Ugrás a tartalomra

 

Arany János-ankét – az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük a kétszáz éve született költőről – 4.

Az Ágnes asszony „pszichotriller”, A walesi bárdok pedig egy kosztümös lélektani horror – Arany Jánosról kérdeztünk jeles költőket és prózaírókat, akik arról is vallanak, mivel lepték volna meg a költőt a születésnapján, ha részt vehettek volna egy rendkívüli időutazáson.

Ágnes asszony  

Arany János-ankét – az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük a kétszáz éve született költőről – 4. 

 

Mi volt az első Arany Jánoshoz kapcsolódó, meghatározó élményed?

Nagy Koppány Zsolt 

Nagy Koppány Zsolt

Lehet, hogy nem az első volt, de eléggé mélyreható és meghatározó. Pár évvel ezelőtt egy olyan iskolában tanítottam, ahová sok hátrányos helyzetű gyerek járt, akik ráadásul tanulási nehézségekkel is küzdöttek. Egyszer hetedik osztályba, azt hiszem a Szondi két apródja mellé, bevittem magammal a Vörös Rébéket is – abból a meggondolásból, hogy talán jobban érdekli őket, mint az önfeláldozás története. Elolvastuk a balladát, majd meghallgattuk a Szörényi Levente által megzenésített, Koncz Zsuzsa által énekelt, döbbenetesen hangszerelt és felépített dalt kétszer (https://www.youtube.com/watch?v=szSV-o35MY0), és két (összevont) órán keresztül beszélgettünk róla: értelmeztük a sorait, szavait, jelentését (felvont sárkányt vesz kezébe, hajtja éh, megállj, görög stb. – hát nem azok az elsőre kontextusba helyezhető szavak, sorok). Kezdeti félelmem, hogy nem (ez sem) fogja őket érdekelni, hamar eloszlott: a szerelmi, féltékenységi dráma, a megcsalás, csábítás, a ballada „mágikus realista” boszorkánysága hihetetlen módon érdekelte a gyerekeket. Okos dolgokat mondtak, nagy hatást tett rájuk – az immár kibontott, értelmezett szöveg –, jól sikerült óra volt. És másnapra az egyik lány – akinek pedig még az olvasás is nehézséget okozott! –, pusztán a Koncz Zsuzsa-dal többszöri meghallgatásával, kívülről megtanulta az egész hosszú balladát: szeretetből és önszorgalomból. Volt ugyan néhány hely, ahol dünnyögnie kellett a dallamot, mert csak úgy jutott eszébe, de végigmondta-énekelte. Szerintem mind a mai napig tudja. Ekkor láttam igazán élőben működni az Arany-varázslatot: olyan lelkekben gyújtott fényt, mely lelkekről ezt senki még csak nem is feltételezte volna.

Berka

Berka Attila

Habár sokáig petőfista voltam, az aranyi Híd-avatás gyomorszájon vágós élmény volt, kivált amikor nagyapámmal a Margit hídon sétálva próbáltuk elképzelni, ki hol ugorhatott a Dunába.

 Barna T. Attila

Barna T. Attila

"Rásüt az esthajnal/Vásárhelyi tóra" – ez a kép azonnal megfogott, mikor gyerekkoromban (13 éves lehettem talán) először felütöttem Arany János összes verseit tartamazó kötetet. Aztán a Toldi jött, bűvöletben olvastam napokig még a Fény utcai piacon is, ahol virágot árult nagyanyám. Jött egy férfi, megállt a standunk előtt, komoran figyelt egy ideig, majd nagyanyámnak szegezte a kérdést: "Miért olvas egy gyerek Arany Jánost, nem neki való." Nagyanyám pár keresetlen szóval odább tessékelte az illetőt. Akkor már írtam és költőnek vallottam magam. A másik Arannyal kapcsolatos élményem: 1993 őszétől 94 tavaszáig hetente jelentkeznem kellett Berkes Erzsébetnél, a Mozgó Világ versszerkesztőjénél újabb verseimmel. "Akkor jövő szerdára hozzon nekem egy remekművet" ezzel bocsátott utamra minden alkalommal, hónapokon át. Keményen megdolgoztatott, sokat tanultam tőle, mai napig hálával emlékezem rá. 93 novemberében írtam azt a versemet, amelynek első változatában ez a négy sor szerepel: "A többieket érd utol,/mielőtt leteper a por,/amit felkavartak,/örökre lehagynak!" Berkes elolvasta, majd így szólt: "Ez szép és jó, de nézze csak, hogy hangzik így: 'A többieket érd utol,/mielőtt leteper a por/ örökre lehagynak! ,/ amit felkavartak.' Mert folytatta szigorú szerkesztőm, s már idézte is: "Ötszáz bizony dalolva ment/Lángsírba waelsi bárd." Érzi? villantotta rám szemüvegét. Éreztem.

