Ugrás a tartalomra

Akkor

Nincs benned ambíció, mondta a a fiúnak a szűk öltözői folyosón, amiből csak egy volt, be kellett osztani. Hol a nők vetkőztek, hol meg ők, a fiúk, ketten. Ezért aztán elkerülhetetlen volt, hogy nagy néha, bármennyire is illedelmesek és udvariasak voltak egymással, mégiscsak megpillantsák valamelyikük félig lemeztelenített testét, és a nő, mivel tudta, hogy hibátlan alakkal büszkélkedhet, nem is próbálta kerülni ezeket az alkalmakat.

A fiú hol lesütötte a szemét, hol nem, sejtette, hogy nem neki szól a vetkőzés, nem miatta tárulnak fel a vénuszi idomok.

De ez a szó azért rosszul esett. Főleg, mert a pénz miatt történt, mert a nő szerint egy férfinek az elsőrendű feladata, hogy pénzt keressen, és ehhez „meg kell csinálnia önmagát”, a nő az ambíción kívül ezt az unos-untalanszor hallott, közhelyes mondatot használta. A fiú amúgy ritkán beszélt a nővel, a nő új volt itt, az üzletben, és számítható volt, hogy nem is marad soká, nem érdekelték a könyvek, elfoglalta a saját szépsége. Ezúttal valahová elküldték kettőjüket együtt, napközben nem voltak bent a boltban, beszélgetni kezdtek, és ez lett a vége. A nő nem nézett rá a fiúra, mikor ezt a mondatot mondta, magas sarkú cipőjét illesztgette éppen, a másik lábán egyensúlyozott. Rövidre vágott haja mögött engedte látni barnára sült nyakát.

A fiú elfordult. Nem volt jó napja, mert még délelőtt, mielőtt a nővel együtt utaztak volna a buszon, szóval délelőtt a kiszállításnál segített a sofőrnek. A gépkocsivezető agresszíven vette a kanyarokat, dúlt-fúlt, anyázott mindenkit az utakon. A fiú nem értette, miért, de mielőtt még ebédelni mentek volna, a sofőr kinyögte, hogy a fiúnak nem jár a jattból, amit ketten kaptak az előző nap az üzemi terjesztőktől. Mert neki – mármint a fiúnak –, az a kötelessége, hogy segítsen a gépkocsivezetőnek a könyvek kiszállításában, vagyis ez a dolga, ezért neki nem jár a borravalóból.

A fiú nem értette a dolgot, mert a súlyos könyvcsomagokat legtöbbször ketten cipelték fel az emeleti irodákba, és a sofőr maga ajánlotta fel a felét annak a néhány forintnak, amit borravaló gyanánt kaptak.

Igazán nem volt sok pénz, vélte a fiú, talán tizenkét forint lehetett összesen, annak a fele hat, nem sok mindent kapni érte. Tizenöt deka főtt kolbász. Azért az nem rossz. Mellé a két kenyér hatvan fillér, a mustárért nem mindig számolnak, ha igen, legfeljebb filléreket. Még a hozzávaló kisüveg kóla a legdrágább: három forint.

Mindenesetre ez sem esett jól, bár magában nevetett az egészen. Hogy valaki ennyire odavan a pénzért.

Mindig csak az a pénz, gondolta, meg hogy ő elég keveset keres, de különösebben ez soha nem zavarta. Ezért is szólt be neki a nő, mert délután, már a buszon megkérdezte, mit szeretne elérni az életben, és ő azt felelete, hogy voltaképpen semmit, az egyetemen kívül. Hogy egyetemre szeretne járni.

És nagy ház, meg autó? Vezetni nem szeretnél?

Soha nem vonzott az ilyesmi, felelte a fiú. Nem érdekel a vezetés.

Ma már mindenki vezet, csodálkozott a nő, és rázta a fejét. Még ez is jól állt neki, mert a fülbevalói ilyenkor hintázni kezdtek előre és hátra. Kis, gömbölyű é sötétkék fülbevalói voltak, illettek a kék szeméhez. A ruhája is kék volt, emlékezett a fiú. Tényleg furcsa volt ez a nő, mert szép volt, valamiképpen mégsem vonzotta. Talán mert ennyire lenézte őt.

Van barátnőd, kérdezte még, és ő kezdte különösen rosszul érezni magát, az izzadt munkaruhájában, amivel felszállt a buszra, ezzel a gyönyörű nővel, aki persze nyilván átöltözött, mielőtt elindultak volna, a legszebb kék ruháját vette fel, valószínűleg minden ruhája kék volt, ez a szín bitang jól állt neki, a sötétbarna hajához.

A központba vittek egy fontos iratot, amit valamiért nem lehetett postán feladni, és két ember kellett hozzá, nyilván a biztonság kedvéért. A postára is ketten mentek általában a zárás előtt, hogy feladják az aznapi bevételt, ami a kasszában összegyűlt.

Van barátnőd, kérdezte a nő, ő meg nem mert a szemébe nézni. Kibámult az ablakon, az elsuhanó fákat figyelte, a házakat, amik errefelé egyre kisebbek, s amiket egyszer a legjobb barátja, legalábbis akit annak vélt, annyira lesajnált.

