Ugrás a tartalomra

 

Párizs háztetői fakón szürkéllettek

Petőcz András

Lóverseny Auteuil-ben

(Tandori halálára)

 

ki szedi össze váltott lovait?, kérdezted útközben,

még nem deszkaföldes álruhásan, tetted hozzá,

mentünk gyalogosan, hogy spóroljunk valamennyit,

kellett a pénz az esti borra, kellett nagyon

 

auteuil nincs messze, mondtad, és hozzátetted:

nem lehet eltévedni, rendben lesz, meglátod,

és csak gyalogoltunk, ki tudja, hova, és minek,

nagyon is fáradt voltam, mire odaértünk

 

mindenféle újságok voltak nálad, tudtad,

mit és hogyan kell csinálni, a Paris-Turf

mindennapi olvasmány, mondtad, és

csak figyeltem, nem értettem semmit

 

az összes pénzedet eljátszani nem kell félned,

mosolyogtál, vehetünk szendvicset majd, meg

aszatali vöröset, este az egyik külvárosi házban

társaságunk lesz, házfoglalók, nagyon kedvesek

 

lapoztuk a Paris-Turfot, lázasan, lóneveket jelöltünk,

mintha kínaiul lett volna, az egész annyira álomszerű,

a váltott lovakat meg kell játszani, kalapban voltál,

meglátod, rakás pénzzel megyünk haza, mondtad

 

most pedig ez a biztos tipp, tetted mindehhez hozzá,

ment el a pénz, nem tudtam, minek, néztük a versenyt,

igen, ez lesz a befutó, szuggeráltad, és az utolsó frankod

feltetted két lóra, a nevüket is tudom, calora, creative

 

és pörgött minden, valamiféle látomás, rengeteg ember,

a korlátnál álltunk, néztük a lovakat, kiabált mindenki,

aztán váratlan-boldogan emelted fel a kezed, hihetetlen!,

győztünk, mondtad, győztünk, és megöleltél

 

győztél, itt vagyunk, a lóversenynek vége,

calora és creative, valódi boldogság, akkor, ott,

és nincsen már semmi, csak az emlék, ahogy

koccintunk pohárka borral, egymás szemébe nézve

 

győztünk és győztél, itt maradt auteuil, meg minden,

szép ernő is itt maradt, meg erdély miklós és pilinszky,

és a vízpart is itt maradt örökre becsomagolva, és te is

itt maradtál, nézem, madarak röpködnek körülötted

 

 

Tandori Dezső

Keddi különkiadások

 

Calora és Creative, emlékszel, András?

Én aztán évek múlva hazajöttem, jöttem

haza arra, esőtlen hét után, rideg

cipőm beletörhetett volna

a nagy cirkusz-sátor körül az okker, a mész-

szürke, kavicskifordító terep repedéseibe!

Jöttem, mentem haza, ez nem oly kedélyes,

Auteuil teljes alkonyi forgalmát kifogni,

cigarettaéhség itt nincs, olcsó

a Gauloise, olcsóbb, mint az egészség.

Akkor már rég nemigen volt sok minden,

mi több, egyáltalán nem ittam. Sűrűség

a fal-töve szűk járdán. Még a pékhez benézni. De

mennyien jönnek! Egyszerre – ez egy keddi napon történt –

szétnyílt a tömeg, mint a Vörös-tenger, s klip-klop,

ez hangzott. Mi van? Virágcsokrot pillantottam

meg elsőül, valaki maga elé tartotta jobbjával,

akkor láttam bal kezében a fehér alumíniumbot

könnyűségét. Egy vak! Hóna alatt

a napilapok egyikének keddi különkiadása.

Aztán már a Lánchídon igyekszem hazafelé, lombárnyas

áprilisi dél. Kedd. Nézem a hídfő bokrait:

hiszen Szpéró kedden érkezett! Itt leltem

őt, itt e fák tövén. Azóta tizennyolc év telt el, és ő

hét éve lassan, hogy halott.

Lassú-e, hogy halottak,

akik… s kik is? Calora meghalt, hallom, Creative,

akiket Auteuilben játszottunk, s jöttünk haza,

Auteuil felé, emlékszel, elhagytuk a cirkusz nagy

sátrát, akkor is sütött a nap, Párizs napja,

zsebünkben cincogott a vagy tizenhét frank

nyereség. Halott Uccello Deux, Fekete Humor és

Szent Buzgalom. Meghaltak ők, minden hiába,

s hol csatáznak? A Lánchídnál körül

fehér virág virít, és semmi harcok többé, semmi leander.

Szpéró, Szpéró, keddi kiadás voltál; hajdani szerelmem,

Heartbeat, mi minden

lónév van, felhívlak, ez most megint lombárny,

a Lánchídon jövet, a fákat látva, a Lelőhely

zöldjét, e késeit, késő, késő, már könnyeim se

erednek el. Párizs háztetői fakón szürkéllettek

az alkonyi fényben. Hajdani szerelmem, mondom, Heartbeat,

ki mindenkit nem

tegezek utánad, azóta. De hát előtted is minden megvolt.

Mármost neked, András, a levelet rég

befejeztem, ez egy másik kedd, nézd csupán, amit

írok még merő másoknak. Lehetne

összefüggőbb, mint egy kettős befutó

– Calora és Creative –, lehetne kalóriásabb,

kreatívabb, ez. Nem, mégse, minek.

A szín már londoni, londoni szín,

a Telecom tornya magasodik.

Forró napfényben levelek hajolnak

ágakkal telefonfülke fölé.

Egy telefonálás, egy váratlan öröm,

másnap egy másik váratlan csalódás,

a Hyde Parkban végigvetem magam, a földbe tapadnék.

De képzetek kezdenek nyüzsögni, élénkebbek,

bánatomat nem akarom űzni hagyni, viszem inkább.

Lassan megfeledkezem róla. A kivásó szív, az egyik nyár

mint a másik nyár effektusa,

a tusakodás, mint a hajdani szerettek közt,

Heartbeat, ló, tompa dob, egy Saddlehome nevű

sprinter, vinnél végre haza, fordulnék másik

oldalamra, mondhatnám, hiphop, szűnne a lipklop,

ha ez fájdalommentesen menne, rég megcsinálnám.

Nincs fájdalom: „szép volt, Szpéró, szép volt,

szerelmem”, ronda se volt, csúfság se, becsapás se,

semmi nem lett, ami lett volna, minden

elmúlt, állítólag, hogy makacsul

állítsa, hajtogassa magát, voltam, igaz voltam,

mondja, és galacsinná gyűrje végül, ami marad

és nem marad, és kezemmel odahajíttassa

magát Auteuil tavába, vagy a cirkuszi terep egyik repedésébe.

 

 

Tandori Dezső versei és levelei Petőcz Andrásnak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.