Ugrás a tartalomra

 

Deák Csillag: Fekete izzás – Kölüs Lajos: Messze a téltől

Deák Csillag

Fekete izzás

 

 

Bár ismerem Fritz Rautner munkásságának jelentős részét, mégis meglepetés vár rám a tárlaton.* Jelrendszerének titokzatossága, a művek elhelyezéséből adódó kölcsönhatások izgalmassá varázsolják műveinek látványát.

Szinte összefüggő falként, zsúfoltan sorakoznak a képek a központi falon. Most nem csak egy pocsolya spriccel szét (P 220, 2013), hanem lehet, hogy fekete eső esik, de mintha átderengene a barnás, világosabb szín, tisztulni fog az idő. Majd két vörös foltszerű fej (43 IMG, 2001), kockatesttel, fölöttük kereszt, mint egy hiányjel. Az írások és áthúzásaik függőlegesen és vízszintesen is megjelennek, ködös a kép, freskót is sejthetnénk a kép alatt, még nem sikerült feltárni, levenni a felső réteget, egy ablakot is rejt, áttetsző szürkés-kékes égboltot. Talán piros bogarak forognak, látni a fekete gerincüket, egy mesét hallok, a tücsök és a hangya meséjét, ki gyűjt, ki zenél. Felrémlik bennem Bukta néhány képe, amelyeken villanyvezetékek futnak. Rautner képén is távírópóznák nyúlnak az égbe? Vagy prózaibb világról van szó, két lator keresztfáját szimbolizálják a jelek és vonalak? Számos lehetőséget kínál a művész.

A képek elhelyezése nem véletlen, miként az sem, hogy a következő kép egy lángoló keresztet ábrázol (P052, 2009). Sűrűsödik a tér, mintha két testet is látnánk, talán látunk is. Szellemtesteket. A gúzsba kötött, kereszt nélkül megfeszített Krisztus szinte elég, egész testét nyilak támadják, pörög és vízen jár. A tűzvörös szín jelzi a Megváltó lelki tusáját, és a benne felvetődő kérdést: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

 Aztán az Anfang, a kezdet A betűje (049-001, A wie Anfang), Aller Anfang ist schwer, mondja a német (minden kezdet nehéz), a ’minden’ német szóban újra szerepel az A betű, a kezdetben minden benne van. Az A világos színe a kiút, az alagút vége is lehet, körülötte minden izzik. akár egy tábortűz, ég, lobog, a magasban krúgatnak a vadludak, tél jön, hiába vörös a háttér, már semmi sem melegít, még a tábortűz sem. Fekete árnyak csapnak fel, csomósodnak, áthúzva. (113 IMG, 2013), itt fekete tábortűz, olajkitörés. Karcsú táncos piruettezik (DPP 0066), önmagába forduló spirál, majd két kard, áthúzva, nem tudni, kit fenyeget (DPP 0068).

Keresztek függenek, vonalak keresztezik egymást, fehér, piros és fekete, halványrózsaszín. Az írásjelek folytatódnak (IMG 1200,1999), mintha valaki gyakorolná az aláírását, a szignóját, hogy egyedi legyen, senki másra nem hasonlító. Nem hibátlan még az aláírás, alakul, formálódik, mintha valami belül rekedne, a torokban az üvegcserép, szólnánk, de nem megy, hát mutatjuk, próbáljuk az írást. Próbára tesszük a gondolatot, amely többnyire megelőzi az írást. Spontán gesztusként tör elő, és nem biztos, hogy az írásjel egy személyhez köthető. Fekete vonalak futnak, egy stilizált kereszt formájú testvonal rajzolódik ki a háttérből (DPP 0076), a kusza vonalakból. A következő képen (IMG 1898, 2014) láva fortyog, sárgán izzik a föld, a sötétebb felhőben alig kivehető, tömött sorokban írás. Majd temetőben járunk (P79, 2002), fejfa kereszttel, bekeretezve, az A és E betűk a sarkokban az Anfang und Ende, kezdet és vég jelei. A végletek a következő képen is fellelhetők, hó és sár harcol (P197).

Visszatér, szürkésfehér hátérrel a pocsolya-világ, a sáros tavasz vagy késő ősz. Égbe csapódik a fekete esővíz (P194, 2013). Nyugtalan idők járnak, se vége, se hossza a szürke napoknak. A kép U alakú görbét mutat tussal festve, a kínai kalligráfiák módján. A kékes hullámgörbe alig kivehető írásjelekkel tarkított, beleolvad a képbe, a sárba. Az IMG 1194, 2002, tájkép is lehetne, akár nádassal, madarak repülnek ki a zsombékból, az írás fehéren tetszik át. A betűk, vagyis a jelek a kép közepe felé egyre kisebbek, napfény ragyog, a tóban a lemenő, rózsaszín-vöröses nap tükröződik. Hanggörbe is lehet, ének és dallam szólal meg, sajátos kotta. Fehér- és fekete-lila meg sárga szín uralja a képet, a színhatás mozgalmas, a végtelenséget idézi meg, nem tart sehová, és mégis az időt hordozza, múlik és visszhangját halljuk.

