Ugrás a tartalomra

Plantsitting

Mit is mondott Ági? Negyedik emelet, folyosón balra, hatodik ajtó, az egyetlen, amin nincs ajtódísz. Ez az. Hevederzár, alsó, felső, meg is vagyunk. Igaza volt, a felső valóban akad kicsit.

Az előszobában állott szag fogad. Érthető, persze, hogy a hőség miatt nem hagyott nyitva ablakot. Majd kiszellőztetek, ilyenkor este már úgyis hűvösebb az idő. A táskámnak alig találok helyet a padon. Retikülök, sálak, tollak és füzetek hevernek rajta. Megigazítom a szőnyeget. Egyik sarka a pad lába alá szorult. Lehajolok, hogy megemeljem a padot. A sarokban egy vizespohár. Beleszagolok, semmi különös. Visszateszem.

Kézmosót keresve először véletlenül a gardrób ajtaját nyitom ki. Vagy legalábbis én annak használnám, láthatóan a beépített bútor is ezt a célt szolgálná, de Ági lekvárokat, konzerveket, lisztet tárol benne. Talán a kamrája nyirkos, ki tudja. Fekete olívabogyók, különleges címkéjű borok. Kicsit azért irigylem, hogy elengedték két hétre. Granada! Milyen meleg lehet most ott… Alacsony, öblös, szokatlanul széles talpú borospohár áll az olívásüvegek tetején. Színezett, vagy csak beleszáradt bor vöröslik az alján?

A szemközti ajtó a fürdő. Ahogy ígérte, a locsolókannát a kád szélére készítette. Kezet mosok, kis híján egy kávéscsészébe nyúlok a szappantartó helyett. Olyan egyszerű, fehér presszóscsésze, hogy alig tűnik fel a szaniteren. Megtöltöm a kannát.

Az irodában is én gondozom a növényeket. Tudják, hogy a kert a mindenem. A születésnapomra összedobtak egy utalványt a kedvenc kertészetembe. Kaptam már virág és levél formájú post it-eket, méhecskés radírt, Lacitól pedig egy kaktuszt, amire két gülüszemet ragasztottak. Azóta is az asztalomon tartom. Részben azért, hogy határt szabjak Ági kávés bögréinek.

Ági fél éve dolgozik nálunk. Egyikünk sem tudja, hogy került ide. Két héttel azelőtt töltöttek be egy meghirdetett állást, több szabad pozícióról nem tudtunk. Aztán egyik reggel Lajos felcipelt a raktárból egy íróasztalt, és betolta a szobánkba, éppen az enyémmel szemközt. Negyediknek. Kérdeztük, kié lesz, de Lajos lila arccal a forgószékemre rogyott, és nagyokat fújtatott, mint Ronaldo szabadrúgás előtt. A széket elfelejtette. Ági tizenegy körül jelent meg. Köszönés nélkül lépett a szobába, enyhe mentaillatot árasztva. Körülnézett, majd kiment és hozott egy összecsukható műanyagszéket. Leült az üres asztalhoz, kinyitott egy üres, kockás füzetet, és írni kezdett. Aztán jött a HR-es, és bemutatta nekünk mint az új könyvelőt. A régit nem is ismertem.

A nappaliban kezdem a locsolást. A könyvespolc a plafonig ér, alul jegyzetek, tankönyvek, dossziék az iratokkal, felül versek, zsebkönyvek, három Szentírás, egy magyarul, egy spanyolul, egy olaszul. Néhány piros gerincű, régi kockás füzeten akad meg a szemem. Odanyúlok, s magamban erősen megfogadom, hogy ha napló, akkor azonnal visszateszem. Nem napló. Rajzok. Rajzok és jegyzetek. Megszólalásig valósághű ábrák épületekről, arcokról, öltözékekről. Járművek, díszes kopogtatók, faágak, egy összegyűrt újságlap. A ceruzás, dőlt kézírás már alig látszik. Események, helyszínek, nevek. Av. de la Buheira, Maríaval, amikor úgy eláztunk. Eredeti Schiaparelli egy elegáns nőn, a San Telmo hídon. Túl sárgák ezek a lapok ahhoz, hogy Ági művei legyenek. Könyvtámasz helyett egy aranyozott csésze áll a füzetek mellett, tisztán.

