Ugrás a tartalomra

 

Tündér

Füttyös a szokásos ívben hajította a platóra a szívlapátot. Mindig úgy, és mindig oda. A szénkupac elé, a mérleg mögé.

Régebben még köpött is egyet a nyomaték kedvéért, de mióta Kölyök a sofőrje, kezdett lekopni róla ez a szokás.

Kölyök fél éve járt vele. Az első pillanatban megkedvelte, bár ezt sohasem mutatta. Mégiscsak széntróger volt, vagy mi. Nem tudni, Kölyök honnan jött ide, sosem mondta. Persze, sosem kérdezték. Ahogy azt sem tudta senki, hogy a Füttyös mióta dolgozik ezen a telepen, ezen a teherautón. Valaki egyszer úgy mondta, sokáig ő vezette az öreg járgányt, de elvették az engedélyét valami baleset miatt. Azóta a kocsi jobb oldalán ül, távol kormánytól, pedáltól, és menet közben mindenkinek kikiabál. Többször keveredtek miatta kellemetlen helyzetbe. Néha kínosba, néha bajosba. De Füttyös csak fejét hátravetve nevetett mindig. Most is behuppant az ülésbe, jobb karját kilógatta az ablakon, ránézett Kölyökre, aki fejét a kormányon pihentette, és arra gondolt, azért jó lenne, ha beszélne néha egy kicsit. Füttyös becsapta maga mögött az ajtót, és kiadta az utasítást. Na, előre, komám, nyolc címünk van ma!

Kölyök felemelte homlokát a kormányról. Mindig imádkozott indulás előtt. Ó, drága Teremtő, óvj bennünket ma is! Ne történjen baj! És tégy valamit ezzel a tökfej Füttyössel, hogy ne legyen már ekkora tapló!

Ezzel elfordította a kulcsot, és az ősöreg tragacs püfögve-nyögve kigurult a telepről.

A reggeli dér már eltűnt a tükörről az október végi napsütésben. Belenézve Kölyök látta, hogy a telep porfüstbe burkolva eloszlik mögöttük.

Nyolc cím, nyolc öreglány!

– Úgy látszik, már csak a hetven felettiek tüzelnek ezen a környéken vaskályhában – mondta Füttyös. Szeretett az öreglányoknak szállítani. Mindig csörrent egy kis jatt, és legalább volt, aki nevetett a buta viccein. Jókedvű lett. Az aprópénz gondolatától máris érezte a csapolt sör ízét, még a nyála is kesernyéssé lett a szájában. Füttyös ilyen volt. Ha kedvezően alakultak a körülménynek, végtelen jókedve lett, és világgá fütyörészte.

Kölyök pont ellenkezőleg. Mintha folyton marta volna belül valami. A szürke por a szívére is rátelepedett. Szólni is csak akkor szólt, ha biztos volt benne, hogy a szavai nem karcolnak senkit. Ennek ellenére jól kijöttek. Füttyös nem kérdezett, Kölyök nem beszélt. Csak zötyögtek, összezárva a szűk fülkében. Az egyik kifelé, a másik befelé figyelt.

Aznap még a szokásosnál is hamarabb végeztek. Mint méla bányaló zötyögött velük a teherautó hazafelé.

Nyolc cím, negyven mázsa szén. 

– Látod, komám! Így kell melegséget vinni az emberek szívébe! – kiabálta túl a motor zaját Füttyös. – Azt mondom neked, ilyenek az igazi energiahordozók.

Majd ujjait összefonta a tarkója mögött, és fütyörészni kezdett. Visszafele úton mindig így tett.

A lányt ekkor látta meg. Igyekvőn talpalt libbenő ruhájában a keskeny járdán. A cammogó járgány csak lassan érte utol. Füttyös huncut mosolyában már kész volt a mondat:

– Hová ilyen iramban, Tündérlány? Ne vigyük el? – bökte oda, és már nevetett is volna az égig, várva a zavart mosolyt és a szégyenlős tekintetet. De a kátyúba döccenő keréktől elakadt a pillanat lendülete, és szénporos mellkasa előre billent, ahogy a fiú váratlanul lefékezte a kocsit. A lány is megtorpant, Füttyös felé fordította a fejét, de a szeme valahová a távolba révedt. Négyrét hajtogatta fehér pálcáját, és megszólalt.