Noszlopi Botond

Noszlopi Botond

Azt hiszem, fiatal éveinkben legtöbbünkre főként a balladák hatnak, kevésbé a Toldi, a balladák közül is a könnyebbek, az Ágnes asszony például. Megvallom, Arany nyelvezete nekem mindig nehéz falat volt, nehezen olvastam, gondolkodni kellett volna a szavak jelentésén, ezt sosem szerettem, türelem kellett volna hozzá, abban a korban ebből nem sok volt. Nagyon archaizál, ettől erőltetettnek hatott. Akkor már inkább Petőfi, gondoltam, ő nyelvben is, szenvedélyben is közelebb állt hozzám azokban az években.

Mégis, mikor kamaszkorban magam is verset kezdtem írni, először észre sem vettem, hogy ugyanúgy archaizálok, ugyanolyan nyelvi fordulatokat próbálgatok, mint Arany, csak sokkal idétlenebbül. Nyilván beépült a tudatalattimba ez a versbeszéd és meghatározó lett később, azóta is figyelnem kell, hogy csak olvasásakor kerüljek a hatása alá, ne írás közben. Arany műveit sokszor újraolvasom, és minden olvasáskor találok valami újat, rengeteg elrejtett nyom és jelölés van, amit maga a szerző hagyott, hogy könnyebben felgöngyölíthessük a szálakat, mégis mindig marad titka a költészetének.

Szokolay Zoltán 

Szokolay Zoltán

A Családi kör volt az első Arany János-vers, amellyel találkoztam. Nagymamám, majd a szüleim olvasták fel. Megszerettem, esténként újra kértem. Addig hallgattam, míg megtanultam.

Később, már kisiskolásként magam is próbáltam hasonlót írni. Talán megvan egy régi füzetemben. A ’48-as katona szerepét ’56-os menekült vette át.

Az olvasókönyvből a Rege a csodaszarvasról volt a kedvencem sokáig.

Felnőttként aztán megéreztem és talán megértettem azt az Arany Jánost, aki ízig-vérig alanyi költő volt. A saját sorsát írta, ha allegóriákban is.

Legutóbbi verseskönyvem, a Bottal a fövenyre címének többértelműsége is neki köszönhető, hiszen nemcsak arra gondoltam, hogy amit alkotunk, azt elmossa az idők végtelen óceánja és az emberek közönye, hanem arra is, hogy legyen végre tisztességes a küzdelem, orvul ne rejthessenek el tőröket, hurkokat a költészet harcmezején.

Mint ismeretes, mikor Rozgonyi Piroskáért rendeznek harci játékot, vitézi tornát és Toldi Miklós Tar Lőrinc színeiben indul, a párbajmester először átvizsgálja a terepet.

„Majd az igazlátók, a sorompó felett,

Egy magasabb polcon foglalának helyet;

Fölnyitá a gémfát a tanult bajmester,

Futkos ide-oda, látszik hogy nem restell,

Régi szertartásból a fövenyet bottal

Turkálja, ha nincs-e tőr vagy hurok ottan?”

(Arany János: Toldi szerelme, 2. ének, 17. versszak)

Murányi 

Murányi Sándor Olivér

Természetesen a Toldi. Először a magyar tanárnőm felolvasásában hallottam, majd láttam, ahogy Nagyapám olvassa. Elképesztő, mennyire mélyen beleépült a történet az egyszerű emberek tudatába. Nemcsak a nagy költőre emlékezünk, hanem a történetmesélőre. Nemhiába tartják a legtöbben irodalmunk Arany-fedezetének.

