Ugrás a tartalomra

.

dezsider (10.) – Zimonyi Zita írása

Interjút akartam készíteni Esterházy Péterrel egy kisvárosi rendezvényen. A kritika a nagyregényei mellett fontos alkotásának tartja az Egy nő című művét is. Amikor találkoztam vele, megajándékoztam Az utolsó szerelem hisztériája című versregényemmel.

– És hasonlít az Egy nőhöz?

– Nem. Az enyém pszichotikus és ezoterikus erotika, míg az öné naturális és logikus erotika. Viszont úgy döntöttem, megírom az Egy nő párbajregényét, túltéve önön, a 97 esetleírás helyett 99-ig meg sem állok! – évődtem.

– Már a 98 is túltenne rajtam – mosolygott.

Dezsider kettős személyiség, a normális mögött bujkál az abnormális. Hol az egyik, hol a másik dugja ki fejét rejtekéből. Ember legyen a talpán, aki átlát figuráján!

Dezsider forgat: köpönyeget, fegyvert, szemet, tollat. Egyiket se bírja, alul a plafonja! Mindenkit átvág. Így hadovál:

 

*A Beloianniszról ünnepélyes keretek között Bemre keresztelt utca közepén álló galád kereskedő boltja előtti salakban szétszórt veszélyes hulladéknak számító üvegszilánkokat üstöllést oda kell dobni a szatócs garázsfelhajtójára, arcul csapásának és megleckéztetésének érdekében.*

 

­­Hű, ez a Dezsider nagy koponya, vág az agya, mint a beretva!

Éljenzik, dicsőítik, tiszteltetik a tudatlanok és a kiskirályok.

 

Egy orvos ismerősöm mutatja be nekem. Azt mondja, jót tenne Dezsidernek, ha portrét festenék róla: átláthatna önmagán, csodálkozhatna fizimiskáján.

Rajta hát: elő farostlemez, festék, ecset, jöhet mázra máz!

Az ábrázolással sokat bíbelődöm. Speciális technikával áttetszővé teszem arcait, bemutatom kígyófészek-koponyájában dúló harcait.

Miközben pingálok, Dezsidernek be nem áll a szája, mutogatja a férget, mi a lelkét rágja: dicséri felmenőit, lemenőit, akik még nincsenek, meg közteseit, köztük is saját képességeit, kimagasló tudását, tízdioptriás éleslátását. Végül belekezd, hogy kikezdjen velem:

* Tudod, Szidónia, Ajakra jártam udvarolni, meg öt egyetemre egyszerre. Ajakra ritkán mentem. Ha mentem, ajakamat a barátnőm, Szidónia ajakára tettem. Ki ne tenné, ha el nem venné?

* Őt is Szidóniának hívták, mint engem?

* Igen. Vannak Szidóniák, meg rajtuk kívül bestiák, cédák, szajhák, kofák, akik magukat álneveken ajánlgatják.

* Talán Szidónia nem ajánlgatta magát neked, ezért kellett orvoshoz menned?

* Dehogy! Megbeszéltük, hogy ha csokorba kötöm az öt diplomát, akkor a pap is rákötheti kezünkre a stólát. Három hét múlva azt írja Szidónia:

* Állapotos vagyok. Mi legyen?

Rögvest válaszoltam:

* Ha egy gyerek idő előtt csinál egy gyerekből szülőt, felcserélődnek a szerepek: a gyerek csinál magából felnőttet, a szülő csinál magából gyereket. Ami korai, mindig lutri!

* Dezsider, nélküled összeomlana a pszichológiai rendszer!

* Tudom, tudom, tudom jól, Szidónia! Te festőművész vagy, megértesz! Ecseteddel a dolgok mögé kotorsz, mindent leporolsz.

* Hát ez az, Dezsider, neked is elkelne egy tisztasági menedzser!

* Megírtam Szidóniának: amíg egyetemekre járok, Ajakra én járok, utána előlépek veled, te is előbbre léphetsz velem. Három hét múlva levelet kapok Ajakról Szidóniától: probléma elhárítva, gyerek kiiktatva, kapcsolat megszakítva! Ó, ez a Szidónia bestia! Azóta hiába bizonygatom, mutogatom, állítgatom, hogy férfi vagyok, nem hiszi egy cafka se, egy kofa se, ezért mentem a rendelőbe.

