Ugrás a tartalomra

Március idusa Kolozsvárott

 

Ünnepi felvonulással, koszorúzással, zenés-irodalmi műsorral ünnepelték Kolozsvárott az 18481949-es forradalom és szabadságharc kitörését. A Bulgakov Kávézóban Marosán Csabának egyéni előadásával sikerült igazi Pilvax-hangulatot teremtenie, a történelmi eseményeket klasszikus irodalmi művekkel gazdagítva idézte föl, a Tokos zenekar pedig forradalmi dalokat játszott.

 

Március 15. Kolozsvár

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is a Protestáns Teológiai Intézet előtt gyülekeztek a márciusi honleányok és ifjak, majd a Szent Mihály-templom útvonalán vonultak föl, a templomban ökumenikus istentiszteleten vettek részt, végül a Biasini Szállóhoz mentek koszorúzni.  A cudar, már-már télies időjárás a jó hangulatot nem tudta elűzni, bár kétségtelen, az ünnepi műsorra ráférne egy kis újítás is, hogy legalább a népviseletbe vagy huszárruhába öltözött lelkes fiatalok ne fagyjanak kockává a csaknem ötórás műsor alatt

Március 15. Kolozsvár

A tömeg a Szent Mihály-templom fele tart, idén Erdély zászlaját megmagyarázhatatlan okokból nem hagyták a hatóságok „csatlakozni" az ünnepi felvonuláshoz, és ami még furább, a székely lobogó nem volt zavaró

Március 15. Kolozsvár

Az idei ünnep egyik újdonsága, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium kisdiákjai is csatlakoztak a felvonuláshoz

Március 15. Kolozsvár

Saját készítésű kokárdákat, címereket és kis papírlobogókat hoztak magukkal

Március 15. Kolozsvár

Nem mindenki volt annyira lelkes, volt, aki időközben megéhezett

Március 15. Kolozsvár

Az előrelátó ünneplő teát is visz magával, a hátizsák itókatartója zászlórúdnak is megfelel. Az ötórás műsor alatt könnyen megszomjazhat az ember

Március 15. Kolozsvár

Népvisleletben a magyar zászló mögül

Március 15. Kolozsvár

A rend őrei és a kolozsvári tömegközlekedés a hagyományokhoz híven idén is lelkesen „kísérte” az ünnepi menetet. Külön öröm volt látni, hogy sok fiatal vett részt a felvonuláson, az ökumenikus istentiszteleten, az azt követő koszorúzáson és ünnepi műsoron

Március 15. Kolozsvár

Mátis Jenő és Csoma Botond forradalmi dalok éneklése közben, avagy az Erdélyi Magyar Néppárt és a RMDSZ tisztségviselői békés egyetértésben. Jó ilyet is látni

Március 15. Kolozsvár

Egy büszke honleány

Március 15. Kolozsvár

Ők a Kincses Város alsó tagozatos kisdiákjainak integetnek...

Március 15. Kolozsvár

…akik az iskola épülete mellett várták a felvonulókat

Március 15. Kolozsvár

A legkisebbek az ablakból nézték az ünneplőket

Március 15. Kolozsvár

Ilyen sok gyereket az előző években nem láttunk nemzeti ünnepünkön

Március 15. Kolozsvár

Az idős úr és a modern technika vívmánya

Március 15. Kolozsvár

A Brassai Sámuel gimnazistáinak kezében már nem tűnik annyira idegennek

Március 15. Kolozsvár
Egyesek népviseletben, mások sapkában és hátizsákkal

Március 15. Kolozsvár

Máté András Levente és Mátis Jenő igencsak jó hangulatban a sokszínű tömegben

 

Március 15. Kolozsvár

Az ünneplők a Szent Mihály-temlomhoz érnek, ahol ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, majd a koszorúzás következik a Biasini Szállónál, ahol egykor Petőfi is megszállt

Március 15. Kolozsvár

Köztisztségviselők és politikusok a Szent Mihály-templom bejárata előtt

Március 15. Kolozsvár

A Bulgakov délután kis időre igazi Pilvax kávéházzá alakult. Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze az 1848–49-es forradalom és szabadáságharc történetét klasszikus irodalmi művekkel fűszerezve építette be színvonalas egyéni előadásába. A Tokos zenekar  forradalmi dalokkal színesítette a műsort

Március 15. Kolozsvár

Ülőhelyet nem lehetett találni, a kávéház fedett nagyterasza zsúfolásig telt ünneplőkkel

Március 15. Kolozsvár

A sokszínűség jegyében búcsúzunk. Reméljük, jövőre is jó hangulatú ünnepségben lesz részünk!

 

Varga Melinda

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.