Ugrás a tartalomra

.

A benned lakozó szirén

Könyvet írni lelki válságról, személyiségproblémákról, férfi-nő kapcsolatok pszichés hátteréről manapság az egyik legkifizetődőbb tevékenység. Itt egy Csernus Imre, ott egy Pál Feri, amott egy Tari Annamária, Csányi Vilmos, Vekerdy Tamás, Zacher Gábor, hogy csak a legnevesebbek közül említsünk néhányat. Ember legyen a talpán, aki ráérez, kinek a segítő kezét fogadja el. Persze, jó, hogy van „választék”, hiszen minden hozzáértő más és más módon, de jót akar nekünk (bár a téma népszerűsége magában hordozza a kóklerek jelenlétét is a piacon); azoknak a könyveit vélhetően nagyobb odafigyeléssel veszi kezébe az olvasó, akik valamilyen módon maguk is érintettek a pokoljárásban. Immár a szépirodalomban is megjelent ez a trend, lásd Karafiáth Orsolya: Szirén.

Karafiáth Orsolya könyve egyszerre meglepetés is, meg nem is. A szerző neve azok számára is ismerős lehet, akik semmit nem olvastak tőle, hiszen „feltűnő jelenségről” van szó. A Szirén azonban egy súlyos problémakörrel, az alkoholizmussal foglalkozik. Az olvasó talán gyanakszik, Karafiáth még a saját alkoholizmusából is bizniszt csinál, de az esetleges ellenérzések dacára pozitívan csalódhatunk.

A kérdéskör azért különösen felzaklató, mert alkoholizmus tekintetében nemzeti vonatkozásban sajnos jól állunk. Az okok sokfélék, de vitathatatlan, hogy valamilyen módon mindenki kapcsolatba kerül e problémával, a jelenség társadalmi szinten megkerülhetetlen. A Szirénben halmozottan jelenik meg az alkoholizmus, a főszereplő, a barátai, a közvetlen családtagok, a városi hajléktalanok – mindenki menthetetlenül iszik. Az alkoholista baráti köre jellemzően szintén alkoholistákból áll, több esetben a minta egyenesen otthonról jön.

A regénykezdet közepes ügyességgel megírt családregényt sejtet, hirtelen sok névvel, nem sikerülő családi ünnepléssel, kötelező frusztrációkkal, de lassacskán kezd összeállni a mozaik, a nehézkes indítás ellenére nem ragadunk le a családi komplexusok részletes taglalásánál: „A kedves fiad egy szál posztógatyában jött ebbe a házasságba!”; „Ha én nem lennék, ha nem hoznám hétről hétre az ennivalót, meg is döglenének.” Az elbeszélés viszonylag gyorsan feszes tempójúvá válik: női ivócimborák képzelt szerepjátékban tengetik életüket az alkohol bűvkörében, egyre inkább leépülő kapcsolati hálójukban. Hamarosan kiderül, hogy a szülői példa meghatározó: „A napi sör stimmel, szúrtam közbe, anyámnak legalábbis minimum öt üveg esténként, unikummal. Apa borozik és vodkázik, az se jobb.”

Aztán körvonalazódik, hogy párhuzamos történetmesélés zajlik a család nőtagjairól, a főszerepet Annuska, a gyerekként Kisannának becézett lány kapja, akinek még a nagyanyja is aktív alkoholista.

A főszereplő tehát beleszocializálódik az ivásba, nehéz is lenne megkerülnie, ha két generáción átívelően ezt tapasztalja. Lassan realizálódik az olvasóban, hogy nem egyszerű „buliivásról” van szó, hanem napi több liter tömény meg mindenféle szeszek fogyasztása megy hosszú évek óta, következményként az alkoholista személyisége deformálódik. Az említett nagyi például képtelen showműsorokat ad elő a legváratlanabb helyzetekben, akár temetésen: „Aztán egyszer csak nekiiramodott, hogy a sírba vesse magát. Megyek utánad, Lalikám, üvöltötte, de anyáék elkapták a sírgödör előtt.”

Az alkoholfüggő, mint megtudjuk, nehezen viseli el saját magát, de a környezetének sem könnyebb. Talán meglepő, hogy a főszereplő nem az agressziót emeli ki az ivás legsúlyosabb következményeként, hanem a kiszámíthatatlanságot, azaz még józan pillanataiban sem tudhatjuk, milyen állapotban és hangulatban van az illető. Kisanna minden álma viszont éppen egy kiszámítható család lenne.

A könyvben kisebb-nagyobb alkoholista történetek követik egymást, viccesek és ártalmatlanok is, néha sokkolóak. Az egyik történetben egy fiatal nő összeköltözik súlyosan alkoholfüggő barátnőjével, hogy olcsó albérlethez jusson, és jó hatással legyen rá. Ehelyett kis híján életébe kerül a misszió.

A könyv gyengébbre sikerült része a főszereplő kisiklott tévés, zenei karrierjének némileg váratlan és kidolgozatlan cselekményszála. Az elfuserált szerelmi történetek sem fognak az olvasó szívéig hatolni, bár a pánik- és dührohamokat, illetve a beteges kapcsolatfüggést érzékletesen idézi fel az író. Kifejezetten fárasztó viszont az alpáriság, főleg ekkora dózisban.

A legkellemesebb csalódás, hogy az elbeszélő váratlan helyzetekben képes humorral kezelni a történéseket, amire Karafiáth a regény közepe körül érez rá. Annuska ballagásakor például azt a jó tanácsot kapja idősebb férfi rokonától, hogy válasszon magának csúf férjet, mert „…tudod, a pocak, a sok dioptria, a kopasz homlok nem egy szívmelengető látvány, viszont biztos lehetsz benne, hogy ha téged nem vonz igazán, más se repül rá szívesen.”

A főszereplőt végül egy barátjának sikerül nagy küzdelmek árán úgy-ahogy kirángatnia az alkoholizmusából, elvonóra megy, aztán terápiákra jelentkezik. De a gyógyulás nagyon lassú, s olykor csak fél siker, mert ahogyan az egyik barát mondja: „… az összes drognak lénye van. És ha ez a lény megszáll téged, onnantól nem te iszol, nem te mérgezed magad, hanem az alkohol issza magát, és követeli a táplálékát, te pedig öntudatlanul eteted a benned lakozó állatot. Erősebb nálad ez a teremtmény, nem tudod uralmad alá hajtani, ő irányít, marionettbábu vagy!”

Karafiáth rutinos szerző, súlyos problémakört próbált feldolgozni, fontos témaválasztással olvasmányos könyvében. Bár korántsem oly jelentős, mint a reklámja, csípőből ne söpörjük le az asztalról!


Karafiáth Orsolya: Szirén. Scolar Kiadó, 2017

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.