Anonymusként könnyebb

A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör Anonymus-esttel nyitotta meg az egyetemi félévet. Ilyenkor hagyományosan a szerző neve nélkül bármilyen szöveget föl lehet olvasni, a jelenlévők pedig a ’menny, pokol, purgatórium’ kategóriákkal értékelnek.

Anonymusként könnyebb

Végigaludni egy vizsgaidőszakot követő vakációt, visszajönni Kolozsvárra, hogy a beígért bretteres hétfőn Mátyás királyunk 572-ik szülinapját ünnepeljük meg, majd végigvárni egy hetet, mert akkor lesz végre félévnyitó Anonymus Bretter, és lesz tavasz, és lesz boldogság.

Bretter volt, a tavaszt még keressük: végig kell dideregni a kijárati ajtónktól a Bulgakov bejáratáig március első hetében, végiglépcsőztetni a hidegtől meggémberedett térdeket, végigpásztázni az emeleti asztalok között szétszóródó ismerős és ismeretlen szempárokat, végigjátszani a bosszantó már-megint-belegabalyodott-a-sál-a-hajamba hercehurcát (ha nincs hosszú hajad, nincs is mivel szórakozz). Végiglapozni egy kötetet, amiből épp felolvasni szeretnél, végighúzni ujjad szikkadó tintádon a jegyzetfüzetben vagy épp a páracseppes sörösüvegen.

Kevesebb megszokott mozdulatot lehetett ellesni azon az estén, kevesebb kézben járt a mikrofon, de a játékszabályok most is ugyanazok voltak, mint a korábbi Anonymus-körökön. A kiválasztott szöveget a szerző neve nélkül kellett felolvasni, amiről a közönség ekképp szavazhatott: izzó pokolban fog pörkölődni, purgatórium tisztítótüze párologtatja patyolatra, netán paradicsomi hangulatot varázsol az emeleti terem legzordabb zugaiba is. Csattogtak, zúgtak, simogattak, búgtak a sorok, kattogtak rímek, szétgurultak jellemrajzok. Az egyik prózában például felbukkant Jézus, rikító sárga pulcsiban, igazi celebként villogva. A líra most is nagyobb hangsúlyt kapott: az egyes versek sorai súlyos érzéseket cipeltek a hátukon: szerelmesek, elmúláson merengők, játékosak voltak, került olyan is, ami tulajdonképp francia SMS-ekből született, és helyben rögtönzött magyar fordítása követette.

„Ki-be állunk” ezektől a versektől, vagy épp kiszámolósdit játszunk: egy, kettő, három, négy... kéz lendül a magasba, ez pokol, ez most heaven, ez most mennyország, ez most hell, s mindig-mindig kerül purgatóriumba való. Egyestés kánont alkottunk abból, ami épp aktuális volt számunkra, ami megérintett, ami ott és akkor mi voltunk. Talán nevezhetnénk egy adott közösség adott pillanatban formát és szavakat öltő lélekrajzának is. Egy közösségi élmény, amelybe belesuttogjuk, belekiabáljuk azt, amit már megírtak előttünk, amit megírtunk mi. Visszajelzést kapunk, nemcsak a versről (ez főként akkor fontos, ha sajátunkról van szó), hanem a közösség hangulatáról és világképéről: ki szavaz a purgatóriumba egy Hervay Gizella-verset, és ki szavazza a mennyországba egy ifjú lány költeményét? Mire van szüksége a hallgatóságnak? Érzelmekre? Erős képekre, képi világra? Metafizikus filozófiára? Hétköznapinak tűnő, egyedi történetre, amellyel azonosulni tud? Ritmusra? Rímre? Az élet lüktetésére? Új hangokra bukkanhatunk, mert Anonymusként könnyebb.  A név felelősség. Kötelez. Így még a félénk, bizonytalan kezdők is megmutathatták, hogy a közönség többre tart(hat)ja irományukat, mint mondjuk egy klasszikusét.

Voltak, akik saját költeményt hoztak magukkal, mások a magyar és világirodalomban merültek alá, és gyöngyhalászkodtak kicsit, a felhívásnak megfelelően: „József Attila, Umberto Eco, Pál apostol vagy a szomszédasszony, de akár saját szöveged is lehet”. Mint utóbb kiderült, hallhattunk kortárs magyarországi prózaírót (Esterházy Péter), 20. századi erdélyi költőket (Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella) és fiatal, kortárs magyarországi költőt (Takács Nándor) is. Emellett a kolozsvári fiatal költőgeneráció alkotásaiba is bepillantást nyerhettünk: ki saját szövegét olvasta fel, ki barátjáét, lányáét, anyukájáét hozta el nekünk. Néhány név, a teljesség igénye nélkül: Sztercey Szabolcs, Varga Sándor-György, Márkó Abigél.

 A mennyország első helyezettje Lőnhárt Csenge lett Ki-be áll című versével, amelynek különlegessége, hogy édesanyjával kölcsönösen egymás szövegét olvasták fel, így téve még családiasabbá, meghittebbé az esti kört. A purgatórium legjobbja Lőnhárt Melinda volt (mint kiderült, Csenge édesanyja), akinek most februárban jelent meg az első verseskötete A látható hiány címmel, ebből hallhattuk a címadó verset. A pokol kisördöge az S. Gergő álnéven bemutatkozó szerző lett Black comedy című versével.

Egy ilyen est után nem is olyan rettentő érzés hazafele átdideregni magunkat a nyirkos kolozsvári éjszakán.

Sárkány Tímea