Pókhálóért aranyat

Született egyszer egy remegő bajuszú kicsi királyfi. Ez a kicsi királyfi olyan félős volt, hogy még a saját árnyékától is megijedt. Rettegett a sárkányoktól, megrémült a lovak vad vágtázásától, reszketett a tengeren tomboló szelektől. Okozott is elég fejtörést az édesanyjának, hogyan neveljen belőle férfit, hogy ha eljön az ideje méltón vehesse át a trónt. Ahogy aztán a királyfi nőtt, idővel egyre bátrabb lett. Rájött, hogy nem léteznek sárkányok, hogy a sebesen vágtató paripa hátán átrepülhet csodálatos tájakon. Megtanították, hogy a szelek vitorlába fogva megszelidíthetőek a tengeren, és ezzel irányítható a hajó. Egyedül a pókoktól félt. Sehogy se tudták meggyőzni róla, hogy nincs oka a félelemre.

Amint felcseperedett és kiserkent a bajusza azonnal látni lehetett, ha pók volt a közelben, mert a kicsi királyfi amint meglátta remegni kezdett a bajusza félelmében.

Aggódott is eleget a királyné, hogy fog így a kicsi királyfi megnősülni. Ha kiderül, kinevetik a lányok! Ki fog így hozzámenni feleségül? Végül az okos királyné csalafinta tervet eszelt ki, hogy menyasszonyt találjon a fia számára.

Kihírdette az országban, hogy mindenki köteles annyi pókhálót beszolgáltatni a királyi kincseskamrába, amennyi csak a házában található. A királyné pedig egy fazék pókhálóért egy fazék aranyat ad.

Házról házra mentek a szolgák, hogy begyűjtsék a pókhálót.

– Pókhálóért aranyat! Pókhálóért aranyat! – kiabálták, s minden ajtón bekopogtak.

 Adott is mindenki, amennyit csak talált. Még a padlásra is felmentek, csak minél több legyen. Ki ne gyűjtött volna, hisz arany járt érte.

Lakott a város szélén egy rezegő pillájú kicsi lányka. Az a hír járta róla, hogy ha a szempilláit megrezegteti, fodros szoknyáját megpörgeti, minden legény megfordul utána. Szép is volt a lány. Arca piros, szeme szép, pillái hosszú feketék. Dereka karcsú, mint a nád, aranyló szőke hajának hosszú tincsei úgy göndörödtek, ahogy a malacka farkincája pöndörödik. Pókhálót azonban nem tudott adni, mikor bekopogtattak hozzá a király szolgái.

– Adnék én szívesen, de hát nincs az én házamban se pók se pókháló. Nem tartok itthon ilyesmit. Minden nap kisöprök, felmosok, tollseprűzök.

Jelentették is a királynénak, hogy a város szélén lakó rezegő pillájú kicsi lányka egy szál pókhálót se adott.

– Ő az! – kiáltott fel örömében a királyné. – Ő a fiamhoz illő feleség! Olyan tisztaságot tart, hogy mellette soha nem kell majd a kicsi királyfinak a pókoktól félnie.

Ki is tűzték a menyegző napját. A remegő bajuszú kicsi királyfira díszes palástot adtak, kifényesítették a koronáját, kipöndörítették a bajuszát. A rezegő pillájú kicsi lánykára csipkéből és selyemből varrt fehér fodros menyegzői ruhát adtak, aranyszőke göndör haját csavarosra ondolálták, hosszú szempilláit megpöndörítették. Aki csak rájuk nézett mind azt mondta, olyan szép pár, mintha az Isten is egymásnak teremtette volna őket.

Rendben is ment minden, míg a templomhoz nem értek. Ott aztán, ahogy szembe álltak egymással, hogy örök hűséget esküdjenek, a templom ódon falai közt lakó pókok közül egy vékony pókfonálon aláereszkedett épp a kicsi királyfi és a lányka egymásra mosolygó arca közé. A kicsi királyfi, ahogy meglátta, a félelemtől remegni kezdett a kipöndörített bajusza, mint a kocsonya. A királyné azonnal oda akart ugrani, hogy agyoncsapja a pókot, de azt gondolta, most majd kiderül, milyen bátor a lányka.

Mikor azonban a lányka meglátta, kikerekedett a szeme és félelmében rezegni kezdtek a szempillái, mint a méhecske szárnyai. Mégiscsak összeillettek, de nem úgy, ahogy a királyné gondolta, hanem mert mind a ketten úgy féltek a póktól, hogy reszkettek, mint a nyárfalevél. Nem azért volt tisztaság a kicsi lányka házában, mert bátran kitessékelte a pókokat, hanem mert úgy félt tőlük, hogy be se tudtak költözni hozzá.

A királyfi addigra úgy megszerette a lánykát, nem hagyhatta gyámoltalanul, meg kellett védenie a menyasszonyát. S mert alkalom szüli a hőst, bátorság gyűlt a szívébe, és gyönyörű hölgye mellet egy szempillantás alatt bátor férfi lett. Egy csapással megszabadította a rezegő pillájú lánykát a rettegett póktól.   

Hálából az ifjú feleség kitollseprűzte az egész palotát. Híre is ment, hogy hetedhét országon innen s túl sincs olyan ragyogó tisztaság királyi palotában amilyet a rezegő pillájú királyné tart a remegő bajuszú királynál.

Abból a rengeteg pókhálóból pedig, amit a kincseskamrába gyűjtöttek, szúnyoghálót készíttettek a palota ablakaira. mert pókok nélkül nem volt, aki megfogja a legyeket, a szúnyogokat meg a muslincákat.

Ha nem hiszitek, hogy megbátorodott a remegő bajuszú kicsi királyfi, vigyetek neki ajándékba egy pókot, majd meglátjátok remeg- e a bajusza, ha azóta ugyan le nem borotválta.