* Ne búsulj, Dezsider, mázra máz, kész a portréd. Látod? Férfi vagy, nem vitás.

Dezsider beállítja, kiállítja, felállítja portréját, hátha úgy marad.

* Ó, ez épp olyan, mintha én festettem volna speciális technikával. Minket Isten is egymásnak teremtett. Megláttad, Szidónia, amit én hiába kerestem nagyítóval.

* Dezsider, te is elvégezted talán a képzőművészeti főiskolán a lelki sajátosságokon alapuló ábrázolás speciális kurzusát?

* Persze, persze, hát persze, mielőtt még beiratkoztam az öt egyetemre.

 

Jó lesz összeszedni magam! Dezsider még lepipál, kiválóan hadovál.

 

Három nap múlva Dezsider csenget kapumon. Úgy elidőzne ajakomon!

* Dezsider, férjnél vagyok. Azért nem találkoztál Anzelmmel, mert sorkatona! Hogy jutott eszedbe, hogy ide gyere?!

Dezsider szeme villámokat vet, aztán felnevet és elmegy.

 

Három nap múlva Dezsider megállít utamon, azt mondja:

* Semmi az, hogy férjnél vagy, az is semmi lenne, ha három zabigyereked lenne!

* Három ugyan nincs, de egy éppen a szívem alatt szendereg.

Dezsider előbb hátrál, utóbb meghív vacsorára, gratulál.

Miért ne? Mindenkit megillet a szabad táplálkozás joga.

Nehezen szemezgetek, hányinger kerülget.

* Egyél, Szidónia, kell a pocaklakónak. Ha gondolod, elfogadom sajátomnak.

Megérinti hasamat, várja válaszomat.

Felfordul a gyomrom, kérem a számlát, hazafelé veszem az irányt.

Dezsider buldog: követ, kerget, mintát vesz, nem lehet lekoptatni, próbálja ajkát ajakomra nyomni.

* Hagyj békén, menj Ajakra, ott van Szidónia!

Dezsider rejtekéből elődugja másik fejét. Megszorít. Rátapad nyakamra, pióca. Hörpöli véremet, kiszívja erőmet. Szabadulni akarok, nem tudok. Fuldokolok, leguggolok, hátha megszabadulok.

Guggol ő is, a földre nyom. Alakot vált, orrszarvú lesz piócából, agyar lesz a fogából.

Nyakamba harap, kap, fúr, szúr, ezen a földön ő az úr.

Vörös szökőkút alatt éjszakai fürdő. Földön fürödni nem illendő!

Kiszabadulok, elszaladok.

Dezsidernek sikerült vörösre festenie sárga ruhámat.

Nyaki verőerem kékesfehér fénnyel tárulkozik fel. Sértetlen maradt, Dezsider agyara mellé csúszott egy hajszál miatt. Protézisagyar.

No, csak meg kellene osztani ezt a látványt egy szakemberrel. Ne mondja már senki, hogy fukarkodom a szemléltetéssel!

Nézi, nézi, nézi a sebész. Malomkerék a szeme, varrógép a keze.

* Megáll az ész! Mi történt, Szidónia, ki tette ezt? Miféle bandita, haramia, sátán fia?

Hallgatok, megkukulok.

* Szidónia, nekem ezt jelentenem kell! Halljam, ki követte a gaztettet el?

Nem is hiányzik nekem más egyéb, mint egy jelentés!

* Egy kutya, nincs gazdája.

* Szidónia, ne mondjad! Kóbor kutyák a forgalmas utcán kismamákat harapdálnak, ráadásul a nyakukig ugrálnak?!

* Nem! Lehajoltam, etetni akartam.

* Aha! Kóbor kutyák járókelőket esznek, akik eléjük ételt tesznek?!

* Igen, egy buldog, aki követ, kerget, szaglász, kaparász.

Az orvos szeme malomkerék, ujja fenyegetés.

 

Hazasietek, rettegek.

 

Jön Anzelm apja. Fürkészi, fürkészi, fürkészi bebugyolált nyakamat, hasamat.

