Ugrás a tartalomra

Posztumusz elismerés Szőcs Gézának Balatonfüred várossá nyilvánításának 50 éves évfordulója alkalmából

Balatonfüred várossá nyilvánításának 50 éves évfordulója alkalmából, a négy testvérváros delegációinak közreműködésével, 2022. április 21-énünnepi testületi ülést tartottak az Anna Grand Hotelben. A rendezvényen dr. Ács Károly főorvos, a városi szakorvosi rendelőintézet igazgatója megkapta a város díszpolgára címet, posztumusz elismerést kapott Szőcs Géza költő. Az ünnepségen átadták a Balatonfüred Város Díszpolgára okleveleket.

– Ötven év az történelmi és emberi léptékkel mérve is sok idő. Az eltelt időszakban sok minden megváltozott, megerősödött a város, iskolák, sportpályák, szállodák, utak, kulturális intézmények épültek és újultak meg, úgy, hogy közben megőriztük a múltunk értékeit. Ötven év alatt felnőtt két generáció. Közösen megélt élmények, sikerek és kudarcok kötnek össze minket. Békében élünk itt együtt, soha ne legyen ennek vége. Legyen ismét mindenütt béke – fogalmazott Bóka István polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy az ötvenéves évfordulót tavaly ősszel ünnepelte volna a város, azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt az esemény.

Szőcs Géza, Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, aki Balatonfüredet második otthonának tartotta. Verseiben, írásaiban többször visszaköszönnek balatonfüredi látogatásai során szerzett élményei, de kultúrpolitikusként is elkötelezett támogatója volt Balatonfüred kulturális életének. A Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnökeként, a Quasimodo Költőverseny társszervezőjeként, a városi irodalmi programok patrónusaként nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüredet országszerte az irodalom, a kultúra és a művészetek városaként tartják számon. A díjat özvegye, Gergely Zsuzsa vette át.

 

(Forrás: balatofured.hu)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.