Örkény-uralom

Az író gúnyt űz a fogyasztói társadalomból, a médiából és a bürokráciából, közben megértéssel fordul a kisember felé, aki általában beletörődik sorsába. Fehér Béla könyve, a Tengeralattjáró Révfülöpön egyperces novellák füzére, amely mindennapjaink abszurditását mutatja be fanyar humorral – Szarka Károly kritikája.

Az idős hölgy magas vérnyomást kap a Nemzeti Betegség Elosztó Hivatalban, a pincér kölcsönadja a feleségét a szomszédjának, a mesterlövész saját magát veszi célba, a léggyé változott professzor kirepül az ablakon, a bróker pedig hiába csókolja a patkányt, az végül nem változik királykisasszonnyá. Fehér Béla könyve, a Tengeralattjáró Révfülöpön egyperces novellák füzére, amely mindennapjaink abszurditását mutatja be fanyar humorral, kigúnyolva vágyainkat és félelmeinket, mégis empátiával fordulva felénk.

„Kiszálltam az irodalomból” – nyilatkozta korábban a VS.hu-nak az akkor 65 éves író, utolsó önálló kötetének kiadására készülve. A kijelentés és annak magyarázata úgy hangzik, mintha nagy csatákat megélt politikus hagyott volna fel hivatásával, vagy egy üzletember vonult volna nyugdíjba a részvények és árfolyamok rideg világából. Pedig nem politikáról, nem üzletről, és nem is véres csatamezőkről van szó, hanem a kulturális élet egyik szegmenséről. Bár ne legyünk álságosak: a kortárs irodalom sem éppen a béke szigete.

Fehér Béla utolsó könyve – vagy legalábbis utolsó műveinek egyike – gyűjtemény, az író utóbbi években felhalmozódott örkényi egyperceseinek kollekciója. Egyben tisztelgés is a műfaj megteremtője előtt, a szerző ugyanis Örkény István emlékének ajánlja a teljes kötetet, megidézve a nagy előd stílusát, jellegzetes szereplőit, kedvelt szituációit, miközben továbbgondolja, aktualizálja azokat. És ezzel a gesztussal rögtön jelzi is, hogy ne számítsunk semmi korszakalkotóra.

Fehér nem rosszabb novellista, mint Örkény, legfeljebb, ha nagyon rosszmájúak lennénk, megjegyezhetnénk, hogy könnyű neki, hiszen csak másolnia kellett. De ugyanezt teszi Bolgár György is szintén nemrég megjelent, ugyancsak bevallottan az örkényi groteszk előtt tisztelgő, Lökhajtásos katica című könyvében, amely egyébként direkt módon reagál az aktuális közélet jelentősebb folyamataira és apróbb rezdüléseire, Fehérhez képest kevesebb emlékezetes villanással.

A mester bőrébe, vagyis tollába bújni amúgy egyáltalán nem ördögtől való dolog. Fehér eljátszik a gondolattal, milyen egyperceseket írt volna Örkény fél évszázaddal később. Mint kiderül, ugyanolyanokat, mint a hatvanas években: a világ nem lett nagyon más, csak a díszletei változtak. Az emberek hasonlóan viszonyulnak egymáshoz, szerelmeikhez, családjukhoz, munkájukhoz. Azonosak a vágyaik, szenvedélyeik, változatlan a kapcsolatuk a hivatalokhoz és a technológiához.

A Kossuthkifli és más sikeres regények szerzője biztos kézzel ragadja meg a hétköznapi szituációkban rejlő tragikomédiát: rögtön megteremti az atmoszférát, bemutatja a szereplők életkörülményeit, történetük elbeszélésével pedig az egész világot fordítja ki magából. Ebben a kifordult világban a gazdák a tyúkólba költöznek a fellázadt baromfik helyére, a focimeccs után pedig a játékosok verik a nézőket. Utóbbi mutatja egyébként, hogy nehéz a valóságnál abszurdabbat kitalálni, gondoljunk csak Eric Cantona hírhed kungfu rúgására.

A kötet nyolcvannégy rövidke írást tartalmaz, ami nem kevés, bár a szerzőnek volt már vaskosabb novellásgyűjteménye is. A szövegeket azonban ömlesztve, csoportosítás nélkül olvashatjuk, az egyetlen rendszer a címek szerinti abc-sorrend, amely azonban semmiféle ívet nem rajzol ki. Pedig felfedezhetünk visszatérő helyszíneket és szereplőket, ismétlődő témákat. Több írást nagyvonalúan ki lehetett volna hagyni: néhány történet nem bomlik ki, vagy éppen túlragozása miatt válik unalmassá.

A levél- és e-mail-váltások egy kaptafára készült poénjait sem szerencsés ennyiszer elsütni, nekem a L’art pour l’art Társulat Hányszor lehet büntetlenül énekelni egy refrént című száma jut róluk eszembe. De nemcsak a magyar abszurd humorra asszociálok, hanem az angolszászra is: néhány darab mintha egy-egy Monty Python-jelenet forgatókönyve lenne. A mai magyar közélet ritkán, például a meghívásos pályázatról szóló hirdetésről juthat csak eszünkbe, és ennyi talán elég is belőle.

Az író gúnyt űz a fogyasztói társadalomból, a médiából és a bürokráciából, közben megértéssel fordul a kisember felé, aki általában beletörődik sorsába. Néhány történet a múltban is játszódhatna, ahogy Örkény novelláinak egy része is aktuális. Ez a párhuzam mindkét írót dicséri. De hogy mégse legyenek felcserélhetők, arról Fehér gasztromániája gondoskodik: a könnyed szürrealizmus és a hétköznapi horror a balatoni lángos és debreceni szalonna íze miatt lesz igazán „fehérbélás”.

Szarka Károly

Fehér Béla: Tengeralattjáró Révfülöpön. Helikon Kiadó, 2015.