Magyar neoavantgárd, emberjogi novellák

A JAK-tábor második napján Fenyvesi Ottó és Domokos István líráján keresztül a vajdasági irodalomba, a magyar neoavantgárd történetébe nyertünk bepillantást, valamint megtudhattuk, hogyan írnak novellát a kortárs írók emberjogi sérelmekről.

Magyar neoavantgárd, emberjogi novellák

A terhes anyák az erdőbe mennek megszülni gyermekeiket, amit nálunk Európában áldott állapotnak hívunk, az az afrikai Mkhondó településen szégyen, amelyet el kell rejteni a világ elől. Ugyanitt a HIV-fertőzött férfiak szűz lányokat erőszakolnak meg, mert azt hiszik, ha velük közösülnek, kigyógyíthatják magukat a halálos kórból – Karafiáth Orsolya  Hallgatók című, a Tíz igaz történet antológiában szereplő novellájának sorai kavarognak bennem, amikor egy írótábor bioritmusához képest viszonylag korán hazamegyek. Pedig a buli még csak most kezdődik, valahogy mégsem fűlik a fogam sem a kedélyes poharazgatáshoz, sem a rock-klasszisokra való csápoláshoz. A JAK-tábor második napjának délutánján olyasmivel találkoztam, amitől nehéz szabadulni, ráíródik a tudtat merevlemezére a húsos csecsemő képe, akit az anya a karján hoz ki az erdőből, ahol megszülte, és aki azért szerencsés, mert fiúgyermek.

Az Amnesty International emberjogi szervezet Tíz igaz történet címmel az Ünnepi Könyvhétre a világon egyedülálló novelláskötetet adott ki, amelyben emberjogi sérelmekre hívja fel a figyelmet. Jeney Orsolya, a szervezet hazai igazgatója a kötet keletkezéstörténetét vázolja fel. Tíz kortárs alkotót, köztük Parti Nagy Lajos, Kemény Zsófi, Dragomán György és a bemutatón jelen lévő Karafiáth Orsolya, valamint Kiss Tibor Noé írókat kérték fel, hogy az ilyen eseteket rövidprózai művekben mutassák be. A szerkesztési szempontok között szerepelt az is, hogy az írók magukénak érezzék az eseteket, ne csak a felkérés kedvéért tegyenek eleget a feladatnak.

Kiss Tibor Noé alkatához illő szereplőt kapott; John Jeanette transzszexuális, egy tengeralattjáró kapitánya, Norvégiában él, és 65 éves korában úgy dönt, fel szeretné vállalni jogi szempontból is a nemi identitását. A norvég törvények szerint csak akkor lehet hivatalosan is nő, ha sterilizáltatja magát. Férfinév szerepel személyijében, bárhová megy, végigkíséri a mássága, kinevetik, megalázzák. Kissnek kihívást jelentett egy olyan transznemű nőt megformálni, aki nem nőies alkat. Mint mondta, a szereplőt „rokonléleknek” érzi saját magával. Karafiáth eleve mozgalmár alkat, gyakran áll az elesettek mellé. Olyan történetet szeretett volna feldolgozni, amelyben nők érintettek, ezért választotta a terhes anyák, megalázott szűz lányok esetét. A novellák hatására egyébként történt előrelépés, így a Karafiáth által feldolgozott történet pozitív hozadékaként könyvelhetjük el, hogy az afrikai településen az anyai halandóság csökkent, és most már orvosi ellátásban részesülnek az állapotos anyák. Az Amnesty International irodalmi projektjének lesz folytatása, újabb eseteket gyűjtenek össze, és jövő márciusra ezekből újabb kötetet terveznek.

A megrázó kötetbemutató után képzeletbeli utazást tehettünk a kozmoszban a Nyolcadik nap: a bolygó kifosztása – audiovizuális performansz révén, amelynek szövegírója Magolcsay Nagy Gábor, az animációt pedig Lányi Zoltán készítette.

Az este is tartogatott izgalmas irodalmi programokat: a magyar neoavantgárd költészet történetéből kaphattunk ízelítőt a Láncfűrészre írt etűdök című programban, ahol Fenyvesi Ottó és Domonkos István lírája volt terítéken. A kerekasztal-beszélgetést Orcsik Roland vezette, résztvevői Fenyvesi Ottó, Brenner János, Kabai Lóránt és Lanczkor Gábor voltak.

De még mielőtt megtudhattuk, miért szorult háttérbe a Vajdaságban született magyar neoavantgárd irodalom, miért hallunk róla kevesebbet, Fenyvesi Ottó színművészt meghazudtoló felolvasását hallgathattuk meg, majd Domokos István – aki sajnos betegsége miatt nem vehetett részt az esten –, közismert, Kormányeltörésben című versében merülhettünk el Valcz Péter színművész közreműködésével.

Domokos Istvánt legtöbben a Kormányeltörésben című verse alapján ismerik, neve összeforrt e költeménnyel, kérdés, hogy egyverses költő-e – vágott a dolgok közepébe Orcsik, aki annak ellenére, hogy egy rögtönzött performansz szenvedő alanya volt (Lanczkor és Kabai cipőjüktől szabadultak meg az esten), kiváló moderátornak bizonyult, kérdései révén nemcsak a vajdasági irodalmi életbe, hanem a kánon alakulási folyamataiba is betekinthettünk.