* Kié ez a gyerek?

* Kié lenne másé, mint Anzelmé!?

* Anzelm katona, Szidónia! Nem gondolod, hogy ez fölöttébb furcsa?!

* Anzelm négy hete katona, én meg terhes vagyok már vagy három hónapja.

* Ha szabad kérdeznem, ki az a fiatalember, akivel láttak az étteremben?

* Dezsider. Lefestettem. Vele vacsoráztam, diskuráltam.

* Nem lehet, hogy ő az apa?

* Ha Dezsider lenne, már rég elmondom, szándékomat nem takargatom!

* Ó, nem elég egyenesnek lenni, annak is kell látszani! *, bölcselkedik Anzelm apja.

* Én meg azt mondom: nem elég egyenesnek látszani, annak is kell lenni! Fütyülök a pletykákra, engem senki nem állít sorba! Higgyenek tízszer rosszabbnak, mint egy fokkal jobbnak! A cédák álarcát viselem, erkölcsösségem miatt nem szégyenkezem!

* Sajátos világnézet, hadd ne minősítsem! De ezt a gyereket el kellene vetetni, kilátszik minden bordád, ha így megy, mehetünk temetni.

* Ha elvetetem, nem hozok másikat világra, nem leszek senki szolgája, festményeimnek se vagyok jó gazdája.

 

Tíz év múlva kopogtatnak műtermemen.

Dezsider áll az ajtóban. Szeme villámokat vet, nem szól semmit, felnevet. A fotelbe dobja pisztolyát, rá a zubbonyát. Megszorít. Szabadulni akarok, nem tudok. Fuldoklok, leguggolok, hátha megszabadulok.

A kanapéra nyom. Abnormális énje hosszú nyelvet növeszt, nyalogatni kezd, ajakaimról ízmintát vesz. Félek, megesz, hidegre tesz. Nem ellenkezem, spórolok a vízzel, még nem fürödtem.

Dezsider felugrik, felcsatolja pisztolyát, bevágja műtermem ajtaját.

 

Tíz év múlva megyek az Elveszett Vizek Minisztériumának folyosóján. Jön velem szemben Dezsider. Nem tudom, mit csinál ott. Fullajtár, államtitkár? Nekem egyre megy. Megáll, rám mered.

Abnormális énje kidugja fejét rejtekéből. Fintorog, krákog, vicsorog. Folyik az izzadsága, fröcsköl a nyála. Szeme villámokat vet, agyát ellepi az őrület.

* Tönkretetted az életemet, Szidónia!

Hátat fordít, sziszeg és elmegy.

Én is. Az utcasarkon az orrom alá nyomnak egy aláírásokkal teli listát, hogy kézjegyemmel én is adjak a nemes ügyhöz támogatást.

* Milyen nemes ügyhöz adjak támogatást?!

* Hogy az elveszett vizeket meg kell keresni.

* Hol az első oldal? Így akár ahhoz is adhatom nevem, hogy az elveszett vizek minisztériumának főbiztosát hajítsák a föld alatt bujkáló vizekbe.

* Ugyan, orvosok, jogászok, tanárok, közgazdászok is aláírták! Gyanúsnak a listát a legkevésbé sem találták!

* Kérem az első oldalt, a többihez is az azonosítást!

Nem adják, az informálást megtagadják.

Hívom telefonon az orvost, a jogászt, a tanárt, a közgazdászt.

* Tudjátok, mihez adtátok aláírásotokat? A dolgotokban biztosak vagytok?

* Hát persze, az elveszett vizeket meg kell keresni, rejtekhelyüket fel kell deríteni.

 

Nyomozni kényszerülök, megyek fűhöz-fához, könyörgök, kígyót-békát köpködök, fenyegetőzök. Megszerzem az első oldalt:

 

*A Vásárhelyi Pálról ünnepélyes keretek között Vedres Istvánra keresztelt utca közepén álló Elveszett Vizek Minisztériumát vezető gazember honatya hivatala előtti díszburkolaton szétszórt száraz hínárok kötegeit oda kell dobni a vízfejű kormányos íróasztalára, majd az ámulattól elgyengült pipogyát üstöllést a föld alatt bujkáló vizekbe kell hajítani.*

 

Szembe megyek Dezsiderrel. Az utcasarkon találkozunk:

* Micsoda faramuci, alamuszi, bestia vipera vagy te, Dezsider! Hátulról nekimész a munkaadódnak, és felhasználsz kétszázezer gyanútlan embert az ármánykodásodhoz!

