Ugrás a tartalomra

Babamama

Ne háborogj, barátném. Kibírod te ezt is. Idáig még jól vetted az akadályokat. Kibabráltál te még a férjed halálfélelmével vagy halálvágyával is, ki tudja. Mert mondtad is, mindig is belehalni vágyott az életbe az istenadta.

Ő kerülte a próbákat, és panaszkodott folyton. De te, te még a májával, szívével is kibabráltál. Úgy tartottad őt, mint régen, a tenyereden hordozva. Csak a horgászengedélyt, azt nem hosszabbítottad meg neki. Mert végre valahára észrevetted, hogy évek óta nem jár horgászni se, de el se otthonról a férjed. És éltetek hitelből boldogan, és a bizottság munkaképesnek találta a férjedet újra. Pontosan egy héttel a halála előtt.

És neked még évek múlva is bűntudatod volt, hogy egyszer valamikor, de csak egyszer sétálni akartál egyet. Csak sétálni a városban, és lekésni a buszt, és egy későbbivel menni haza. De nem tudtad lekésni, pont elérted, és aztán mindet ezután, mert sajnáltad őt, és még egy nyamvadt sétával se tudtad megcsalni, egyetlen órácskát se tudtál elcsenni tőle. Pedig hát az utolsó években nem szívesen jártál haza, nem jól tűrted a hitelre vett életet. S olykor ittál vele, vele ittál, hogy tudd, megtudd, mi ebben a jó. De ami neki a vakság pohara volt, az neked a látásé. Mert ha vele ittál olykor, kifordultál magadból, és azt vágtad az arcába, hogy dögölj már meg végre, fulladj a piába, vagy hagyd abba, de rögtön. És sírtál, és végre és néha szántad magad, magadat szántad, hogy ennyi, ennyi sincs őbenne teirántad, hogy csak éljen, legyen neked. Legyen és várjon, hogy lehessen neked is szólni valakihez. Hát akkor mit vársz magadtól, barátném? Nem fog ez neked menni most se. Ez a lázadozás. Hogy a lányod meg a vejednek való úgy bánnak veled, mint egy gyerekkel. Csak tűrj, barátném, jó asszonysors szerint, tűrd el, hogy most meg gyereknek akarnak látni. Tűrj, hisz ehhez vagy szokva, és nevess velem, nevess magadon, hogy akkor előbb szabadulsz. Csak dobjad kétfelé, dobjad, amidet kell, te jó, te jóságos asszony. Nőkaméleon, az. Mert lásd, azok vagyunk még, alkalmazkodók, ha kell. És csontig, és persze izmunk és inunk szakadtáig. Mert dolgozni, azt tudunk, azt megtanította nekünk az élet. Hát mit akarsz még? Eltartod magad szépen, és a hitelt is adod lassan visszafelé, hát mi az neked? Csak dobd szét szépen, csecsemősen a karjaidat nekik. Hisz láthatnád, az a vége mindig, a végjátékban te elalszol náluk jóllakottan a fotelban. És csend lesz náluk, jófajta csend. De nem páros, hanem már hármas, ahogy kell. Ahogy általában is családdá, hármassá érik a pár, ha érik. Hát lazíts! Ne figyelj oda, ha azt látod, beletüremkednek a magánéletedbe. Ha aggódnának, hogy túl sokat költesz, vagy nem tudod kitölteni az adópapírokat. Mert nem ez a lényeg, a lényeg, hogy gyakorolhassanak rajtad, próbálgathassák, milyen is úgy adni, hogy nincs vissza, nincs visszakapás. Csak az öröm van, maga a gyerek, ami eleve az örömnek forrása kell, hogy legyen, különben megette a fene az egészet. Hát felejts, barátném, felejtsd, hogy egész életedben önálló voltál, és nem számíthattál senkire, felejtsd, ha ezt kérik, ha ez kell most nekik a boldogsághoz. Mert nézd csak, a lányod azt mondta, még nem érzi magát érettnek a gyerekhez. A vej meg már karácsonykor is babaruhákat nézegetett az áruházban, és nem üveggömböket a fára, ahogy a lányod. Hát hagyd, hogy legalább a vej kiélje magát rajtad, míg a lány megérik. Végül is emancipáció