Az alkony széttárt combjai – Barna T. Attila versei
Az alkony széttárt combjai
Barna T. Attila versei
Kisváros ősszel
„Ferdén halad át a halott város fekete homlokon”
(Georg Trakl: Versvázlatok; Hajnal Gábor ford.)
Tornyok felett sárga arc az ősz.
Fekete kutyák futnak át a városon.
Nyikorgó pincelépcsőn
korhelyek árnya
bukik alá a mélybe.
Lakatlan szobákban
magában beszél a bánat,
rossz a lehelete.
Falakba zárva a nevetés.
Az alkony széttárt combjai
Vincent Van Gogh emlékének
vonagló ég alatt
napraforgók
sárga vére buggyan
egymásra hajlanak
az alkony széttárt
combjai közül
az éj hangtalan
kicsusszan
tántorog az űr
sercint
meteor zuhan
jönnek a hollók
a föld alól szállnak
kiabálnak
elborítanak
a ráncos lila
halva született éjt
óvom karomban
Te...
Te árva Isten,
Téged ki fog kézen,
Ki vezet el innen?
Te menhelyből kivett autista,
Te namegájjcsakpistagyerek!
Megint mit csináltál?
A gyufával játszottál?
A késsel játszottál?
Jószágra nem ügyeltél?
Tekeregtél?
Lelenc-Isten, most mi lesz veled,
Nincs már maradásunk,
Hogyan szöktesselek,
Agyon ne üssenek?
Túl a világon,
Túl a túlvilágon
Hol lészen szállásunk?
