Milyet szeretnél?

Tessék? Hol vagyok?

Ne foglalkozz vele. Csak írd le, milyet szeretnél. Milyen játékok legyenek benne, mi a kedvenc ételed, és így tovább. Meglehetősen pontos képünk van tulajdonképpen mindenről, ami akár ebben a pillanatban is átvillant a fejeden – ez, gondolom, nem meglepetés –, de mégis az a szabály, hogy neked kell kimondanod, a te kívánságod fog teljesülni, neked kell leírnod. Elkerülendő a későbbi vitákat. Elég szerencsés vagy, ha ez vigasztal. És miért ne vigasztalna?

Tessék?

Jól fontold meg, mert hát elég hosszú időre rendezkedsz be. De nem akarlak stresszelni.

És...

Még annyi, hogy utána már nem tudunk változtatni rajta, csak nagyon-nagyon sok papírmunkával. Annyian jönnek utánad is.

És akkor ez olyan lesz, mint a park a lakótelepen?

Parancsolsz?

Csak arra a parkra emlékszem.

Ahol meghaltál?

Igen.

Olyan is lehet. Ha az tetszett.

Az szép volt.

Te választasz. Egyébként minden elismerésem, hogy ilyen okos vagy! Általában azok, akik idekerülnek, nem emlékeznek még a közeli hozzátartozóik nevére sem. A park valamiért nagyon meghatározó volt rövidke életed során. Sokat sétáltatok ott szüleiddel. Mennyi is? Hát tényleg rövid. 12 év... Visszatérve a parkra: ha szeretnéd, lehet olyan az egész, mint az a park, a lakótelep, közvetlenül azelőtt, hogy...

Miért haltunk meg?

Mit számít ez már... Hát tudod, ott volt az a lövöldözés. Gondolom, erre még emlékszel.

Lövöldözés? Volt ott egy hajléktalan bácsi.

Na, hát ennél sokkal többet nem is mondhatok. Egyébként is, tényleg mit számít. A létezés összes titkát még mi sem ismerhetjük. Pláne a nemlétezését. Persze, nálatok többet tudunk, de... Sajnos nem beszélhetek. Előbb meg kell szoknod itt. Akkor talán.

Egyedül leszek most már örökké?

Dehogy! Jaj, dehogy. Nem! Ezt verd ki a fejedből.

Akkor kivel?

Itt vannak ezek a prospektusok... Látod, milyen vastagok, ebből választhatsz játszótársakat. Itt van mindenki, akivel csak eddig találkoztál. De vannak újabbak is. Ha újabbakkal akarnál megismerkedni. Nem is muszáj emberekkel. Vannak... dinók is.

De akkor soha nem fogok megnőni?

A kérdések kérdéseket szülnek, nem igaz? Te... Nem, itt nem múlik az idő. Jártál hittanra?

A kisfiú megdörzsöli a szemét. A vele szemben álló fehér öltönyös, hófehér szakállas férfit nézi. Kezd tisztulni neki a kép.

Választhatsz más játszótársakat is, vagy helyszínt, bútorokat, enni és innivalót, amit akarsz.

Ennivalót?

Például kaviárt. Szereted?

Ennek semmi értelme. Minek ennék?

A lényeg, hogy jól érezd magad. Megérdemled, hiszen nem csináltál semmi rosszat. Látnád, mi van odalent. Nem kívánom senkinek. Összetehetnéd a két kezed, hogy itt vagy. Persze, 12 év alatt nem is sok mindent csinálhattál. De egy átlag gyereknél is magasan jobb voltál. Egész nap szót fogadtál, tanultál.

De kik ezek a játszótársak? Ők is...?

Dehogy!

Szóval itt élnek?

Nem, azt azért nem. Az nagyon bonyolult lenne.

Robotok? G. I. Joe-k?

Micso...? Dehogy robotok! A G. I. Joe-k nem is robotok. Vagy igen? Na jó. Most már haragszom. Komolyan mondom.

Akkor kik? Várj, tudom! Angyalok?

Még hogy angyalok! Ők olyanok, mint a bútorok, csak úgy ott vannak. Te érzékeled őket, és mindenki boldog.

Szóval robot-kísértetek! Ez egyre inkább bűzlik nekem. Mi értelme van ilyenekkel játszani egy örökkévalóságon át? És ha újabbakkal akarnék megismerkedni?

Hát szerzünk újakat!

Az úgy nem az igazi. És akkor soha nem fogok megnőni?

Atyaúristen, de sok kérdésed van. Nem, itt biztosan nem fogsz megnőni, hiszen, ugye, nem múlik az idő. De ezt már mondtam.