Együtt utaztak akkor, a barátja, vagyis akit annak gondolt, először jött el hozzájuk, és sóhajtozott a buszon, hogy ők, vagyis a fiú és a fiú szülei mennyire rémes környéken laknak. Ahol minden ház földszintes.

Nem értette, hogy mi a baja a barátjának, ő mindig itt élt, ezen a környéken, amióta az eszét tudja, ráadásul a földszintes házak után tízemeletes panelek következtek, ők a szüleivel a hatodikon laktak, de a barátja, illetve akit a barátjának gondolt, a panelt is leszólta.

Nem tudott erre mit mondani, csak izzadni kezdett, ahogy most is, mikor a kékruhás nő azt firtatta, hogy van-e barátnője.

Mintha az idő is megállt volna a buszon, verssorok jutottak eszébe, a tapétára írta fel őket otthon, apró betűkkel a Csontváry-repró mellé, amit szintén a tapétára ragasztott, olyanok, hogy a tengerbe most nyugszik le a nap, meg hogy visz a vonat, megyek utánad és hogy két karodban.

De hangosan nem mondott semmit, csak a fejét ingatta, a nő felnevetett.

Nem akarsz házat, sem autót, és csak az olvasás érdekel. Ne csodálkozz, hogy nincs barátnőd. Nincs benned ambíció.

Ezt mondta a nő, és akkor leszálltak. Aztán a szűk folyosón még egyszer megismételte, miközben a tűsarkú cipőjét igazgatta. A szoknyája, amint lehajolt, kissé feljebb csúszott, látni engedte a combja vonalait. A fiú tudta, hogy igaza lehet a nőnek, aki nála jóval idősebb, de azt is tudta, vagy inkább érezte, hogy az idő egyszer majd őt igazolja. De az utóbbi csak egy furcsa és bizonytalan érzés volt, az előbbi meg egy konkrét gondolat. Egy elvárás, ami körülötte szinte mindenkiben benne fészkelt, mindenkit erre hajtott abban a késő-, vagy inkább közép-Kádár-kori szocializmusban, mikor ötvenhat és az utána következő megtorlás még túlságosan közel volt, s aki itt maradt, az igyekezett alaposan belakni a négyforintos főtt kolbászból.

***

 

A fiúban azért sok miden motoszkált ezután, s egy nap nagyot gondolt, és fölkereste a lányt. A lány egyszer, még a gimnáziumban azt mondta, hogy tetszik neki, de a fiú ettől annyira zavarba jött, és már akkor is csak az olvasás érdekelte, és emiatt gyakran elmaradt a tanulásban, nem voltak sikerélményei, nem tartotta sokra magát, s így a kisebbségi érzés jó mélyen fészket rakott a szívében; ezért azt hitte, rosszul hall, ez csak valami tévedés lehet, biztosan félreértés, hogy ő tetszik valakinek egyáltalán, na, és ha igen, akkor mi van, innen akkor mi lehet a következő lépés, vajon mit kell tenni ilyenkor, egyszóval a fiú nem felelt semmit, csak motyogott valamit, hogy akkor ez rendben van, így aztán semmi sem lett rendben, mert a lány ebből azt szűrte le, hogy akkor valószínűleg ő nem tetszik a fiúnak, pedig ez nem volt igaz, egyáltalán nem.

De nem történt semmi, azonkívül, hogy egyszer, amikor a kötelezően elrendelt almaszüretről hazafelé utaztak, akkor egymás mellé feküdtek le a vonaton, fej-láb irányban, s ha a kezük nem is, de a lábuk összeért.

Ezt a lányt kereste fel most, tavasz volt éppen, zöld levélkék bújtak ki az ágak végeiből, a bokrok mind zöldbe és virágokba öltöztek, de neki még ekkor is meg kellett innia néhány rumot, hogy bátorságot gyűjtsön, amikor becsönget a lányhoz.

Persze, hogy nem engedte be, a küszöbön beszélt csak vele, éreztette, hogy mennyire megveti, mert ittas, bűzlik a szesztől. A lány már egyetemre járt, ő meg nem, autót sem tanult meg vezetni, házat sem épít, legfeljebb olvas a könyvesbolt eldugott pincéjében. Akkor meg mit akar.

Már arra sem emlékezett, hogy miről beszéltek, csak arra, hogy aznap este látta utoljára a lányt, és még hírt sem kapott felőle soha többé.

Az osztálytalálkozókra sem jött el a lány, talán egyszer üzent valamit, hogy idegenül érezte magát velük, semmi köze hozzájuk, hagyják őt békén, akkor sem találkozna velük, ha... ha....

Ballagott lefelé a lépcsőn, harmadik emeleten lakott a lány, Jimmy Hendrixes frizurája volt, akárcsak a fiúnak, ez mindenesetre közös volt bennük, ha más nem is, gondolta.

A kihalt utcán körülnézett, jó volna ordítani egy nagyot, mi lenne, ha megtenné, mennyien ugranának ki az ágyból, vagy még inkább a fotelből a tévé elől. Kék fény járta be az utcákat, a színes tévé előtti korszak kékes szürke fénye. Mindenki azt nézte. A fény behatolt a testükbe, sugarain haláltáncot járt a lelkük.

Akkor én megáldalak, gondolta a fiú.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.