van, mi van abban, ha a férfi akarja előbb, és nem a nő, a megtermékenyülést? Hát hadd gyakoroljon rajtad az a fiatalember, hisz neked is jó. Jó, ha rádtelefonálnak olykor, felkapnak, boltba visznek, meleg macit vesznek neked, hogy ne fázz, majd irány haza. Megfőzik a kedvencedet, majd benyomnak neked egy filmet, amin tele pocakkal rendszeresen elalszol. Egyszer még egy halparkba is befizettek, mert elpöttyintetted, hogy nem akarsz meghalni úgy, hogy bohóchalakat ne láss, mert azok színesek, elevenek és szépek. Olyanok, mint amilyen te szerettél volna lenni mindig is, ha hagyják. Hát tűrj, barátném, és legyél színes és eleven, amennyire csak lehet. Különben is, te tehetsz erről az egészről, mert nem tudsz még, nem lehet még neked nyugdíjba menni. Ha nyugdíjas lennél, a lányod is tán nagyobb kedvvel vágna bele a babába. A babázás veled tán jobban tetszene neki, de ha leépítik, meglátod, a dologtalanság majd meghozza neki is a kedvét. S hamar utoléri a vejnekvalót, nemcsak gyereket akar majd, hanem házasságkötést, szép kis lakodalmat is. Ügyes, okos lány az, ne félj. Tudja nagyon jól, vagy csak érzi, hogy egy ímmel-ámmal megszült gyerek adu lesz a kezében, míg él. Mondhatnánk úgy is, hogy zsarolási alap, de az nem szép. De mit csináljunk, ha így van. Ha a leendő vejed akarja jobban azt a fiút, akkor főleg az övé lesz minden felelősség, ami a gyerekkel jár. Ha borul majd a házaspár kapcsolati bili, akkor főleg neki borul. Neki kell majd mindent elkövetni, hogy a lányoddal biztosan együtt maradjanak, ha nem akarja, hogy a gyereke nélküle nőjön fel. Hát ügyes lányod van tényleg, mert még meg se fogant az a gyerek, de biztos, hogy az apja fog felkelni hozzá, ha a foga jön, és ő fogja mentegetni a fiút a tanárok előtt, ha az rossz fát tesz a tűzre. Örökös ügyvédje lesz annak a gyereknek, óvója és oltalmazója, míg él. Míg a lányod bármikor eljátszhatja a csalódottat, a csőbe húzottat, akinek csak kijátszották a női-asszonyi ösztönét. Nyafoghat bármikor, bármiért kedvére. Mondom, okos lány az. Te meg megtehetsz annyit érte, hogy hagyod magad egy időre elbabásítani. A vejnekvalód csak kényeztetne egy kicsit, míg az a gyerek tényleg becsúszik valahogy. Te meg fogadd úgy ezt a figyelmet, mint jóvátételt a férjedtől, a túlvilágról. Mert ő, mondtad, igencsak önző volt, énes a végtelenségig. Végül is a lányod tőled tanulta, kit nem, és hogyan nem szabad szeretni.

És ha az a gyerek értene mindent, az apja kedvéért tényleg fiúnak születne. Mert a vejed mindenét rá akarná íratni gyorsan, mentene mindent, amit csak lehet az adóhátralék csapása elől. Hát a lányod se panaszkodjon, hogy egyre kevesebb az ágyban a szex. Attól még a gyerek becsúszhat. Te pedig tudod, hogy fél az az ember, fél, hogy elveszíti mindenét. Mondtad is, hogy azért nem akar esküvőt, nehogy az asszonyának vele kelljen bukni.

De ne félj, barátném, a gyerekek meg szoktak születni. Becsúsznak és megszületnek, ha eljön az idejük. Még háborúban is. Még egy eltitkolt asszony méhéből is, ami ugyan a lányodé, sajnos. De te majd ott leszel.

S lehet, hogy a lányod nélküled, magától is rájön, hogy nem olyan rossz egy törvényes kisherceg zabianyjának lenni. Hát várd ki a végét, barátném. És aludj szépen, csecsemősen széttett kezekkel. Szebbet nem is álmodhattál volna a lányodnak. Mert mi még álmodni is másoknak tudunk szépet, sose magunknak.

Nemde, barátném?

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.