Papp Attila Zsolt 

Papp Attila Zsolt

Gyermekkoromban volt egy leporellóm, amit nagyon gyakran forgattam: Arany Jánostól a Családi kör. Most is fel tudom idézni: a Móra kiadónál jelent meg, Reich Károly csodálatos rajzaival. „Este van, este van, kiki nyúgalomba! / Feketén bólingat az eperfa lombja, / Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, / Nagyot koppan akkor, azután elhallgat” – a meghitt hangulatot, ami ezekhez a sorokhoz tapadt, azóta is önkéntelenül a gyermekkoromhoz társítom. És Aranyhoz, elválaszthatatlanul.

 

Ha visszamehetnél az időben, és Arany János a kortársad lenne, milyen rendhagyó születésnapi ünnepséget szerveznél neki, milyen ünnepi köszöntővel lepnéd meg?

Nagy Koppány Zsolt 

Nagy Koppány Zsolt

Nem hiszem, hogy olyan pozícióba kerülhetnék, hogy én szervezzek neki ünnepséget, meg amúgy sem vagyok egy nagy szervező; túl szelíd vagyok, a szervezéshez viszont rámenősnek kell lenni. De azt hiszem, hogy legszívesebben meglátogatnám – ha fogadna, persze –, vagy sétálnék vele a Margit-szigeten, és kérdezgetném. Rengeteg kérdésem volna. (Faludyt például annak idején két órán keresztül faggattam csak a Pantagruel-fordításáról, átköltéséről, és ezalatt többet tanultam műfordításról, technikáról, hozzáállásról, mint addig és azután együttvéve.) De az is lehet, hogy csak hallgatnánk. (Arany Jánossal jól lehetne hallgatni is.) Néha rámutatna valamire, összenéznénk, bólintanánk, és hallgatnánk tovább.

Berka 

Berka Attila

Ha eltekintek bizonyos kérdésektől (nálam idősebb, velem egykorú, esetleg nálam fiatalabb lenne, milyen viszonyban lennénk úgy emberileg, mint irodalmilag etc.), egyértelmű, hogy a Margit hídon rendeznék neki meglepetéspartit, és vállalkozó szellemű barátaimmal eljátszanánk neki a Híd-avatást.

bt

 

Barna T. Attila

Arany János introvertált alkat volt, Tolnai Lajos önéletrajzi kisregényében úgy emlékezik rá, mint hideg, meglehetősen távolságtartó emberre. Az ilyen emberek nem szeretik a nagy felhajtást, s mivel magam is introvertált vagyok, tehát nem az a bulikat szervező fajta, írtam volna Arany Jánosnak egy születésnapi köszöntő verset. Felolvasom neki a lakásán, kicsit még elbeszélgetünk csöndesen, kevés szóval, nagyokat hallgatunk, pipázgatunk, kint alkonyodik, bent félhomály, talán gondol egyet, feláll, íróasztala fiókjából előveszi legújabb balladáját és átadja, s kíváncsian figyeli arcomat, míg olvasok. Valahogy így képzelem. (Elolvasva a fentieket döbbenten vettem észre, először így írtam: "nagyokat hallgattunk.")

Noszlopi Botond 

Noszlopi Botond

Az attól is függ, hogy ki lenne az idősebb, és milyen lenne a viszony köztünk. Bár nem gondolom, hogy Arannyal nem lehetne jól kijönni, úgy is, ha jellemünk meglehetősen eltér az övétől.

A köszöntőm rövid lenne, nem élnék vissza a türelmével. Tudtommal maga is szűkszavú ember volt, emiatt frappáns megjegyzései még nagyobb erővel tudtak hatni és a róla szóló anekdotákban fennmaradni.

Próbálnék tárgyilagos lenni, mert úgy képzelem, hogy a hízelgést, a csúszó-mászó kedveskedést megvetette. Szerénynek képzelem és szigorúnak. Olyannak, aki nem engedi meg magának azt a luxust, hogy saját magáról szóló laudációt hosszasan hallgasson.

Szokolay Zoltán 

Szokolay Zoltán

1969-ben Erdélyben egy fiatalember, Sz. D., ki akkor éppen élete 31. esztendejében járt, írt egy kiváló kismonográfiát Kortársunk, Arany János címmel. Ebben, maga is mestere lévén a magyar irodalomnak, sikerült Aranyt olyan közel hoznia XX. századi pályatársaihoz, olvasóihoz és a nem-olvasókhoz, mint annak előtte és azóta se senkinek, soha.

