Ugrás a tartalomra

.

„Írót szeretőnek tart az ember”

„Írót szeretőnek tart az ember”– Krúdy Gyula egyik kedvese, Várady Regina mondta ezt a Thealter fesztiválon a 2015. július 23-án bemutatott Így szerettük Őket! című előadáson. A téma – írók szerelmei, szerelmes írok – népszerű az utóbbi időben, és ahogy a cím is utal rá, a darab Nyáry Krisztián könyvsikereire épült, az Így szerettek ők két kötetére.

Az előadás este tízkor kezdődött, ez némiképp meglepő, mivel a rendezvény eddigi legpopulárisabb produkcióját tekinthették meg a nézők. Viszont így is megtelt a nézőtér, ahol túlnyomórészt hölgyek, méghozzá főleg fiatalabbak ültek.

A budapesti KIMI [Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola] – Rokka csoport darabjának ősbemutatója január 21-én volt, Szegedre már jól begyakorolt és teljesen kiforrott műsorral érkezett.

A színpadkép nem változott az előadás alatt: a szereplők laza félkörben ültek a közönséggel szemben, két férfi és hat nő. Szeretők, hitvesek. A magyar irodalomtörténet nagy alakjainak ismert vagy kevésbé ismert kapcsolatai. Fedák Sári (Peller Cintia) Molnár Ferenchez, Szendrey Júlia (Forgó Rebeka) Petőfihez, Eric Johnson (Erdős Bence) Faludy Györgyhöz, Várady Regina (Magasi Dalma) Krúdyhoz, Csibe, vagyis Littkey Erzsébet (Papp Katika) Móriczhoz, Harmos Ilona (Nagy Kata) Kosztolányihoz, Szemere Pál (Keserű Imre) Kölcsey Ferenchez, Korzáti Erzsébet (Mándy Zsófia) Szabó Lőrinchez fűződő viszonyáról beszélt.

Voltaképpen nyolc monodrámát láthatott a néző, amelyek – mint a novellafüzér darabjai – nincsenek közvetlen kapcsolatban, együttesük mégis többet jelent: merítésükben is átfogó képet adnak híres íróink szerelmi életéről. Ez a kép pedig hol megejtő, hol szánalmas, hol felháborító, hol esendő, hol meghökkentő. Az író is csak ember, a szerelme is sokféle. Szerelme (szeretője) pedig egy másik ember – saját gondokkal, problémákkal, érzésekkel. A Szemerét megformáló, erősen szegedi kötődésű Keserű Imre – a KIMI színészmesterség és művelődéstörténet tanára – rendezte előadástól most csak ezt a másikat kaptuk, a szeretett lények szemszögét.

A három szakaszra osztott monológsor végigkísérte az egyes kapcsolatok történetét: a megismerkedéssel kezdődtek, majd a beteljesülésről meséltek, végül pedig az azt követő állapotot mutatták meg. A szereplők korhű öltözetben ültek a színpadon, korabeli és személyiségükhöz illő italokat fogyasztottak (pl. Szemere Pál snapszot, de fogyott bor, tea, kávé, pezsgő is, Csibének pedig pöttyös tejesbögréje volt). A monológok között figyeltek, de nem reflektáltak egymásra, kivéve Eric Johnsont, aki többször is könyvébe mélyedt, belefeledkezett olvasmányába. Gesztusa közvetlenül utalt irodalmi műveltségére, valamint külföldi származására: hiszen nem biztos, hogy mindig értette, mit beszélnek a körülötte ülők. Viszont Reginát megszemélyesítő színésznő nagy élvezettel evett saját játéka közben, hol kistányérról csipegette a süteményt, hol késsel-villával fogyasztotta a sült húst; a Krúdyra utaló gasztronómiai élvezet nem okozott intonációs zavart – ahol néha igen, az a szerep része volt.

A beszédmódok jól tükrözték a megszólalók jellemét, Eric leginkább (ön)ironikus volt:  „Mondják, hogy Budapest nagyon hasonlít Párizsra”, majd némán megcsóválta fejét. Vagy: „Kivettem egy lakást, megtanultam gyorsan magyarul.” Csibe szándékoltan nem volt humoros, és nem is ironizált. Kosztolányiné csapongó gondolatfolyama emlékeztet férjéről írott könyvének egyes fejezeteire, anekdotákat mesélt saját életéből, színésznős allűrökkel. Fedák Sári szintén díva volt, csak sokkal nagyobb akarattal és önérzettel, Várady Regina az élvezetek nagyasszonya, a vagány Korzáti Erzsébet végig viaskodott magában „harmadik” szerepkörével, Szendrey Júlia szende, a végsőkig beletörődő, csendes hangú figura.