Én normális játszótársakat szeretnék, akik néha rosszul viselkednek, néha verekszenek, néha nem jönnek iskolába, néha... Iskola!

Kezdődik...

Például iskolába szeretnék járni! De úgy, hogy lehetőleg időben elvégezzem, egyre okosabb legyek. És a többi.

De ez nem a Föld!

Nem érdekel! Szerintem ez dögunalmas. És hol van az anyukám?

Ő még él. Odalent van.

De hát jól viselkedtem, nem?

De.

Ezért jár jutalom, nem?

De, de...

Nem lenne értelme a munkátoknak, ha nem élvezném a jutalmat, nem?

De...

Én szeretnék hazamenni, szeretném megölelni a szüleimet, szeretném azt érezni, hogy haladok valamerre, hogy nem vagyok egyedül, hogy mások is vannak körülöttem, akik szintén élnek, haladnak, szeretnek, gyűlölnek, nem csak toporognak az örökkévalóságban, mint amikor lefagy a gép. Szerintem ennél a pokol is izgalmasabb. Habár az is nagyjából ugyanennyire súlytalan lehet: vég nélkül szenvedni. Alig különbözik a mennytől, ahogy látom. Nincs ez az egész végiggondolva, ismerd el.

Most mi van, újjá akarsz születni?

Isten ments, nem akarom megint megenni a hányásom, nem akarok megint megtanulni biciklizni. Már én voltam a házifeladat-felelős.

Az micsoda?

Én ellenőriztem, hogy mindenkinek kész van-e a házi feladata.

Egyébként, ha tudni akarod, a pokol igenis ki van találva, és már a Földön elkezdődik. Ha valami, akkor az normálisan működik. Jóval nagyobb figyelmet kapott.

Jó, nem érdekel. Mertem remélni, hogy legalább valami jól működik.

Van még kérdésed? Fogsz végre választani a rohadt prospektusból valami játszótársat, vagy nem fogsz?

Apukám szerint így nem szabad beszélni.

Bocsánat, igaza van.

Fogy az időnk, vagy mi?

A türelmem!

Érted, fogy az időnk... Érted, hogy miért mondtam.

Igen, értem. Értem! Egyébként igazad van: itt nincs idő, de azért azt se szeretném, ha a Földön miattam lenne dugó. Merthogy ott meg van. Mindjárt le fognak szólni.

Csöng a telefon.

Csöng a telefon.

Hallom, hogy csöng. Tessék. Én mondtam. Nekem mindegy.

Felveszed?

Hagyjuk.

Én nem fogok választani.

Mi az, hogy nem?

Én nem fogok választani. Én nem azért voltam jó odalent, hogy ide jussak.

Hát miért?

Egyszerűen szeretem a szüleimet, és tudtam, hogy sok a dolguk. És a többiekkel is önszántamból voltam rendes, nem ezekért a hülye prospektusokért. Engem nem érdekel a túlvilág, én élni szeretnék, mégpedig azokkal, akiket szeretek, és akiket szeretni fogok. És szeretnék felnőni, autóversenyző lenni vagy valami más pilóta, és szerelmes lenni, nagyszülő lenni. És ha már végképp meg kell halnom, jól van, haljak meg, végül is máshogy nincs értelme az egésznek. De egyrészt szép, csendes halált akarok, nem ilyen véletlenszerű lövöldözést egy lakótelepen, és nem is évekig szenvedni. És szép temetést.

Ez megvolt...

Ne vágj a szavamba. Tizenkettő évet éltem. Lelőtt egy ismeretlen, alkoholista elmebeteg, miközben hóembert építettem apával és anyával! Ez volt meg.

Biztos, hogy nem cseréltük el az aktádat?

Ez a legjobb, amit kaphatok? Én a mennyben a szeretteimmel akarok lenni! Az igaziakkal! Minddel! És teszem hozzá: nem folyton! Az embernek néha az agyára mennek a szerettei is.

Hát ezt nem csodálom, ha a szeretteid is olyanok, mint te. Tudod, oké, hogy itt nincs idő, de azért a Földön nem szeretném...

Ezt már mondtad. Nem fogok együttműködni. Elegem van.

Megbocsátasz, akkor ezt most felveszem.

Leteszi a telefont.

Fáradtan sóhajt.

Visszaengedlek, mondja.

Pistike feláll, kimegy a szobából.

 

Tíz évvel később, egy fényes, szeptemberi napon két társával és rengeteg lőszerrel jelenik meg a lakótelepük általános iskolájában.