A születésnapra készülve az lenne az első teendőm, hogy újra kiadassam Szilágyi Domokos Kortársunk, Arany János című könyvét. Nagy példányszámban. S nem hagyva, hogy ellenérdekelt terjesztő-hálózatok raktáraiban porosodjék.

Szilágyi Domokossal dedikáltatnék egy példányt. Látni akarom, ahogy Arany János a könyvet kezébe veszi, s meghatódik.

A szülinapi bulira eljönnek sokan. Kortársak mind. Névsort nem olvasok, de Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Ratkó József, Csoóri Sándor, Buda Ferenc, Kiss Benedek jellegzetes alakját látni vélem a forgatagban. Ott áll Pilinszky, egy pultra könyökölve. Weöres Sándor ül a színpad szélén. Nagy László Szécsi Margittal beszélget. És persze ott az Irodalmi Jelen teljes stábja is, Böszörményi Zoltánnal az élen. Egy gombostűt sem lehet leejteni.

Arany János könnyezik. Nem tudta, miért hívjuk, csak most értette meg, hogy róla szól ez az este. Átadom neki Szilágyi Domokos könyvét.

Boldog álom. Másnap felébredünk.

Magyarország, 2017.  Ádáz vita kezdődik arról, hogy aktuális-e még Arany János, tanítsák-e a Toldit, ki használ petrencésrudat, és kirekesztő-e a cseh vitéz motívuma.

Megszólalnak pro és kontra a pártok. Csakisarany és antiarany mozgalmak alakulnak.

Tombol a bulvármédia. Ott se voltak az ünnepségen, de már nyomatják a szalagcímeket.

„Nem mind Arany, ami fénylik”

 „Bugyit villantott Kund Abigél”

„Két volt ügynök közelről figyelte a 200 éves költőt”

„Petőfi Barguzinból küldött Happy Birthday-SMS-t”

„Hol a sipolyod, Jankó bácsi?”

„Kosztolányi titka a csokornyakkendő”

„Pilinszky nem volt jó az ágyban”

Keresném Arany Jánost, de nincs sehol. Sebtiben távozott. Még a cókmókját, a kapcsos könyvet is itt hagyta. Ezért mondják be minden nap a pesti metróban: Ajtók záródnak. Arany János cucca következik.

Murányi 

Murányi Sándor Olivér

Rendhagyó irodalomórát szerveznék számára Budapesten, és elhívnám székelyudvarhelyi fellépésre. Köszöntő beszédet nem írnék neki, mert félnék, hogy formai hibát találna benne, viszont megpróbálnám elcsalni medvelesre – alföldi emberként talán egzotikus volna számára. 

Papp Attila Zsolt 

Papp Attila Zsolt

Attól függ, milyen viszonyban állnék vele – tegyük fel, hogy jóban. Nos, ha lennének befolyásos és pénzes ismerőseim – mondjuk egy-két bohém báró vagy gyáros –, akkor rávenném őket, hogy fizessenek be a mesternek egy walesi körutazásra...

 

Válassz ki egy számodra kedves Arany-művet, amiről úgy gondolod, száz év múlva is aktuális lenne, tedd be egy képzeletbeli időkapszulába, és ajánld röviden a jövő olvasójának!

Nagy Koppány Zsolt 

Nagy Koppány Zsolt

Szinte minden művét ajánlanám, és nagyon remélem, hogy mind aktuális lesz száz év múlva is. A Vörös Rébék-féle babonában addigra újra hinni fog az emberiség jelentős része. (Ha nem, akkor legalább gyönyörködtesse őket.) Az időkapszulába azonban inkább egy verssort zárnék. „Szirtet kivölgyel sűrü csepp”, írja Arany az Ének a pesti ligetről című versében. Elsőre talán nem is látszik, mennyire zseniális és kifejező négy szó ez. Ovidiusnál olvasható a „Gutta cavat lapidem, non vi, sed saepe cadendo” – mondás, amelynek magyar megfelelője a „Lassú víz partot mos” (szintén kifejező!) verzió, de ha végig lefordítjuk, már kezd meglátszani Arany zsenialitása: „A vízcsepp kivájja a követ, nem ereje, de állandó hullása által”. Hát ezt a nehézkes megfogalmazást öntötte négy tökéletes szóba és formába Arany János: „Szirtet kivölgyel sűrü csepp”. Nem elkoptatott, nem a lassú víz partot mos jól ismert unalma, és mégis tökéletesen vonatkoztatható minden helyzetre, mindenféle ellenállás, akadály leküzdésének metafizikájára. És mivel erre a szirtet kivölgyelő sűrű cseppben manifesztálódó életstratégiára mindig szükség lesz, azt hiszem, ez a tökéletes üzenet a száz év múlva élők számára.

