Egy hatalmas tölgyfán élt az öreg, bölcs bagoly. Volt már vagy százesztendős is, de minden reggel elindult, hogy körberepülje a fák koronáit, megnézze a napfelkeltét, megcsodálja a reggeli harmatot.

Egyik körútja közben, mikor már kezdett hazafelé repülni, valamivel összeütközött. Nem

látta, mi volt az, de érezte, hogy nekirepül és a nagy szárnyaival arrább löki azt a valamit, ami

aztán lebucskázik a fák ágai között. Megtorpant egy pillanatra és leszállt a fa ágára. Ekkor egy

kicsi, csicsergő madarat vett észre maga előtt. Nem tudta megmondani, hogy milyen madár

volt az, de azt látta, hogy kicsi.

– Nem vettél észre? – kérdezte a kicsi madár. – Miért nem láttál? Ott repültem veled szemben.

Olyan gyorsan repültél, hogy nem tudtalak kikerülni.

– Ne haragudj, kérlek. Nem láttalak – válaszolta bűnbánóan.

– Írass fel szemüveget a harkállyal – mondta az apró madár és már repült is tovább.

Szegény bagoly. Annyira nekibúsult, hogy nem lát már jól, hogy napokig ki sem mozdult az

odújából. Csak szomorkodott odabent, napestig. Milyen szégyen, hogy egy bagolynak

szemüveg kell! – gondolta.

Egyik reggel, aztán kopogtatást hallott.

– Menj innen. Nem akarok senkivel sem beszélni. – kiabált ki

– Csak azt akarom tudni, hogy jól vagy–e? Nem vagy beteg? – válaszolt a vékonyka hang –

napok óta nem láttunk.

– Jól, hát. Csak elromlott már a szemem. Nem tudok repülni, mert nem látok jól.

– Annyi baj legyen – folytatta a hangocska – majd, én segítek neked. Elkísérlek a harkályhoz.

– Nem kell segítség – makacskodott a bagoly.

– Ne kéresd magad – nem hagyta annyiban a hang sem – gyere, elkísérlek a szemészhez. Ír fel

neked szép szemüveget. Nem gubbaszthatsz itt életed végéig.

Nagy nehezen a bagoly kinyitotta az ajtót. A vékony hangú kis madárka szárnyon fogta és

lassan elkísérte a harkályhoz.

A harkály óvatosan megvizsgálta a bagoly szemét.

– Nem lesz itt, semmi gond. Holnap reggelre kész lesz a szemüveg.

– Köszönöm – morogta a bagoly.

– Gyere, te vén morgós – mondta a kis madárka – hazakísérlek. Kapsz egy jó meleg teát,

betakarlak és majd holnap reggel eljövök én a szemüvegedért.

– Jól van – egyezett bele a bagoly.

Úgy is lett. A madárka hazakísérte, főzött neki egy jó, meleg teát és az ágyba betakarta meleg

takaróval.

Másnap korán reggel megint kopogtatnak.

– Tessék – kiáltott ki a bagoly, most már sokkal jobb kedvűen.

– Itt a szemüveged. – szólt a madárka és felrakta a bagoly csőrére. – Látsz?

Ekkor látta, a bagoly, hogy egy csodaszép sárgarigó segített neki.

– Köszönöm szépen, kicsi rigó, hogy segítettél.

– Ugyan, semmiség – válaszolta – napok óta nem láttunk reggel, ezért gondoltam, hogy

eljövök és megnézlek mi van veled? Minden reggel látunk téged a többi madárral, hogy

repkedsz a fák fölött. Innen tudjuk, hogy jól vagy. De most hiányoztál.

– Köszönöm szépen, még egyszer.

– Semmiség – válaszolta a sárgarigó és elrepült.

A bagoly, pedig minden reggel újra körberepülte a fák tetejét a szép szemüvegében.