Ugrás a tartalomra

 

Jelige: lmavi – Történ(e)tek

Jelige: lmavi

Történ(e)tek

 

 

Nagyapám harcolt, hajszalon múlt, hogy túlélte, bombaszilánk fúródott a halántékába, engedte, hogy megtapintsam. Hadifogságba került, sós húst kapott enni, víz nem volt, ő csak hagymát kért. Hazahozta a lágerkanalat, először csak könnyűt evett, nagyanyám vigyázott rá. Mikor játszottunk, alakizni tanított. A gyakorlatok végén kitüntetett, én pedig örültem a dicséretnek. Hirtelen zajra mindig összerezzent. A háborúról kisgyerekként ennyit tudtam meg.

A zsidókról először az általános iskolában hallottam. Emlékszem azt ismételgettük nagy beleéléssel, hogy nem baj, ha valaki zsidó, mert Jézus is az volt. Hogy kitől kellett nekünk, református második osztályosoknak megvédeni a zsidóságot, arra már nem emlékszem. Hogy miért szorultak védelemre, azt magunk sem tudtuk, de jólesett ez a felnőttes nagyvonalúság.

Évek múltak el, mire megtanultam, hogy a zsidó az szitokszó. Hogy van jó zsidó, meg rossz zsidó, de a jó zsidóval is érdemes vigyázni. Aztán hogy van ateista zsidó, világhatalomra törő zsidó, holokausztért felelős zsidó, sóher zsidó. „Biboldó! Echte leder!” - mondta valaki, meg hogy Péter valószínűleg örmény zsidó, de attól még szeretjük. Aztán megharagudtunk rá, ami várható is volt, hiszen mégiscsak egy örmény zsidó. A kedves bácsika az utcánkból is az, a fia jó üzletember, nem véletlen. Meg ugye van a nagy zsidó, aki becsapja a kis zsidót. Hát az a legrosszabb.

Láttam fiatalokat karlendítéssel köszönteni egymást, hallottam másokat „Hitler ist mein Führer”-t énekelni. Hallottam, hogy a cionizmus ördögtől való, hallottam, hogy a zsidók dollárezreket fizetnek a betérőknek, hallottam, hogy gyerekgyilkosok, hallottam, hogy jézusgyilkosok, hallottam, hogy Izrael nem az övék, hallottam, hogy takarodjanak haza.

De Mózesről nem hallottam. Arról a Mózesről, aki, mert csodát tenni nem tudott, reggelente a zsinagógába sietett a Megváltóhoz imádkozni érte. Jakabról sem, aki a falu egyetlen vegyesboltjában mindenkit jó szóval és elsőrangú áruval fogadott. Izsák bácsiról, akit a falubeli gyerekek folyton nyaggattak, hogy ugyan mondjon már nekik mesét, mert úgy szeretik hallgatni. Eszterről, aki szombatonként padtársát kérte meg, hogy írja le neki a leckét. Áronról, aki hangszerén egy nappal közelebb hozta a megváltást. A kis Ádámról, akiről az egész falu tudta, hogy még nem bújt ki az első foga, mert mindig és mindenkire teli szájjal mosolygott. És a rabbiról sem, aki bölcs volt, akinek drásáját hallgatva remény töltötte el a szíveket, hogy a világ mégiscsak jó és arról sem, hogy egy átkozott napon szekérre parancsolták és a városba hurcolták őket. Hogy ott vonatra szálltak. Hogy a végállomáson Mózes, Jakab, Áron, a rabbi és a kis Ádám apja jobbra, Izsák bácsi, Eszter, az anyja karjai között kíváncsian kuksoló Ádám pedig balra indult.

Sokáig csak üres, vagy félremagyarázott fogalom volt a zsidó. Az Ószövetség hőseivel azonosíthatatlan ismeretlen. Sztereotípiák között botladozva kellett kutatni, hogy a zagyvaságból kihallható legyen az, ami hallhatatlan, mert elmondhatatlan, mert elképzelhetetlen. Sátáni a hitleri terv, mert hátborzongató belegondolni, hogy az anyag, ami az ember lényegét ma is adja, zsigereiben hordozza azt a manipulálhatóságot, ami a gyilkos hatalomért fegyvert képes fogni és válogatás nélkül lemészárolni azt, akit közönséges elmebetegek ellenségként kijelölnek. Fülsiketítően vádló a jajkiáltása azoknak a millióknak, akik áldozatai lettek a felfoghatatlannak, de ugyanígy fáj szembesülni a múltat relativizálni, elfeledtetni, tagadni akarók keserű harcával.

Nekem senki nem beszélt a holokausztról. Nincs közvetlen érintettségem. Van viszont egy utam, ami kiút onnan, ahol a krisztusi, isteni, emberi szeretet hirdetése és a gyűlöletkeltés megfér egymás mellett és út oda, ahol csupán az számít, hogy valaki meggyújtja vagy kioltja a fényt.

Hallottam, mert figyelni kezdtem a Mózesek, az Eszterek és az Ádámok történeteire. Most pedig beszélek, hátha valaki nem csupán meghallja, de meg is hallgatja, amit üzennek. Hogy a fájdalom, ami elmúlni sosem fog, legalább enyhüljön. Hogy legyen valaki, aki emlékezik. Ha pedig gyengének bizonyul az emlékezet hangja, hát az elhagyott zsinagógák szúrágta padsorai között fog mesélni a síri csend.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.