Kiderült, hogy Lanczkor Gábor Orcsikon keresztül ismerte meg Domokos költészetét. Úgy végezte el Budapesten a bölcsészkart, hogy nem hallott addig a költőről, az esten is elhangzott Kormányeltörésben című verset is költőbarátja olvasta fel neki egyik mámoros éjszakai szeánszon, amikor nem voltak még gyerekeik, és nyugodtan beszélgethettek hajnalig irodalomról. Lanczkor nem gondolja, hogy egyverses költő lenne Domokos, annak ellenére, hogy az említett vers valóban kimagaslik az életműből és a kor irodalmából. Úgy véli, nem ritkaság, hogy a kánonkultúra kipécéz egy verset, a többi meg lepotyog az asztalról.

Brenner János szerint is van élet a Kormányeltörésben című versen túl. A középiskola után az újvidéki magyar tanszéken mélyedt el először a domokosi költészetben, de tulajdonképpen az esten bemutatott Allegro bajbajó című kötet szerkesztése hozta meg az igazi kötődést a költő lírájához. Az újvidéki egyetemen nem kezelték kiemelten Domokost, nem volt kultikus szerző, de benne volt mainstreamben.

Magyarországon mi eléggé el vagyunk anyátlanodva, ami a neoavantgárdot, Domokos, Hajas, Balaskó vagy Erdélyi költészetét illeti – állapította meg Kabai, majd hozzáfűzte: a kilencvenes években a Magyar Műhelyben találkozott néhány Domokos-verssel, de meghatározó emléke jó ideig csak a Kormányeltörésben volt. E jelentős szerzőkre úgy nem emlékszik senki, hogy a szókészletet, a költői nyelvet, amelyet kialakítottak, akarva-akaratlanul ma is használjuk, átvettük tőlük. Nádas és Esterházy is ihletődött belőlük –állapította meg.

Fenyvesi nem az egyetemen találkozott ezzel a költészettel, hiszen személyes kapcsolat fűzi a költőhöz. A hetvenes évek legelején, amikor gimnazista volt, szerencséjére a Képes Ifjúság című újságot olvashatta, amelynek Domokos István az „újságírója” volt. Fantasztikus cikkeket, tárcákat írt a lapba, minden héten fura figurákról kreált megkapó, nem szokványos történeteket. A Képes Ifjúság az irodalom, a művészet iránt érdeklődők meghatározó élménye volt.  Domokosnak tulajdonképpen sosem volt hivatalos munkahelye, a lap tárcaírójának lenni egzisztenciális kérdés is volt számára, legendák keringenek arról, hogy ezekkel az írásokkal sokat kínlódott. A költő elvégezte Szabadkán a zeneiskolát, és elment nagybőgőzni egy cigányzenekarral az Adriai-tengerre – ebből élt nyáron. A vándorzenész életmód során ismerte meg svéd kedvesét, aki később felesége lett. A fent említett tárcák egyébként a Redőny című kötetében olvashatók.

Az Új Symosion költői valahogy leszakadtak a magyar irodalomról, elsősorban az avantgárd beütés miatt. Az a lírai beszédmód, amelyet képviseltek, nem igazán illeszthető be a „szelíd” magyar költészetbe. Kabai szerint ennek oka az, hogy az anyaországban az irodalomtörténet a rendszerváltozás után megpróbált korszerű lenni, és elfelejtett mindent, ami az előző húsz évben történt. Az avantgárd megtörtént Franciaországban, a Vajdaságban, de nálunk sajnos nem.

Lanczkor erre Pilinszkyt idézte, aki szerint Franz Kafka volt a század írója, és nem Thomas Mann – ilyenféle paradigmatikus látásmód jellemzi a magyar irodalmi kanonizációs folyamatokat is. Nincs olyan, hogy nyolc sáv van az uszodában, és versenyeznek a különböző irányvonalak. Ez a fajta rögzültség tetten érhető volt a Holmi közlési gyakorlatában is. A kor irodalompolitikája úgy hozta, hogy a Domokos-féle líra nem került be a főáramlatba. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy pozitív változás kezdődjön el. Lanczkor úgy látja, hogy most van 7-8-9 irodalmi folyóirat, amelynek megvan a saját világa, és szépen úsznak egymás mellett, létezik a holtverseny fogalma.

Fontos elmondani ugyanakkor, hogy a neoavantgárd nem pusztán irodalom, Domokos is zenélt, képzőművészeti alkotásai vannak, a Tolnaival együtt szervezett felolvasások performansz jellegűek voltak. Ladik Katalin esetében sem csak a versről beszélünk. A költészet nem csupán a leírt szó, de sajnos ez a fajta irodalmi megközelítés nem fér be az úgynevezett magas művészetbe. Ez a komplexitás hiányzik mai is az irodalmunkból, annak ellenére, hogy az intermedialitás kezd divatos lenni – állapította meg Kabai.

Fenyvesi szerint ma a szépirodalom egy nagyon vékony réteget érdekel. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években meghatározta a közbeszédet a költészet, ez már nem igazán jellemző. Az intim szféra kinyílása, a Facebook által egészen új helyzet teremtődött, átalakult a társadalmi valóság. A magaslatot, amelyet próbálunk megidézni, szétporladt. Ma már a szépirodalom után is kérdőjelet kell tenni – mi az, ami még belefér? A másik gond, hogy nincs idő mindenkit elolvasni, s gyakran a marketing határozza meg, ki kerül piedesztálra.

Varga Melinda