 

 

Kölüs Lajos 

Messze a téltől

 

Nincs még tavasz, de tél sincs már, havat alig látunk. Elnyílt a hóvirág, kék- és fehér-rózsaszín jácintok virítanak a kertekben. Rautner képén felcsapódó fehér festék, mintha belegázolna valaki a jeges-vizes hóba, fröccsen, spriccel a hólé, amely nem fekete, nem is piszkosfehér (P-197, 2013). Ez a fehér szín havas, deres elszáradt fűszálakat is felidéz bennem, egy kinti mezőt, amelyen senki sem jár, érintetlen. Talán mégis egy vad futott az imént arra, még rezeg, mozog, szálanként, olykor összecsomósodva a fű. Írás fut a vásznon, jel, néhol fekete pont látszik, nyomok, írásnyomok, kézjegyek, zsinórírással, fegyelmezett vonalak, a kép egésze azonban nyugtalanságot sejtet, mutat. Sötétből barnába szelídül a háttér, ez nem naplemente, nem is emlékeztet rá. Inkább az éjszakának van vége, hajnalodik. Pirkadat előtt vagyunk, fázós a reggel, összekoccan bennünk valami, itt most a fehér szín az, ami agresszív, vibrál, ütközik, testet ölt a vonalakban. Ilyen út várja az utazót.

A következő képen a háttér egészen világosbarna, a nap már ragyog, égeti a szemet, a homlokot (IMG 1898, 2014). Nem hólé, hanem sár csapódik fel, fekete vízcseppek állnak össze, kígyóznak egymás felé, egymásból. Őszi táj magyar ecsettel? Két kép, egymásnak ellentétei, színben és formában is. A harmadik kép lehet maga az tüzes égbolt (P079, 2002), füstcsíkok takarják, mintha egy repülőgép tévesztené el az útját, kering, hurkokat hoz létre, nem szabadul, állandóan önmaga nyomába jut. Szaggatott írásjelekként is felfoghatom a képet. Üzenet, amely kódolt, rejtett, A-tól F-ig fut a jel, egy kereszt mintázatát látom, egy háromszöget, amely Isten szemét is jelentheti. Rautner ecsetvonásai véletlenek lennének, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is tudatosan hozza létre az olvasható, olvashatónak vélt jeleket?

Csupa sárga szín a kép (P189, 2013), ez lehetne egy napkitörés is, amikor minden a feje tetejére áll, megszakadnak a kommunikációs vonalak. Egy tojás kiesett a fészekből, sárgája elfolyt, tragédia, egy életlehetőség nem vált valóra. Rautner alkotása nem az irigységről szól, ha az irigységet mint fogalmat a sárga színhez is kötjük, inkább arról, hogy a sárga meleg hatást, boldogságot is kelt, elősegíti a mentális aktivitást, és erőt ad.

A kiállítótér egyik hajlatában három grafika látható, futó vonalak, a keresztet mintázzák, a kereszttel a megfeszített testét (DPP 0082, DPP 0090). Még pontosabban az átírást, az áthúzást, a rontást ábrázolják, másképpen szólva a hibát, a tévedést, a javítást, amit el akarunk titkolni, nem akarjuk, hogy mások is lássák az eredeti jelet, vonást. Másik három grafikán forgataggá válnak a vonalak, mintha szélvész támadna, vihar, tájfun.

Foltok uralják a kiállítótér másik hajlatában lévő képeket, az egyiken emberi alak jelzi, van, él, talán integet is. Csak a szemem képzeli oda az emberi gesztust, az ember széttárt karját, örömtáncát (P147)? Elmosódik az alak, a test a másik két képen, folttá válik, mintha egy nagy pókhálón akadna fenn egy-egy falevél vagy fekete madártoll (P14, 2008). Ezek a művek kalligrafikák, egy-egy belső pillanatot, benyomást rögzítenek, magát a káoszt, a diffúz, szétszórt, rendezettség nélküli teret és időt. A lélek mélységét, bugyrát érzékelteti Rautner.

Fritz Rautner figyelme koncentrált, a jelen zaklatottsága, feszült emberi viszonyai tükröződnek az alkotásokban. Rautner kompromisszumok nélküli alkotásaiban is a belső én zaklatottsága szólal meg. A képeken a kitüremkedések, vonalak, hurkok, pontok és foltok, szálak valóságdarabkák is. Egy működő vulkán hozta létre, repítette világgá őket. Ez nem állásfoglalás, csak helyzetkép, a művész önarcképe és vallomása, mely szerint a világ paradox, kiszolgálók és kiszolgáltatottak vagyunk, és semmi sem véletlen. Az sem, hogy idén sem volt tél, és az sem, hogy lassan messze leszünk a téltől. Miként a Téli regében (Shakespeare), Rautnernél is marad az élet, mint a rejtély feloldatlanságának feszültsége (P183, 2008).

 

 *Fritz Rautner kiállítása             

2016.03.17. – 2016.04.15.

Mansfeld Péter Galéria, Csepel

Weiss Mannfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium,

Budapest, XXI., Tanműhelyköz 7.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.