Ugrás a tartalomra

 

Angolkór

Ráth-Végh István, a páratlanul szellemes művelődéstörténész címkórságnak nevezte Az emberi butaság egyik fejezetében a rangok bűvöletének betegségét. Ez alapján kereszteltem el magamban angolkórnak azt a modern kori járványt, ami hasonlóan szörnyű deformitásokhoz vezet, mint a vészes D-vitamin-hiány. Igen, a lépten-nyomon felbukkanó különféle „angolságok” túlburjánzására gondolok, és gyorsan hozzáteszem: nem vagyok az a vérmes „nyelvtanáci”, aki egy idegen felirat láttán azonnal nyelv- és nemzethalált vizionál. Az alábbi jelenségek sokkal inkább a stílusérzék teljes hiányáról árulkodnak, mint Szutyejev meséjében a baromfiudvar ostoba libája, aki minden állattól elkér és magára aggat valami ékességet, hogy aztán belegabalyodjon nevetséges tolldíszeibe.

Itt van például a megújult Jégbüfé, amelynek portálja fölött a 7-es buszról szúrtam ki a feliratot, de a keresőbe bepötyögve a cégnevet szintén rögtön ez jelenik meg: JÉGBÜFÉ SINCE 1952. Értjük, persze, a belváros kellős közepén, a Ferenciek tere turistaparadicsomában a külföldinek is egyértelművé kell tenni a patinás múltat. Szerintem ugyan még egy gyengeelméjű is megértené a cégérben a két kis tilde (~) közé beszúrt „1952 óta” feliratot, ez olyannyira nemzetközi jelzés, de a Jégbüfének valamiért mégis snassznak tűnt. Annak a Jégbüfének, amelynek betűit kétféle pompás magyar ékezet is ékesíti – nyelvtanulóknak igazi csemege a kiejtése –, szóval, a Jégbüfé szóképe alatt ez a since 1952 igen komikus. Ráadásul 1952-ből kevés jó dolgot tudunk felidézni a történelemből – hacsak nem a Jégbüfé megnyitását –, de hogy akkor minden volt minálunk, csak since nem, az biztos. Éppen az 1952-es dátum elé odabiggyeszteni, hogy since, olyan blőd anakronizmus, amit nehéz felülmúlni.

Hasonló érzéseket kelt bennem a ruha- és cipőfélék átalakulása az utóbbi húsz évben. Pontosabban a fazon mindenben maradt a régi, csak az elnevezések lettek felvágósabbak. A női pumpsok családját a mai napig nem tudom biztosan elkülöníteni a magas sarkúak osztálya és női cipők nemzetsége rendszerében, de alig van már olyan cipőbolt, ahol ne használnák ezt a kategóriát. Egyébként a tornacipő is egyre inkább sneakers, és ha a pumps esetében szólna valamilyen indok a női cipők e magyarul bizonnyal megnevezhetetlenül speciális fajtája mellett, azért a sportcipő, edzőcipő, futócipő, teremcipő, tornacipő elég gazdag választéknak tűnik, hogy ne kelljen sneakers-ezni. Komoly mutálódáson ment át a hajdani – tagadhatatlanul pórias – tréningnadrág, ami ma már kizárólagosan joggings. Gyerekkoromban – kimondani is szörnyű – mackónadrágnak hívtuk. Sőt, igen kifinomultan megkülönböztettünk mackóalsót és mackófelsőt, ami így együtt alkotta a mackóruhát. Jut eszembe, a cicanadrág leggings lett, a póló T-shirt, a pulcsi sweater, satöbbi, satöbbi.

Ezzel el is érkeztünk a napokban lecsengett Halloweenhez, ami a Valentin-naphoz hasonlóan igen komoly gyökerekkel bír hazai ünnepeink történetében, csak a néprajzosok olyan szűk látókörűek, hogy sehol nem emlegetik. Szóval, ez a két, angol-amerikai importból érkezett, kamionról lepottyant kereskedelmi ünnep, melyek eredete ugyan szakrális, de mára színtisztán konzum-agybajjá változott, évről évre jobban tarol a köztudatban. Az online lapok már egy héttel november elseje és február tizennegyedike előtt boldogan vetik rá magukat a témára, és a csapból is a töklámpások meg a szerelmesek folynak. A kifaragott műtökhalmok még csak-csak elviselhetők, valami hangulatot csempésznek az őszbe, de a Valentin-napi giccsáradás, amikor a város derékig gázol a ragacsos, rózsaszín szirupban, emészthetetlen. Leginkább az a része, hogy milyen bárgyú örömmel nyeli a jónép, amit a kereskedelem nyom le a torkán.

Sorolhatnám még a kisszerűség nevetséges nyújtózásait vagy a nyelvi műveltség bicsaklásait: a bodega-kricsmik villódzó open feliratát (nyilván itt is gondolni kell a külföldi látogatókra), a hajstúdiók, virágstúdiók, kanapéstúdiók idétlen elnevezését, a multicégek zsargonjának átszivárgását a köznyelvbe (proaktív, partnerség, briefek), vagy az orosz nevek egyre terjedő angolos átírását (Andrey Zvyagintsev, ahogy nemrégiben láttam egy amúgy nívós folyóiratban Andrej Zvjagincev orosz rendező nevét). Vigasztaló viszont a számos ötletes elnevezés, amelyekbe azért bele lehet botlani Budapest utcáin. Kedvenceim többek között a Dobbolt nevű dobszaküzlet, a Pávatoll divatüzlet, a Csirkefogó ételbár vagy a Hajdejó fodrászat. Ezektől valahogy kiegyenesednek a ferdeségek is.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.