Kölcsey és Szemere Pál viszonyának dramatizálásában az előadás nem követte Nyáry Krisztián könyvének sejtetését: a színpadon megformált Szemere szinte értetlenül állt Kölcsey érzelmeivel szemben, nem tudta, mit jelentenek a levelek szerelmes frázisai, és Kölcsey érzelmeinek igazolásául még Platón androgün-elméletét is idézte. Végül – és ez szintén nincs benne az Így szerettek ők 2-ben –, miután részben elszavalta, részben felolvasta a Husztot, ezt kiáltotta: „Kölcsey Ferenc csakis a hazájába volt szerelmes!”

A fesztivál programja szerint az Így szerettük Őket! „valós emberek lehetséges gondolatai. […] A színészek a saját karakterekhez más forrásokat is felhasználtak, és ezek alapján improvizáltak, majd írták meg a szövegeket.” A monológokban a „lehetséges gondolatok” mellett irodalomtörténeti dokumentumok szövegei is elhangoztak, a szeretők nemegyszer valós leveleket olvastak fel, melyeket vagy hozzájuk írtak, vagy nem. Ez utóbbiakról természetesen maguk a szeretők nem tudhattak: ezt csak az irodalomtörténet dokumentálta. A szándékolt anakronizmusok átszőtték a darab egészét, hol tragikus színezettel, hol humorral, hol pedig művelődéstörténeti adalékként.

Kosztolányiné harmadik monológjában hangzott el a következő mondat: „Elképzelem a férjem, ahogy fekszik a sírban, egy másik nőnek e leveleivel”. Harmos Ilona azonban vélhetőleg nem tudott Kosztolányi kései fellángolásáról, csak jóval később értesülhetett arról környezetének pletykáiból, hogy Radákovich Mária Kosztolányinak címzett szerelmes leveleit férjével együtt temették el. (Ez persze máig nem bizonyított.) Várady Regina idézte Krúdy egyik Rózsa Zsuzsának írott levelét, melyet ő természetesen csak a darab szerint ismerhetett, Csibe pedig Móricz lánya, Virág visszaemlékezéséből citált.

A közönség soraiban azonban az egyetlen még élő személy, Faludy Fanny megidézése aratta a legnagyobb tetszést. Eric Johnson a Maxima magazin 2004. áprilisi számából olvasott fel részleteket a Fannyval készült interjúból, melyeket szavakkal nem, csak mimikával véleményezett. A darab invenciója szerint Faludy egykori élettársa már saját tragédiájának, halálos betegségének tudatában „kommentálta” az olvasottakat. Valójában az interjú megjelenésekor már két hónapja halott volt: 2004. február 9-én vetett véget életének egy Himalájára néző katmandui szállodában.

Az előadás harmadik szakasza kínált valódi lehetőséget a színészi képességek bemutatására: az őket ért traumák után a dívákból drámai hősök lettek, az addigi életerős asszonyokból küzdő és küszködő nők. Fedák Sáriról ekkor derült ki – miután Molnár szakított vele, s már Darvas Lilinek csapta a szelet –, hogy korábban volt egy abortusza. Korzáti Erzsébet már nem Szabó Lőrincről, hanem a saját családjáról beszélt, arról, hogy talán Lőrinc nem is kellett volna a képbe. Megidézte a Semmiért egészen című verset, majd így szólt: „Na, itt le vannak írva a szabályok! Majd a Klárával! Az betartja őket.” Várady Reginát már elhagyta Krúdy, méghozzá annak lányával, és gyerekük is született. Petőfiné megvált új férjétől, mert az embertelenül bánt vele. Kosztolányinak halála előtt szerelmi viszonya volt Radákovich Máriával. Móricz is meghalt, Csibét Móricz rokonai, lányai bántották. Eric Johnson pedig rákos lett, Faludy elhagyta őt – egy nő miatt. Szemere Pál viszont nem tragikus hős – ő az elhangzottak szerint nem érzett szerelmet Kölcsey iránt, dicsérte a költőt a harmadik részben. Az egyes szeretők gyerekének a sorsa is központi kérdéssé vált a záró tömbben.

Az előadás emlékeztetett a spiritiszta szeánszokra, mivel mindegyik szereplő halottakról beszélt. Nyolc szellemidézésnek lehettünk tanúi. Ugyanakkor a traumák kibeszélése felidézhette a nézőben azt, amikor a páciens pszichológusával beszél. Mintha nyolc egyéni kezelésnek lettünk volna szemtanúi. De az is meglehet, hogy csoportterápián voltak: félkörben, mint az anonim alkoholisták, és arról számoltak be az őket némán figyelő többieknek, hogy miképpen szerettek ők.

 

Bíró-Balogh Tamás

 

KIMI – Rokka (Budapest): Így szerettük Őket! - Nyáry Krisztián írásai alapján. Szeged, Régi Zsinagóga, Thealter fesztivál, 2015. július 23.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.