– Tényleg el tudnának vinni egy darabon? Lekéstem a buszt.

Füttyös úgy megdöbbent, hogy észre sem vette, de már a földön állt, és ütközésig nyitotta a nyikorgó ajtót a lány előtt. Kölyök átszólt át a túloldalról. – Gyere, szállj fel!

A nyikorgás hallatán a lány könnyen megtalálta az ajtót, az ajtón a kapaszkodót. Finoman zöttyent a fiú mellé a kopott ülésre. Füttyös is bemászott, és zavartan kifelé bámult az ablakon. A szeme sarkából a lányt kutatta. Kicsit fájt valami belül, de végtelenül jólesett. Kölyök hosszan, mélyeket lélegzett. Tüdejét színig kitöltötte a tiszta ruhából áradó, üde illat. Majd szétfeszítette a mellkasát. Mintha a szürke por is oszlani kezdett volna. Tenyere vasként szorult a kormányra, ölelte, szorongatta, tartotta.

A teherautó vitte őket. Már nem számolták az időt, mikor érkeznek meg, vagy megérkeznek-e valaha, valahová. A fülke zaja beleveszett a tájba.

A lány egy darabig mozdulatlanul ült, majd mélyeket lélegezve fészkelődni kezdett. Vékony száját még feszesebbre húzta, és a csomaggá hajtogatott pálcáját egyik kezéből a másikba tette. Kölyök csak odapislogott oldalvást, nem mert kérdezni. Füttyös nem akart.

A hallgatás körbefolyta, ellepte őket. Egy ritmusra zötykölődtek a hepehupás úton. Kölyök egyre csak előremeredt, Füttyös a jobb oldalon kifelé bámult elgémberedett nyakkal.

A lány ekkor kissé rekedten megszólalt.

– Kérhetek tőletek valamit?

A két férfi, mintha most látnák először egymást, összenézett. A visszahulló valóság egyáltalán nem volt kellemetlen. Szinte egyszerre szóltak.

– Hát persze.

– Tudnátok egy kicsit gyorsabban menni?   

Mint amikor ledobják a hátukról a szeneszsákot, fellélegezve bólintottak, Kölyök szélesen elmosolyodott, Füttyös kilógó kezével rácsapott a kocsi oldalára, és az öreg járgány hörögve, dohogva, harmincról negyvenre gyorsult.

Füttyös kényelmesen előrenyújtotta a lábát, és egy sosem hallott melódiába kezdett. Kölyökben ringató óceánná szelídült a rázkódás, ismeretlen tájakra sodorta, és magában ő is dúdolni kezdte Füttyös dallamát.

Hagyták, hogy arcukba csapjon a lehúzott ablakon beáramló szél, döcögtek az úton, és talán örökre így maradnak, ha a lány a kettős nagy kanyar után, a zajos fűrésztelepet maguk mögött hagyva nem emeli fel a fejét, és szólal meg újra.

– Köszönöm. Itt nekem jó is. 

Kölyök finoman fékezett, szinte észrevétlenül álltak meg. A motort is leállította. A füttyszó elhallgatott.

Füttyös lepattant. Kezét nyújtva segített. A lány feléje fordította az arcát.

– Köszönöm – mondta csöndesen.  

Közben Kölyök is kiszállt. Két oldalról ügyeltek a lányra, ahogy elindult. Álltak egy darabig, aztán visszakászálódtak. Kölyök nem indított rögtön. Füttyös előkotorta a cigarettáját, de csak tartotta a markában.

A lány, Kölyök tekintetével a tarkóján, befordult a sarkon. Fehér pálcájával maga előtt kopogtatva lépdelt. Valahová időben oda kell érnie.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.