Égbe lendült tarisznyámban
Kányádi Sándornak
Ribizlibokor volt anyám,
ajkai ribizliszemek;
versfiókákat költöttem
szárnya nőtt szép szerelmemnek.
Anyaföldemen kelt dalok
gyökereket eresztettek;
Billegballag voltam néha,
gyermekszájak füttyentettek.
Fától fáig, szótól szóig
mentem, mentem, úgy haladtam,
mint az Istent, mikor lestem,
furulyalyukat faragtam.
Megsejdítettem már akkor,
valaki jár a fák hegyén,
szikkadt koponyámon kezem,
így éltem én e földtekén.
Nyolcvankilenc zsoltár nyílott,
összekulcsolt imák napja.
Lelkemet Istenhez vitte
Nagygalambfalva harangja.
Sirálytáncom a magasság
égbe lendült lélekszárnya,
égbe lendült tarisznyámban
elfér Jézus keresztfája.