Ugrás a tartalomra

 

Elégia

szitakötő-helikopterek az erdő melletti magaslaton,
ahol a temető felé fut az út. illetve csak futott,
gyerekkoromban: biciklikerekek taposta vékony
földszalag a fű között. mostanra benőtte a zöld, már
senki nem jár erre. a régi temetőt is fölszámolták.
talán föl is szántották. a srácok sem errefelé múlatják
az időt, inkább a deszkával próbálgatják ügyességüket
a főtéri betonon vagy képernyős játékokat bűvölnek,
ahogy a fiam. mit keresek itt én is? a közelben, kikötve,
legelő marha, távolabb pedig, a színperspektíva köztes
tartományában valamilyen siló épülete árválkodik.
körülöttem tehénlepény, kék vadvirág. mindig
azt hittem szarkaláb. de nem. nem tudom a nevét.
szöcskék és egy traktor hangja reszeli apróra a csöndet.
s a nap, mintha örökké sütne. gyerekkoromban
még nem féltem tőle, mert nem hallottam a káros
sugarakról. elképzelem, milyen lehet a tél itt
a faluszélen. mondjuk egy karácsonyeste, ahogy a tölgyek
állnak a hidegben, a hóban, ha éppen hó van, s én
messzi városban a családommal: fenyőfa, fények,
csillagszórók, s kint a felhőtlen égen vagy a felhők fölött
csillagok. elképzelem, milyen lehet itt az éjszaka télen.
ahogy állnak a tölgyek a hó alatt vagy csupaszon. szél
van vagy szélcsönd, esik vagy nem esik. elgondolom
a téli éjszakát. hogy moccan-e benne fácán, nyúl. vagy
csak a csillagok fáznak és remegnek, és nézik, amit most
megidézek a nyárban: a téli tájat, a telet, vagy ahogyan
állok valahol ebben a forgó szédületben – s egybecsúsznak
évszakok, napok és hetek.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.