A falon naiv festmény, mediterrán táj narancsfával. A kanapétól a franciaerkélyig további három kávésbögrére akadok, a dohányzóasztalon hagyott regényen egy óriási, pöttyös, a keskeny íróasztalon egy ugyanolyan fehér, mint a fürdőszobában, a virágállványon egy rakumázas, fületlen kerámia, továbbá két üvegpohár, az egyikben talán víz volt, a másik alján sárga folt. Kevés a növény, azok is az igénytelen, szárazságtűrő fajták, izmos levelekkel. Kaktusza nincsen. Gondosan meglocsolok mindent. Kinyitom az ablakot. Mintha sóhajtana a lakás, úgy áramlik ki a meleg, s szökik be helyette az alkonyi hűvösség.

Ági hamar beilleszkedett. Ő lett az ügyeletes kávéfőző, az értekezleteken ellaposodott hangulatot mindig feldobta valami utazós sztorival. A céges bulin úgy táncolt, hogy utána két titkos hódolója is lett az IT osztályról. Sajnos később kiderült, hogy Sanyó volt mindkettő. Akkortájt terjedt el a hír, hogy Ági valódi vezetékneve Morente, csak a lánykori nevét használja. Kati a HR-ről lenyomozta, hogy az önéletrajzában megjelölt előző munkahelye nem létezik, az azelőtti pedig egy granadai vállalkozás. Isti, akinek a felesége ugyanoda jár hajat festetni, mint Ági, még azt is tudni vélte, hogy a fodrásznak mutatott képet egy képet a kislányáról. Nekem nem mesélt, pedig együtt készítettünk tapas-tálat a céges grillezésre.

A konyhában csak egy elszáradt tő bazsalikomot találok. Gondolkozom, hogy kidobjam-e. Én sajnálom kidobni a saját pórul járt növényeimet, jólesik, ha más teszi meg helyettem. Végül hagyom a helyén. Ági csak locsolni kért meg. Poharat keresek, szomjas vagyok. A szekrényekből dől a meleg, ahogy sorra nyitogatom az ajtókat. Belső oldaluk képeslapokkal és fotókkal van kitapétázva. Ági egyiken sem szerepel. Van egy kép, Alhambrában készült, egy idősebb férfi és egy kislány. Óvodás lehet. A férfi talán megcsiklandozta, mert a gyerek nevet és ficánkol, kicsit be is mozdult a fotó. Még találok tiszta poharat. Kifolyatom a vizet, töltök. Jól esik, ahogy végigfolyik bennem a hideg.

Most veszem csak észre a kamraajtót. Egy kis állópolc takarja, azon sorakoznak a szakácskönyvek. Spanyol nyelvű is van köztük. Megpróbálom elhúzni, de nehéz. Aztán a kilincshez kapok, lenyomom, hogy egyáltalán ki tudnám-e nyitni. Nincsen zárva. Az asztalra halmozom a könyveket. Az üres polcot már könnyebb arrébb húznom. A résre nyitott ajtó magától tárul ki, ahogy a polc utat enged neki. Sötét van bent. A kapcsoló csak egyetlen régi, sárgás fényű izzót gyújt fel, fent, a sarokban. A kamra majdnem üres. Papír sincs a falon körben futó polcokon. A földön egy csokor, barnára száradt fűszernövény. Borospohár üvegcserepei. Egy papírdarab. Fotó. Megfordítom. Anyu, 1952, Sevilla. A nő arca komoly, a távolba néz. Pont olyan, mint Ági.

Két perc múlva már a villamosmegállóban vagyok. Csak a Blahán jut eszembe, hogy nyitva felejtettem az ablakot.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.