Jelige: Szövegek – Fürdés

Jelige: Szövegek

Fürdés

Mi sem fogunk örökké élni, nem igaz? – kérdezte tőlem a lány kerek szemekkel a kádban. A közös fürdés volt mindennapjaink legfontosabb rítusa. Gyakran szólalkoztunk össze a víz hőmérsékletét vagy nyomását illetően. Hasonló konfliktusokat szült az elhelyezkedés kérdése, ugyanis egy sarokkádunk volt, egészen különös, ovális formájú, melyet sehogyan sem lehetett két egyenlő részre elosztani. Az volt a szabály, hogy akié a nyaktámla, az ülve maradt, míg a másik nyugodtan kinyújtózhatott – vállalva annak a veszélyét, hogy hátába fúródhatott a túlfolyó krómozott nyílása.

Mielőtt megengedtük volna a vizet, még állva lepucoltuk a lábunkat, eltávolítva a zoknimról és harisnyájáról származó szöszöket. Amíg arcát mosta, tartanom kellett a zuhanyrózsát; ilyenkor háromszori egymásutánban vizet gyűjtött összefogott tenyerébe, öblített, majd köpött és prüszkölt párat, általában megkérdezte, hogy lejött-e a sminkje.

Miután megszabadultunk a külvilág és a kozmetikumok szennyeződéseitől, megállapítottuk, aznap ki élvez kényelmi elsőbbséget. A döntéshozást több tényező is befolyásolta. Szerepet játszott, hogy melyikünk dolgozik majd másnap, mennyit aludt vagy úgy általában, hogyan érzi magát. Természetesen a kimerültebb fél kapta a támlás részt.

Ezután, ha mindketten helyet foglaltunk és kompromisszumra jutottunk a nyomást és hőfokot illetően, elkezdődhetett a fürdővíz engedése. Először a zuhanyfejből engedtük a vizet, egymásnak adogatva, cserélgetve, hogy felmelegíthessük a bőrünkhöz érő porcelán felületeket. Majd, ha ez megtörtént, átállítottuk a funkciót a keverőcsapon és hagyományos módon vártuk a szint emelkedését.

Amennyiben a kádon kívül felejtettünk valamit; fogkefét, fogkrémet, törülközőt, az ő speciális kávédarás bőrradírját vagy netán elmulasztottam kiteríteni a fürdőszobai szőnyeget, magamra vállaltam a feladatot, hogy feltápászkodom és ügyetlenül, csúszkálva és mindent összefröcskölve helyrehozom a károkat.

Mivel a bojlerünkből kivezető csövek könyökei borzalmas állapotban voltak, félő volt az égésanyag visszaszállása, ezért minden fürdés előtt bukóra kellett nyitnunk az ablakot. Hetente legalább egyszer megjegyeztük, hogy majd meg kéne csináltatni.

Több ízben próbálkoztunk a kádban nassolással, iszogatással, filmnézéssel vagy szeretkezéssel, minduntalan be kellett ismernünk, hogy árnyékokat kergetünk. Esetleg elázott a kesudió, magunkra öntöttük a fehérbort, netalán a laptop töltőjét érte víz vagy csak nem találtunk kényelmes pozitúrát. A valóság minden esetben utolért bennünket.

Elfogadtuk a tényt, hogy a fürdés, csupán fürdés marad. Ez a fajta elfogadás egészen új szintjét nyitotta meg a kapcsolatunknak. Tudomásul vettük, hogy dolgok néha nem nyújtanak többet önmaguknál s azt is, hogy valóságunk kialakításában többé nem játszhatnak szerepet ránk tukmált romantikus illúziók és leányregényes elvárások.

A fürdés addig szokott tartani, mígnem nagyokat sóhajtottunk és ásítottunk a ránk nehezedő forróságtól. Ilyenkor kikászálódtunk, ám aki először lépett ki a kádból, először magának, majd a másiknak is átnyújtotta a törölközőt.

Lezárásaképp még egymást kerülgetve fogat mostunk, szinkronban köpködtük a fehér habot, én kivettem a kontaktlencsém, ő felmérte teste pozitív vagy negatív változásait, méregettük még magunkat, ölelkeztünk is, majd nyugovóra tértünk.

Nem, nem fogunk örökké élni – mondtam.