Ugrás a tartalomra

 

Mittel úr alakmásai – Tőzsér Árpád 80 éves

Elképesztően sok hangon megszólaló, óriási műveltséganyagot felvonultató költészet az övé – köpönyegéből bújt ki az utána jövő teljes szlovákiai költőnemzedék. Tőzsér Árpádról és magával az alkotóval Ács Margit, Szörényi László, Pécsi Györgyi, Varga Imre és Reményi József Tamás beszélgetett a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 

A Tőzsér Árpád költészetében feltáruló „kisebbségi lét dimenzióit” hangsúlyozta E. Csorba Csilla köszöntőjében, amellyel megnyitotta a 80 éves születésnapi ünnepségét. „Mi vagyunk a század kivételes tanúi és letéteményesei” – idézte a PIM igazgatónője az alkotót, aki Tacitus nyomán így ragadta meg fanyar iróniával nemzedéke léthelyzetét: „Túléltük Tiberiust, Caligulát, Nérót, de közben eltelt az egész életünk”. E. Csorba a magyar líra legjelesebb vállalkozásaiként méltatta Tőzsér Árpád köteteit, s ezt a nem lankadó teljesítményt a nyolcvan év sem fékezi – tette hozzá az igazgatónő, aki a „katedrális további építéséhez” vágyat, akaratot, kitartást kívánt az ünnepeltnek.

Az est résztvevői a pódiumon (balról jobbra): Szörényi László, Ács Margit, Pécsi Györgyi, középen az ünnepelt Tőzsér Árpád, Varga Imre és Reményi József Tamás

A Magyar Írószövetség nevében Szentmártoni János üdvözölte a költőt. Nem győzünk csodálkozni – hangsúlyozta Szentmártoni –, hány hangon szólal meg ez a mégis koherens egésszé összeálló költészet. Mintha a költő egykor egy templomi orgona elé ült volna, kezdetben csak egy-egy billentyűt nyomva le, később egyre több harmóniát, szólamot fedezve fel, s végül rátalálva egy gyönyörűen telített összhangzatra. Tőzsér nem zárkózott elefántcsonttoronyba, nem vett fel artisztikus pózokat, helyette figyelt, és beépült az egyetemes költészetbe. Tőle megtanulható, hogy nincsenek határok, csak állandó kölcsönhatások – mutatott rá Szentmártoni. Prága, Varsó, Párizs hatásai mellett felvonul nála József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Juhász Ferenc, a gömöri vár, Medvesalja, és még hosszan sorolhatnánk. Költészete ékes bizonyítéka annak, miként lehet kisebbségben olyan életművet létrehozni, amely minden magyarhoz szól. A beszéde végén Szentmártoni átadta az ünnepeltnek a Magyar Írószövetség Örökös Tagságával járó elismerést.

 Szentnártoni János átadta az Írószövetség Örökös Tagságával járó elismerést

Reményi József Tamás, a beszélgetés vezetője Tőzsér gyerekkori alapélményéhez nyúlt vissza: a Felvidékről kitaszították, Magyarországon ráförmedtek. Ebből építette fel poétikáját, és Mittel úr alakját, aki a közép-európai kínlódás lenyomata. Ha mást nem, őt mindenki ismeri, és Tőzsérhez tudja kötni. Az idők során egyre több és több alakmást, szerepszerű valóságos figurát költött, de ahogy tágítja a gazdag színpadot, az alapkérdések nem változnak. Reményi ezután Szörényi Lászlóhoz fordulva a tőzséri irodalomtörténet és költészet viszonyát vetette fel. Az irodalomtudós rögtön a költőt idézte: „Csak arról támad eredeti gondolatom, amit olvasok; amit élek, arról nagyon ritkán”. 2012-es Félnóta című kötetében a létfilozófia ugyanabban az egyszerre abszurd és gyermeteg humorban jelenik meg, mint Kosztolányinál, József Attilánál – hangsúlyozta Szörényi –, vagyis az irodalomtörténet nemcsak témaként vonul be az életműbe. Tőzsér az a típusú költő, aki nem hagyja, hogy az irodalmárok definiálják, folyton új alakban tűnik fel, számos arca van, mint Balassinak.

Szörényi László irodalomtörténeti alakok sokaságát idézte meg Tőzsér kapcsán

E „sokféle Tőzsér” örökké változó, alakuló figurájának egyik sajátos aspektusát ragadta meg Pécsi Györgyi is. A költőről 1995-ben megjelent monográfia szerzője arra emlékezett vissza, milyen gyér volt még húsz évvel ezelőtt a mára kiteljesedett Tőzsér-recepció. A kötetekhez való hozzáférhetőséget a Kalligram indulása segítette elő. A fiatalabb költő- és kritikusnemzedék nagy fogékonyságot mutatott arra a közöttiségre, amelyet Tőzsér megtestesít. Jelentse ez akár az izmusok közöttiséget, ahogy egységesíti a népi-nemzeti és a liberális-posztmodern irányzat erényeit, vagy a nemzetek irodalmai között átívelő hidat. Tandorit, Szilágyi Domokost, Oravecz Imrét, Zbigniew Herbertet, Danilo Kišt jelöli meg rokonainak, de a Napok naplója című, Könyvhétre megjelent kötet névmutatójában hatszáz (!) személy szerepel. Megdöbbentő ez a műveltség, épp ezért tartanak is az életmű megközelítésétől a kritikusok, félve saját, esetleges felkészületlenségüktől. A költő jelentőségét bizonyítja, hogy valójában minden utána jövő szlovákiai alkotó Tőzsér köpönyegéből bújt elő – hangsúlyozta Pécsi Györgyi. 