* Ha hülyék, miért ne használnám őket a magam hasznára, utódaim javára?!

Senki nem tudja: ki, miért, ha kimért!

* Sumák orrszarvú, kicsúszik a talaj a lábad alól! Ha én kiderítettem, mások is megteszik!

* Hahaha, Szidónia, nem fog kiderülni, a kétszázezer kénytelen lesz mellém állni! Hogy hülye, egy se meri vállalni. Nem mindenki Mata Hari, drága Szidi!

* Dezsider, vésd az eszedbe, mindkét fejedbe: bármennyire is szeretnéd, szeretnél, én nem az a Szidónia vagyok, akit Ajakon faképnél hagytál, becsaptál! Engem nem tudsz átvágni, lefestettelek, megneveztelek!

 

Dezsider barátságot köt régi ismerősömmel, egy rajztanárnővel. Neki mutogatja hazug bánatálarcát, alatta tartja igaz hazugságarcát.

* Szidónia tönkretette az életemet, összetörte a szívemet.

A grafikusnő forgatja szemét, ha rám néz. Nem kell szólnia se, visszhangzik szavak nélkül is vádbeszéde.

* Menjetek a dolgotokra, engem senki nem állít sorba!

 

Kár bármit bizonygatni, az embereket az igazság nem érdekli, képzelgéseiket a bizonyosságnál mindegyik többre becsüli.

 

Dezsider belegebed, hogy ne legyen felesleges.

Mindenhol azt lesi, kit lehetne hírbe hozni, feljelenteni. Mindenkit zrikál, frocliz, cikiz, fricskáz. Lefotózza a szökőkútba szökő diákokat, a tilosban parkoló autókat, az utakra piszkító kutyákat.

Otthon bekapcsolom a tévét, Dezsider beszél:

 

*A Vásárhelyiről ünnepélyes keretek között Vedresre keresztelt utca közepén álló Elveszett Vizek Minisztériumát vezető kiemelkedő, élenjáró, ismert és elismert honatya hivatala előtti díszburkolaton a Teremtő jóvoltából odakerült folyami kagylókat a kormányos által alapított vízügyi múzeum vitrinjébe kell helyezni, majd üstöllést el kell nevezni jelentős személyiségéről a világszenzációnak számító felfedezés eredményeképp megtalált bujkáló vizet.*

 

Dezsider habzó szájjal hadovál, a résztvevő süketek és némák tapsolnak, nemzeti táncot járnak. Dezsidert hátba veregetik, megveszik, kitüntetésre előterjesztik. A népszavazási aláírás-gyűjteményt az iratmegsemmisítőbe teszik.

 

Pufajkában, tányérsapkában megy karácsonykor Dezsider a bazilikába éjféli misére. Az átszellemült hívek áldozáshoz készülnek. Dezsider végigvonul a piros szőnyegen, peckesen csapkodja múlt századból itt maradt, kemény talpú, barna bőr félcipőit.

Nincs senkinél pisztoly.

Az oltár elé ér. Odaköszön nekem. Elfordítom fejem.

* Nem hallod, köszöntem?! * kiált, magából kikelve, vérig sértődve.

Szememet a mennyezeti freskóra emelem, Dezsidert a kriptába képzelem.

A püspök felmutatja a szentelt ostyát, Dezsider pajtás előkapja Pajtás fotómasináját. Csattogtatva lekattintja a zsoltárok listáját.

* Minek? Vajon minek? Nemcsak a szószékre függesztették, a padokban is elhelyezték! Akkor minek? Miért nem vesz kézbe egyet?

A hívek lehajtott fejjel térdepelnek, Dezsider lábai előtt hevernek.

 

Dezsidernek mindkét feje előbújik rejtekéből, felvidul teljes szívéből:

* Úgy kell nektek, szerencsétlen eltévelyedettek, én vagyok a ti istenetek!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.