Petőfi öngyilkos akar lenni

Petőfi Sándor és József Attila feltámad, majd különböző bonyodalmakba keveredik. Egy őrült színházi előadást rendez, Mátyás király pedig a halálos ágyán üzen az utókornak. Még a bürokrácia is kap egy erőteljes pofont Pruzsinszky Sándor Légvárak című kötetében.

Különleges művet jelentetett meg 2015-ben a Széphalom Könyvműhely, Pruzsinszky Sándor Légvárak című kötetét. A könyv válogatott novellákat és drámákat tartalmaz.

Pruzsinszky legtöbb novellájában és drámájában holtukban is halhatatlan, valóságos történelmi és irodalmi nagyságok világába kalauzolja olvasóit. A megjelenített figurák környezetében a szerző meghökkentően otthonosan, könnyedén mozog. Szövegeit a rendkívül alapos felkészültség, tájékozottság, az érett stílus, a kiváló jellemábrázolás és a bátor fantázia jellemzi.

Utóbbira példa lehet az is, hogy Petőfit (Petőfi redivivus) a mába helyezi (mondhatni „száműzi”), ahol a reformkori költő finoman szólva nem érzi jól magát, ezért öngyilkos akar lenni. Petőfi 160 évvel halála után, „támad fel”, Segesvár határában. Véres ingben, mezítláb bolyong az országúton. A „csavargót” egy autós veszi föl, az Ipiapacsi Petőfi Kultúrház igazgatója, akinek megtetszik Petőfi tökéletes „petőfisége”, ezért felkéri, hogy legyen egy vetélkedő-show házigazdája. Sándor előbb ámul ezen az új világon, a „guruló dobozokon”, a „beszélő ketyeréken”, a neki teljesen idegen, korrupt világon meg azon, hogy Segesvár Romániához tartozik, aztán egyre keserűbb lesz. „Őrült világ, annyit értek belőle, mintha újra négyéves lennék.” A vetélkedő-showban az egyik kérdésnél (hol tette le a fegyvert Görgey?) betelik nála a pohár, dühösen kiabál, aztán zokogva elhagyja a termet. Kint látja, hogy időközben plakátokat ragasztottak ki, és önmagát is felismeri az egyiken: képviselőnek jelölték a soros választáson. Ez már sok neki. Fel akarja magát akasztani, de nem sikerül. Hisz van egy komoly probléma, sugallja a remek novella: egy halhatatlan ezt már nem teheti. Annál meglepőbb, hogy „Sándor másnap ötkor halott volt: átment rajta egy dömper”. A novellából később kiderül, hogyan történt az eset.

Másik, efféle korunkba-helyezős és szintén kiváló története az Attila redivivus. Ebben József Attila kénytelen szembesülni korunk és önnön halhatatlansága visszásságaival. „Csak most vette észre, hogy a felöltője bal oldalt rongyos, ott, ahol a vonat kereke elkapta. A hosszanti szakadástól szinte szétnyílott a kopott zakó, s alóla a véres inge villant elő. Lesújtva ballagott a Fiumei úton. Összehúzva magán a ruhát, körülnézett: a város errefelé alig változott. Csak a levegőben volt valami félelmetes, agresszív lüktetés.” A rendőrök séta közben elkapják a költőt, és egy közeli hajléktalanszállóra kísérik. Mivel József Attila természetesen József Attilának vallja magát, őrültnek nézik. Másnap egy koldus ad neki tanácsot, hogy az ilyen „mimikrik”, mint ő, szép pénzt kereshetnek egy reklámügynökségen. Attila el is megy oda. „Versemet kell szavalni? – lobban fel Attila büszkén. De a kopasz leintette: – Isten ments, hogy képzeled? Ez egy nyugtatószerreklám és főműsoridőben megy. A nézők azonnal átkapcsolnának egy másik csatornára! Odaállsz, mögötted a mozgó vonattal és azt mondod: ’Nem történt volna meg, ha nálam van a Baricci-nyugtatóm’ és feldobsz egy drazsét, majd bekapod. Ennyi az egész. Vállalod? – Attila bólintott.” Aztán mégsem vállalja, kiszalad a stúdióból, a vonatsínekhez. „Attila csak a fejét rázta. Előrerohant, majd átbújt a sorompón. Ott megállt: nézte, ahogy a szabaddá vált sínpárra csikorogva becammog a tehervonat.” A költőt valósággal arcul csapja ez a világ: „ – Ki a fene az a József Attila? – nézett rá gondterhelten a csákányos, de a másik helyretette: – Az a híres újságíró, akit a ruszkik puffantottak le, hát ezt se tudod, köcsög?” Mit jelent költőnek, művésznek lenni most? – kérdezhetnénk ezek után. Talán erre adhat – mondhatnánk: lesújtó – választ ez a két történet.

A szerző többi novellája is hasonlóan erős írás. Nagyon megnyerő például a Röpte a hollónak, amely a haldokló Mátyás király belső monológját tárja elénk. Olvasásakor eszünkbe juthat Tolsztoj Ivan Iljics halála című műve, már csak a lélektani ábrázolás ereje miatt is. „Akárhogy is, a föld alatt is, ki fogom várni, hogy újra szeressenek!” – búcsúzik Mátyás az élettől.

