Finnegan és Bada Dada találkozása Nagy Zopánnal
Karnyújtásnyira van Öntől a dadaizmus. Tehát most szépen felébreszti magában Finnegant, elmegy a könyvesboltba, és megveszi Nagy Zopán ötödik kötetét, amely a hatodik is. Boldogh Dezső nagyon szépen elmagyarázza, hogy mire számíthat.
Nagy Zopán ötödik könyve egyszerre a hatodik is, hiszen címe (Kétségek / Kökény-kék kőkulcs) és elrendezése is jelzi, hogy egymásba illesztett művekről van szó. Ha megfordítjuk a kiadványt, a hátsó borító elsővé válik, és egy másik könyvet olvashatunk.
A Kétségek annyiban különbözik társától, hogy címekkel ellátott, rövidebb-hosszabb strófákra tördelt versszövegeket tartalmaz, és rendelkezik tartalomjegyzékkel is. A Kökény-kék kőkulcs mindezeket nélkülözi, és terjedelmileg körülbelül feleakkora.
Az utóbbi mű alcíme (Finnegan újabb ébredései…) jelzi, hogy ebben a részben milyen szándékok vezették a szerzőt. A Kétségek is határozottan a szerzőtől megszokott főcsapásokon halad: szövegmontázsokat, próza- és esszéverseket, pár soros és hosszabb tudatömléseket, csiszolt haikukat tartalmaz.
A két kötetrészhez illesztett mottó is sokat elárul a művekről. A klasszikusabb avantgárd gyűjtemény Zopán egyik szellemi ős-inkarnációja, Akutagava Rjúnoszuke művével kezdődik (egyébként külsőleg is meglepően hasonlítanak). A feltételezhetően Joyce tiszteletére alkotott fél-könyvecske pedig e sorokkal indul: „Mottó a (falnál), tengernek háttal: The fall (babadadalgharaghtakammi…)” ‒ a zárójeles, hasonló tartalmú rész még négy soron át folytatódik.
Nagy Zopánnak vitathatatlan költői tehetségén túl szerencsés tulajdonsága, hogy az egyik utolsó avantgárd alkotóként nem kell foglalkoznia semmilyen nyelvi és műfaji konvencióval, ugyanazzal a játékos lendülettel facsarhatja szövegeit, mintha száz évvel ezelőtt élne. Öncélúságai egyszerre metafizikai létértelmezések, taoista ál-prédikációk, a neo-dadaizmus harsány, jelenkorig ívelő teremtő-romboló kísérletező mániái. Ott rejtezik benne a szinte Szentkuthy Miklóst megidéző prózaírói tehetség is, a tudat látványvilágait élményatomokká bontó elemzőképesség, máshol pedig a letisztult haiku-költő, aki pontosan kimér, szerkeszt, és véletlenül sem írna olyan szóalakokat, amelyek nélkülözik a saját megszólalásmód jellemzőit.
A szerző következetes abban is, hogy első könyve, a Skizológia óta nagyjából ugyanazt az utat követi, mert az akkor írt sorok érvényesek mostani kötetére is: „a ’SKIZOLÓGIA’ csak szét-rob-bant koncentráció morzsáinak visszaszórása egy tálba (füzetbe), ezért nehezen beszélhetünk itt ’megállapítható tartalomról’…” Szerkesztési elvekről tehát mégis beszélhetünk. „Finnegan újabb dadain” és „önjáró paradoxonokon” át járhatjuk be ezt a humorosan érthetetlen és mégis ismerős költői világot, ahol semmi sincs a helyén, de egy megszokottnál sokkal kifinomultabb fogalmi hálózaton keresztül képesek vagyunk tájékozódni: a mélytudat széljárásai szerint.
Zopán látszólagos nyelvi őrültségei ellenére érzékeny költészetet és prózát művel, a kettő nála nem válik szét, a versek közepén értekezésekbe fog, aztán haikukká bontja a mondanivalóit. A Kétségek című részben (könyvben) akadnak nem is avantgárd, inkább klasszikus lírai, sőt történetmesélős versek is, de előbb végig kell követnünk a játék kedvéért e költői világ kialakulásának folyamatait:
„A bőröndben lévő bőrönd bőröndjének bőröndjében
él egy bőrönd, melyben opálos folyadékkal töltött,
vékony-falú üvegcse lélegzik.
E lombik szemcsésen rezgő levében,
egy negatív-kockába exponált arc sejthető,
melynek fátyol-réteges homlokából: karcolt betű tetszik át…”
(Látens és object)
Ez a motívum, a műhelymunka előzményeit és az alkotást bemutató, leképező látvány-desztilláció később is előfordul, ugyanúgy, mint a bonyodalmas felkészülési szertartás a mű létrehozására, és a kételyek is:
„Fekhelye pisis jászol-
Ból nyíló sötétkamra-rész,
Odavetít minden érvet;
Ha álmodik: Egy és Egész –
S lombikba vizel, ha ébred…”
(Á(r)tlényegülés(Alki Miska naplója nyomán))
A Kétségek többségének fogyasztható, talányos-játékos költészete, szócsavart haikukkal fűszerezett versvilága mellett a Kökény-kék kőkulcs feladja a leckét még az edzett Joyce- és Zopán-olvasóknak is, és rendkívül nehéz, kvázi lehetetlen eldönteni, hogy végül is milyen színvonalú és mennyire komolyan vehető irományról van szó. Szereplőkkel is találkozhatunk, olykor beazonosítható terekben és személyiségvonásokkal, azonban minden költői monologizálás felszabadító/értelemakasztó sodra az ős- és az újavantgárd (bada)dadai örvényeibe és a Joyce-féle nyelvezet zopánossá átköltött, így mégiscsak valahonnan ismerős élményvilágának kapujához vezeti az értő olvasót. A következő példa jól illusztrálja ezt az összetettséget: „Riba csuklik, s míg csobogva kocc a forty, a kancs, Zorpia kedve félárnyék, de dobrenyam, mondhatni most elv(v)együl mint hűs zamat: dobredobredan!” Vagy: „Habzott el ló sokszor, ám aztán farbarugdosottlófehér félre-ébresztők Finnisre fogták a majdnem gömbölyű jelenetek fontosságát, amely elcsomagolt, (képzelve elcsámborgott) étkezések herrringezésével félrenyelt szekvenciákkal körvonalazódott…” Ebből is látható, hogy a Kökény-kék kőkulcs némi tanulmányozással metafizikai ihletettségű, nyelvteremtő, elmés játékok garmadáját kínálja, csak ehhez már speciális olvasói alkat és elegendő türelem szükséges. A könyv különben kellemes kivitelezésű, magas színvonalú illusztrációit Bálint Ádám festő-grafikus készítette.
Boldogh Dezső
Nagy Zopán: Kétségek / Kökény-kék kőkulcs. Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2015.
