Ugrás a tartalomra

A visszatérő – Szőcs Géza versei

A visszatérő 
Szőcs Géza versei
 
 
 
I. Egy űrhajós naplójából
 
A Holt Költők nevű pekingi bárban
ott ültek a költők,
ketten voltak vagy hárman,
ültek a pultnál hosszú lábakon.
 
Li Taj-po a Holdról beszélt.
Én közbeszóltam:
   – Mit tudtok ti a Holdról, költők?
      Én ott voltam fönn, én jártam rajta...!
 
Összenéztek és mosolyogtak.
Két papírlapra jeleket róttak.
Nevetgéltek.
Nem búcsúztak. 
S már ott sem voltak.
 
 
 
II. Papírlapok egy kocsmaasztalon
 
1. A telihold úgy világít, mint a szívem. Téged várlak, kezemben rózsával.
 
2. A Föld bolygó (Terra) kísérő égiteste (Luna), amikor a beeső fénymennyiség maximumát tükrözi a Föld fele, olyan fényes, mint a vérkeringésem folyamatosságát biztosító pumpáló szervem (Cor). Egyik végtagom fogószervében egy cserje virágát tartom, amely a zárvatermőkhöz, a valódi kétszíkűekhez, a rózsavirágúakhoz, a rózsafélékhez (Rosaceae) tartozik.
 
 
 
Levél Lei-nek
 
A Dunától ellátok Wuyishanig:
a Hold csészéjében
tealevelek úszkálnak
mint aranyhalacskák.
 
 
 
A halál és az éjszaka
 
A kishalál csak léted egyetlen éjszakája.
365 kishalálod után éred el az 1 éves űrbeli életkort.
3650 életen és kishalálon kell túllenned, mire 10 éves leszel.
Még kétszer-háromszor ennyi, mire eléred űrbeli felnőttkorodat.
Aztán ugyanennyi és már készülődhetsz is a nagyhalálra.
 
 
 
A megváltásról 
 
Egy egyetlen fiú egyetlen fia elveszi egy egyetlen lány egyetlen lányát.
Egy második fiú második fia elveszi egy második lány második lányát.
Egy harmadik fiú harmadik fia elveszi egy harmadik lány harmadik lányát.
Egy negyedik fiú negyedik fia elveszi egy negyedik lány negyedik lányát.
Egy ötödik fiú ötödik fia elveszi egy ötödik lány ötödik lányát.
Egy hatodik fiú hatodik fia elveszi egy hatodik lány hatodik lányát.
 
Ebből a hat házasságból hat táltos születik, három fiú és három lány, ugyanazon a napon.
Ha megtalálják egymást, a három fiú elveszi a három lányt.
Ebből a három házasságból születnek meg a háromkirályok, ugyanazon a napon.
A Háromkirályok elindulnak és megtalálják az újra eljött Megváltót.
 
Akkoriban egy messzi földről érkezett mágus volt majd a bolygó ura. Hogy hatalmát bizonyítsa, egy napon például néhány másodpercre megszüntette majd az elektromágneses erőt. Leálltak a számítógépek, a villanyborotvák, a reaktorok vezérlőpultjai. Igen nagy zűr keletkezett.
Egy hét múlva újabb mutatvánnyal borzolta a földlakók idegzetét: 3 másodpercre kikapcsolta a bolygón a gravitációt. (Mert képtelen volt ennél többre – kommentáltak a rossznyelvek Budapesten.) Magasba emelkedtek a teherkocsik és az úthengerek, hogy irdatlan puffanással vágódjanak földhöz. Szerelmespárok lebegtek fölfelé, hitetlenkedve figyelve egymás arcát. A drogosok arca széles mosolyra húzódott. Felszállt a tengerek és óceánok vize, sohanemlátott áradással öntve el a szárazföldet. A káosz nem mindennapi volt.
Majd beharangozta következő mutatványát: egy órára visszájára fogja fordítani az oksági összefüggéseket a Földön, vagyis az ok–okozati viszonyt. Sajtóértekezletet hívott össze a megmaradt újságíróknak.
Ezen a sajtóeseményen lép föl először nyilvánosság előtt az újra eljött Megváltó.
 
 
Forrás: wikipedia
 
Medve az égen, mancsában messzelátó
 
Auto
    nómi
       ámat
kikezdte már
          a bánat.
Kertemben felpiroslik
lombja egy őszi fának.
 
Fürödtem kráterekben
és ittam bort és lávát
én szemtől szembe láttam
egy medve nagy halálát.
 
A Nagy Medve az égben,
egy szív-báli barátom
sorsom egy csillagképből
követi messzelátón.
 
 
 

A visszatérő
 
Itten jő a Nagysörényű
szót visz ő hisz szóvivő.
 
Vissszajött. Talán a nőért.
Jött hogy újra vívjon ő.
 
Írja önnön balladáját
azt hihetnéd, Villon ő.
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.