Pruzsinszky négy színművét tartalmazza még a kötet: a Marczibányi-ház, az Archivatal, a Vasmenyasszony és a Légvárak címűt. A szerző ezekben is igen jól ismeri témáit, szereplőit.

A Marczibányi-ház történelmi darab. Jókai Mór a szabadságharc leverése után bujkálni kényszerül, Petőfi utolsó pesti lakásában, a Marczibányi-házban. A halott-élő Petőfi hirtelen kilép a lakás sötétjéből. Jókai ekkor a drámában túlélőnek tekintett barátjával diskurál, vitázik.

 „JÓKAI   (fejéhez kap) Istenem, Sándor! Hol jártál te mostanság?

PETŐFI  Finnyás a végzet. Válogatós. A gyengéket kiköpi… Mint például…  

JÓKAI   Mint például engem?  

PETŐFI   Magad mondtad.

[…]

PETŐFI Megalkudtatok az országtipró gyilkosokkal – te és a Békepárt – békeüzeneteket küldözgettetek a Kamarillának!

JÓKAI   Hallgass meg!”

Petőfi gyávasággal vádolja Jókait, és szemére hányja Laborfalvi Róza iránti szerelmét is. Jókait később elfogják:

„GIESE   Holnap meghozzák az ítéletet.

JÓKAI   (megdöbben) Már holnap? Itt újévkor is dolgoznak a vérbírók?  

GIESE   Nálunk rend van.”

Az olvasó sejtheti, hogy olyan rend és rendszer lehetett ez, mint amilyenről Joseph Heller ír A 22-es csapdájában: „…körülöttünk fortyog a téboly, a káosz, vagyis minden a lehető legnagyobb rendben van…” Jókait – ahogy a valóságban – itt sem végzik ki.

Az Archivatal abszurd színmű, mint ahogy az élet is az. Ádi, a nyomorgó festőművész munkát keres. Bodó a Pokol kocsmában segít neki. Meg kell festenie Dr. Schön portréját. Dr. Schön a település diktátora lesz. Ádi megfesti a portrét. Túlságosan is élethűre.

„BODÓ A mi elnökünknek nem lehet se anyajegye, se mitesszere. Se ráncai, a szemöldöke körül. Legfeljebb Dr. Schönnek. De ő már nem létezik. Érted?”

Ádi nem engedelmeskedik az új „rendszernek”. Ki akarják végezni. De aztán „Elnöki kegyelmet” kap. Később kiderül, hogy mindezt csak álmodta, a kocsma padlójáról kel fel, ahová részegen esett. Majd közlik vele, hogy ő lett az Archivatal elnöke. Ádi fejvesztve menekül a kocsmából…

A darab szorongató és mulatságos – olykor egyszerre:

„BODÓ  Szabad kérdeznem: hány tagja van most a Boldogságpártnak? 

DR. SCHÖN  (kis szünet után) Egyelőre… csak én magam.”

Pruzsinszky kesernyés humora talán ebben a műben mutatkozik meg leginkább.

A Vasmenyasszony dráma a drámában. A formai ötlet ugyan nem teljesen eredeti, de a téma jó, a megvalósítása is kitűnő. Egy 20 éves osztálytalálkozó alkalmával mutatják be Tamás, az öregdiák darabját. Ez Gábor Áronról szól, és a régi osztálytársak adják elő. Az iskolai dráma végül sikeres lesz. De a valódi dráma még folytatódik. Tamás egy régi osztálytársra való féltékenységében lerészegedik. Delíriumában megjelenik előtte „eredeti valójában”, az „igazi” Gábor Áron, aki elmondja, mit lát a mi korunkból. Többek között: „Furcsa és ideges lett itt a világ. Mindenütt ezek a vágtató, színes dobozok…”

A Légvárak című darab kezdetén egy düledező épületben egy nem kevésbé lerobbant házaspár színházi munkát keres hirdetés alapján. Feladója Henrik, a kiégett színházi ember.

A légvárakat építő „társulat” Ibsen darabját, a Solness építőmestert próbálja előadni. Közben kiderül, hogy a rendező orvosi értelemben őrült, a bemutató után elvezeti egy doktornő. A darab azonban ezzel nem ér véget, a zárlat itt is katartikus. Ahogy a könyv hátoldalán olvashatjuk e részre és az egész könyvre vonatkozóan: „A légvárak tehetik az embert boldoggá, és a légvárak – a kis és nagy remények meghiúsulása – taszítanak a mélybe.”

Pruzsinszky műveit sajátos, fekete humor jellemzi. Írásai nem kínálnak „menekülési útvonalakat”, a szerző egyszerűen azt írja, ami van, és ami megtörténhet. A Légvárak különleges történeteivel éppen ezért nehéz betelni. A könyv mindenkinek ajánlott, életre szóló olvasmány.

Pruzsinszky Sándor: Légvárak. Széphalom Könyvműhely, 2015.                                                                                                  

Jahoda Sándor