Ugrás a tartalomra

 

Őszi szélnek bús keserve

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása az aradi vértanúk emlékére

Madách Imre

Az aradi sírra

Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Im sírotokra emlékkő se jut.

 

Ady Endre

Október 6.

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

 

Ábrányi Emil

Október hatodikán

 Amennyi könny van a szemekben,
 Hulljon ki lassan, permetegben,
 S elsírva mind, kezdd ujra még;
 Siratni őket nincs elég!
 Nő, könnyeid peregjenek,
 Mint szerte hulló gyöngyszemek.
 S te férfi-szív, zord mint a kő,
 Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő!
 Légy forrás, szirtből szökkenő.
 Hulljon ki mind, gyász árjakint,
 Amennyi könny van a szemekben!

 Ahány fohászt szűl ember ajka,
 A legnemesbbet fölsohajtva,
 Mit a tusázó szív terem,
 Mikor szent búja végtelen...
 Fohász, a mélyek mélyiből:
 Értük szakadjon égre föl!
 Istent, ha alszik, verje fel
 A gyász s iszony regéivel!...
 Vihar gyanánt zokogja el
 E nap setét történetét
 Ahány fohászt szűl ember ajka!

 Ahány virágot kéz letéphet,
 Még hervadatlant, ifjat, épet,
 Díszitni a halált vele:
 Jövel! tegyük kövükre le.
 Mosolygó, szép menyasszony, add
 Mirtusból font koszorudat.
 Oltárra fűzött friss virág
 Jer méltóbb helyre: fonjad át
 Kilenc bitó talapzatát!
 Itt haltak, itt! E helyre vidd
 Ahány virágot kéz letéphet!

 Amennyi villám van az égben,
 Szülemlő rémes, vad sötétben,
 Mikor a nemző fergeteg
 A bősz felhőt csókolja meg
 S nász-táncot jár a föld pora:
 Sújtson le, mint nyíl zápora!
 Ahány bakó, ahány cseléd
 Az árulást szolgálja még:
 Szakgassa, törje, zúzza szét!
 Álljon e rút fajon boszút
 Amennyi villám van az égben!

 

Gyulai Pál

 A hősök sírja

 Egy sírban, az erdő-szélen,
 Háromszáz hős alszik mélyen,
 Mély sebekkel eltemetve,
 Emlék nélkül, elfeledve.
 De lehajlik a zöld erdő,
 Rájok élő koszorút sző,
 És mint álmaik haragja,
 Harsog, zúg a bérc patakja,
 Éjfél tájban, sírjok ormán,
 Felgyúl néha egy-egy villám,
 És felindul a természet,
 A menny mintegy leborúl,
 S mintha volna végitélet,
 Mindent egy hang kiált túl.
 Mintha trombiták harsognák
 Nem veszett el a szabadság,
 Az igazság ünnepel!
 Lelkünk szélyeljár a légben,
 Örök bíró él az égben,
 Nem estünk hiába el!
 
 (1857)

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.