Pécsi Györgyi mondográfiája óta két évtized telt el, a recepció azóta nagyban bővült

Ács Margit azt idézte fel a műsorvezető kérdésére, hogyan találkozott először a költővel. A Fészek Klubban zajlott kötetbemutatón (a Genezis megjelenésekor) a kisebbségi kör alkotói voltak jelen nagy számban, és „Árpád csalódást okozott nekik” – fogalmazott az irodalomtörténész. Az esten vita is kerekedett, melynek tanulságát úgy összegezte Ács Margit: „Mi itt Magyarországon szeretnénk eldönteni, hogyan kell magyarnak lenni ott, és ezt a frusztrációt várjuk vissza onnan.” Árpád hárította ezt a szerepkört, ellenben beteljesíttette az irodalmi hagyományt, amely abból adódik, hogy a szlovákiai magyarságnak külön sors adatott. A Fészek Klubban elhangzott versekben szlovák szövegek is voltak – idézte fel Ács Margit a megütközést keltő momentumok egyikét, s ez egyben a tőzséri költészet integráló jellegének is szimbóluma. „A megszenvedett önismeret embere” – citálta Domokos Mátyás szavait az irodalmár e sajátos harmónia jellemzésére. 

Ács Margit a Fészek Klub-beli megismerkedésükről beszélt

Varga Imre költő, a 45 éve megjelent Egyszemű éjszaka című antológia akkor legfiatalabb szerzője a kötet születéséről és az alkotói nemzedékké nőtt társulás Tőzsérrel való kapcsolatáról beszélt. (Habár a ’nemzedék’ megnevezést csupán a kor erőltette rá az egyébként életkorban és gondolatiságban is egymástól igen távol álló költőkre – tette hozzá Reményi József Tamás.) Hosszú ideig készült az antológia – emlékezett Varga Imre –, és pont abban a hiátusban sikerült megvalósítani, amikor a ’68-ban Csehszlovákiába bevonuló szovjet csapatok hatása az intézményrendszerre még nem volt érezhető. Magyarországon viszont egyetlen napot sem élt meg a kötet, azonnal bezúzták. Németh István versét olvasták benne politikai költeményként, de a tabusító cenzúra még a kifogásolt szimbólumot sem nevezte meg – tette hozzá Ács Margit –, csupán a vers „pesszimizmusát” kifogásolta. Volt, aki sokban segítette méltatásaival az antológia szerzőit, így Bálint Tibor is; voltak gáncsoskodó kritikák, például hogy „mind Tőzsér-utánzat vagyunk” – idézte fel Varga Imre. 

Varga Imre is a Tőzsér-tanítványok közül való

A vendégek hozzászólásai után maga az ünnepelt kapta meg a szót, és rögtön mosolyt is csalt a közönség arcára. Rengeteg mélyreható kérdést tettek fel neki a megszólalásokban – mondta –, csak épp azt az egyet nem, amelyre idefelé jövet mindvégig készült: tudniillik, hogy milyen 80 évesnek lenni. „De én mégis elmondom a válaszom” – jegyezte meg derűsen a költő. „Arra jó a születésnap, hogy az irodalomról beszéljünk” – szólt az egymondatos válasz, jellegzetes tőzséri gesztussal elhárítva önmagáról a reflektorfényt. De azért sorra vette az említett kérdéseket is, és sommásan reflektált valamennyire. 

"Arra jó a születésnap, hogy az irodalomról beszéljünk"

Így például a megidézett nevek sokasága kapcsán felmerülő „szótárköltészet” fogalmára. „Ezt dicséretnek fogom fel – így a költő –, hiszen a nyelvvel, szavakkal dolgozom.” Mint elmondta: második kötete után döbbent rá, hogy addig a 19. században élt, nem abból az anyagból csinált verset, amellyel naponta dolgozott. A 3. kötettől állt be az a változás, amely után büszkén nevezheti „szótárköltészetnek” az életművét. Választ kaptunk arra is, hogyan lett a költőnél Szenci Molnár Albertből Faust (amit Reményi József vetett fel korábban). Tőzsér elmesélte a Faustus Prágában című drámai költeménye történetét: Szenci Molnárt epilepsziája (no meg a Magyarországról érkező, merőben szokatlan pénzadományok) miatt gyakran megvádolták, hogy az ördöggel paktál, s e Faustus-Szencit írta meg – Shakespeare nyelvén. (Ebben az időben „életveszélyesen belemerültem Shaespeare-be”, vallotta meg.) 

"Az irodalmi hatások is a szülőföldem"

Végül a sokat emlegetett kelet-európaiság és a szülőföld kérdésére tért ki. „Ez számomra mindig Európát jelentette, pontosabban annak visszájára fordított képét. Gondoljunk csak a lengyel abszurd drámára, a cseh avantgárdra vagy Mészöly Miklós Volt egyszer egy Kelet-Európa című művére. Olyan nagy ez a terjedelem, hogy csak visszájáról lehet nézni” – fogalmazott a költő. A szülőföld, melynek képei mindvégig a háttérben peregtek a kivetítőn, alapköve és állandó építőeleme a tőzséri poétikának. De e képek mellett ugyanúgy pereghetnének Eliot vagy Joyce fotói is – jegyezte meg korábban Ács Margit, amire az ünnepelt úgy reagált búcsúzóul: valóban így van, „az irodalmi hatások is szülőföldem, Eliot és Ezra Pound is”. Meghallgathattuk még Havas Judit előadásában az Ezredvégi sorok a könyvről című költeményt, s miután a résztvevők röviden megfogalmazták jókívánságaikat, Tőzsér Árpád A költő és a pálma című versével zárta az estet.

                                                                                            

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.