Berka 

Berka Attila

Ha most te nálam száz évvel későbbi olvasóember vagy, és nemcsak azt szeretnéd tudni, mi változik százévente, hanem azt is, mi nem, akkor pont neked való eme időkapszula tartalma, Arany János Híd-avatása.

bt

 

Barna T. Attila

Az önimádat korában, mikor csak a látszat számít, és az ér többet, akinek márkásabb kocsija van, akinek meg semmilyen, az egyenesen lúzer – ami a mai kor nyelvén azt jelenti: nem is ember –, szóval ebben a minden eddigi kornál undorítóbb és gonoszabb korban az Epilógust helyezném el abban a bizonyos időkapszulában.

 

Noszlopi Botond

Noszlopi Botond

A hamis tanú című balladát ajánlanám, mivel a gyarló emberi jellem tömör, humoros összefoglalását kevés mű végzi el ilyen elegánsan, még ha kicsit nevelni is próbál a végén. Bízom benne, hogy száz év múlva az emberek már kevésbé lesznek anyagiasak, viszont annál őszintébbek és nyíltabbak lesznek egymással, és puszta kuriózumként olvassák majd ezt a művet.

Szokolay Zoltán

Szokolay Zoltán

60 éves vagyok, illő olyan verset választanom, amelyet Arany János 60 éves korában írt.

Az eljövendő költőknek ajánlom, kommentárt nem fűzök hozzá:

 
Intés
 
Jó költőktül azt tanultam
  S adom intésül neked:
Sose fáradj, sok cifrával
  Elborítni éneked.
 
Szólj erővel és nevezd meg
  Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, -
  S ne keríts nagy feneket.
 
Olykor egy-két szó is jobban
  Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
  Földet, poklot és eget,
  S ordít, amíg elreked.
 
(1877. szeptember 29.)

 Murányi

Murányi Sándor Olivér

A walesi bárdok, azon belül pedig a következő két sor:   

         „Ötszáz, bizony, dalolva ment 

          Lángsírba welszi bárd:”

Mondattani-szórendi értelemben helytelen, de annyira szépen zenélnek így egymás után a szavak, hogy megölnénk vele magát a verset, ha helyes sorrendbe tennénk őket. A művészet lényegét, szabadságát látom ebben, amely nélkül nem tudom elképzelni a jövő emberiségét.

 Papp Attila Zsolt

Papp Attila Zsolt

Egyetlen Arany-művet? Ez nehéz ügy, mert, ha kiválasztok egyet, rögtön eszembe jut egy másik, amivel kicserélném, aztán azt is, és így tovább... A megemlékezésekből, hommage-jellegű szövegekből, átiratokból, évfordulós összeállításokból mindenesetre kitűnik, hogy A walesi bárdok ma is élő és hatásos mű, nem kopott meg, és abban a bonyolult nyelvi és jelentéshálóban, amit ez a ballada létrehoz, valahogyan, valamiért mindenki fennakad (erre talán még az is rátesz egy lapáttal, hogy Arany Jánost posztumusz díszpolgárrá avatták abban a bizonyos Montgomeryben, hol Edward király „aznap este szállt”, a magyar állam pedig a költő emléktábláját adományozza a walesi városkának).

Lövétei Lázár László írta mintha az Ágnes asszonyról, hogy „pszichotriller”; nos, én A walesi bárdokkal kapcsolatban úgy módosítanám a definíciót, hogy „kosztümös lélektani horror”. Hátha elég ínycsiklandónak tűnik ez ahhoz, hogy a jövő ifjú olvasója is fellapozza!

 

Kérdezett: Varga Melinda

Fotók: Dimény. H. Árpád, Hegedűs János, Irodalmi Jelen, Szabó Károly, Vass Tibor

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.