Az univerzum peremén
fényévekre távol egy galaxis közepén
fémes csengésű végtelen kacag
a ködtisztáson pálmafa áll
ágán vörös tollú madár énekel
olyan meghatóan
megfeledkezel a boldogtalanságról
az egyre táguló tér
fagyos magányáról
talán
a holnapi penzumról is
észre sem veszed
szíved gravitációs ereje
meggörbíti a téridőt
mélázva ülsz az univerzum peremén
hallgatod a vörös tollú madár
önfeledt énekét
