Télhozó
Fészektől tollhullásig
A kabátod függönnyé gombolom.
Eljátszunk a gondolattal: úgy venni
bármit, ahogy kenyeret.
A fehér morzsák most a csillagok.
Feketelyuk-balzsebed kezem rejti.
Úgy élünk, mint az indiánok,
fészektől tollhullásig.
Záporjárat
Az unalom járatról járatra száll,
jókedveket ellenőriz.
Illegális szereket keres.
Elkobozza, majd büntetésből elaltat.
Álmod zavaros utazás,
hol a test sínekre fekszik,
az éter pedig csak egy akadozó lemez.
Rándulsz. Megébredsz. Körülnézel.
Visszazuhansz a székbe. Újra megébredsz.
Szenvedsz és gyönyörködsz
a furcsa arcokban, a tájban és az üres székekben,
melyek kék eget játszanak a vándorló felhőben.
Az utasok esőcseppek,
csomagjaikkal együtt kiesnek a vonatból.
Télhozó
Nézd, a seregélyek csőrében a kabátos délután
csupán a telet jelenti, nem kell félned.
A reggeli hópihék megvárják, míg felébredsz,
végignézik, ahogy közöttük kilesel az ablakon,
majd elolvadnak, hisz ők csak hírnökök, te pedig
készülj még több csettegésre.
Ködsuhanás
A hajnal repeszei szétröpülnek a szobában.
Nincs esélyed elugrani.
Karjaid mélytengeri polipok,
próbálnak visszavonaglani az éjszakába.
Mintha rab lennél, minden reggel
ugyanazt a falat falat kóstolják szemeid.
Az ablakon pára és beszivárgó város-maszat
szitálja homállyá a bandukoló ködöt, mely
végigcammog a városon, majd
semmivé lesz.
Felkelés
Kibírod, megcsinálod!
Ordít két kéz közül egy fej. Afrikában a férfi
mást jelent, a férfi oroszlán, egy állat, egy fiatal
egy öreg, a férfi minden. Afrikában minden férfi.
A bozótnak gyerekösztöne van, gyilkos a játszi
kedv, ha van, ha nincs, öl. Anyák, nők, lányok.
Sírnak, egyszülött fiúk meghalt az ártatlanságnak.
Kisiskolás férfiak anyjuk árulói, akaratlan.
Engedelmeskedj, ölj!
Alig beszél, csatazajt betűz a sortűz között, járni
tanul, bozótban szaladgál, ha pihen, foglyokat
erdőnyelven csúfol, avagy kivégez.
Nem kérdez, puskatussal botorkál. A csörgő
a golyósláda. A vér csak a hétköznapok nedve.
Meghalnak a férfiak, túlélik a gyermekek.
Erről nem mesélnek soha.
