Szársomlyó

Baranyában, a Villányi hegység magas pontja Szársomlyó, ahol egykoron a Fergettyűvárban lakott egy gyönyörű tündérlány, Táltos Kecskéjével. Szépségének híre elterjedt a Kárpát-medencében. A kisbojtárhoz is hozzáment volna szívesen, de még a hegy közelébe sem merészkedhettek a kérők, mert az ólálkodó Böször Boszorkány mindenkit elűzött.

Mégis kérő érkezett. Nem fehér lovon, hanem gyalogosan, patásan. Hamvas Horka-Harka, mert így hívták a tündérlányt, nagy örömében észre sem vette kérője lólábát.

Böször Boszorkány régóta ette a fejét az Ostoba Ördögnek: próbálkozzon Hamvas Horka-Harka tündérlány fejének bekötésével, s tanácsadónak kinevezte Macskássy Macskát.

Megérkezésük után Ostoba Ördög a szerelemről tartott cikornyás prédikációt: “Beléd vagyok esve szerelmem! Eljöttem, megkérni a kezed.” A lakodalmat nyélbe ütötték. A mézeshetek első reggelén ezt mondta Ostoba Ördög nejének: „Menjünk, szántsuk fel a Szársomlyó hegyét, s ültessünk szőlőt!" Hamvas Horka-Harka ekkor pillantotta meg férjének a lólábát, s a biztonság kedvéért magához vette varázsvesszőjét. A Dobogó dűlőben az Ostoba Ördög ezt rikácsolta oldalbordájának: „Asszony, te beállsz a járomba, Macskássy Macska megragadja az ekeszarvat, én meg az ostorral diktálom az iramot!" Drágalátos, jó férjem - könyörgött Hamvas Horka-Harka -, csak éppen mutasd meg, hogyan kell ezt csinálni, majd úgy cselekszem, ahogyan parancsolod! Az Ostoba Ördög begyúrta magát a járomba, s kezdték volna a szántást, de… most fogózzatok meg! Hamvas Horka-Harka megsuhintotta varázsvesszőjével az Ostoba Ördögöt, s a varázsvessző szele Macskássy Macskát, meg a közelben tébláboló, láthatatlan Böször Boszorkányt is érintette, s láss csodát! Az egész hegy megremegett, majd sárgás színű, hamueső ereszkedett le a mészkőre, ahol löszös, talajréteget hagyott maga után! Az Ostoba Ördög körömszakadtáig kapaszkodott a mészkőbe, de a lezuhanó sártenger őt is elragadta, ám kapaszkodó körmének nyoma manapság is látható. Hamvas Horka-Harkának örömébe, üröm is vegyült: Táltos Kecskéje a dübörgés közepette, szarva közé kapta a Napkorongot és kelet felé elvágtatott.   

Szárhegyen, a középkori várkastély lovagtermében, Szár László, erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasát babusgatta, amikor égi tüneményként lábuk elé pottyant a holtfáradt Táltos Kecske, Napkoronggal a szarva között. Táltos Kecske, a felocsúdás után töredelmesen elmesélte a vele történteket, melyet Szár László figyelmesen meghallgatott. A következő pillanatban betoppant vitéz Vylyan, I. István király küldötte, aki parancsot hozott. Nézegették a kutyabőrre írt latin szöveget, majd Táltos Kecske bevallotta, hogy ő tud deákul, s a szöveg magyar fordítását felolvasta. „Én István, a magyarok királya, adom tudtára mindenkinek, hogy Szár László rokonomnak adományozom Kisharsány falut.”

Vesztegetni való idejük nem maradt, így elindultak. Útjuk távolról sem volt veszélytelen, ám a kis csapat minden akadályt legyőzött. Ahol elmentek minden verőfényben kezdett úszni, mivelhogy velük volt a Napkorong. Csörsz-árkánál bokrosodtak meg, mert Böször Boszorkány lelke ide visszajárt, s minduntalan az útjukba fordította a vizes árkot: égig érő szökőárrá korbácsolta a vizet. Csórényakú Kakasunk felszippantotta begyébe a vizet...

Kisharsányon Hamvas Horka-Harka teljes sötétségben tengette napjait. Titkon azért remélte, hogy Táltos Kecskéje nem fogja őt cserben hagyni, és vissza fog jönni a Napkoronggal. Úgy is történt. A kis csapat észrevétlenül érkezett meg Kisharsányra, azaz..., mit is beszélek? Mindenki észrevette, hiszen kisütött a várva várt Nap. Hamvas Horka-Harka, amikor megpillantotta a vakító napsugárban Szár Lászlót, a daliás ifjú lovagot, érezte, hogy a löszös talaj csúszik ki a lába alól, megtántorodott, ájulás környékezte. Még hallotta leendőbelije ajkáról, - aki eközben finoman, de határozott mozdulattal derékon kapta - „ásó, kapa, s a nagyharang sem választ el minket többé egymástól". Mindez a varázslatos Mandolás dűlőben zajlott le. A jelenlevők egymás nyakába borultak, örömkönnyet hullattak, s Táltos Kecske hivatalosan összeadta a fiatalokat.  

Dolgoztak vaspapucsos ásóval, telepítették a szőlőtöveket. Táltos Kecske állandó rágcsálással pusztította a vad indákat, a tövises bokrokat. Csak a fehérvirágú magyar kikericsnek kegyelmezett. Szőlőt ültettek, présházakat építettek. Meg is lett az eredmény, egymás után születtek gyermekeik. Az Élet búvópatakként lappangott, majd a szépunokák is felzárkóztak: Rozé és Bogyólé. A Szár és a Horka nemzetség utódaiban ötvöződött drága magyar népünk szellemi és alkati tulajdonsága.

Itt a vége, ha nem hiszed, járj a végére.