Pont a hosszú mondat végén
„Csaknem ötven kötet, számtalan vers, próza, esszé, tanulmány lakja be Lászlóffy Csaba hosszú mondatát, s arról se feledkezzünk meg, hogy a gazdag életmű mellett milyen fontos volt számára a fiatalokra figyelés, hihetlenül gazdag irodalmi tudásának továbbadása.” Varga Melinda búcsúja – az Irodalmi Jelen nevében is – a magyar irodalom kimagasló erdélyi alakjától, Lászlóffy Csabától.
Pont a hosszú mondat végén
„Ha üresen marad az ágy, vagy csak egy szék. Az asztalnál a helyem; nehéz lesz elhinni, ugye, hogy veletek vagyok? A költő úgymond örökké emlékezik (a szavaknak valamikor súlya volt) – nem a fáradtság, nem is az öregség; de az, ami mégis bosszantóan elmosódik. Talán, mert túl közelről néztük egymást. A pusztaságban minden teljes lesz majd, a kétségbevont, a megmagyarázhatatlan is” – írja Lászlóffy Csaba Az utódok esélye című esszéjének második részében, Az előre emlékezés zsoltárában.
Amikor valaki elmegy közülünk, szívének utolsó dobbanását, földi létének összes sikerrel és kudarccal teli pillanatát Isten tenyerébe teszi. Vigasztalás, hogy az alkotó embert művei tovább éltetik, művei új értelmezést nyernek.
Újraolvasván Lászlóffy Csaba legújabb esszékötetét, Az út, akár egy hosszú mondatot, úgy érzem, a költő-író ezzel a művével készült a „pusztaságba”… Ezeket az esszéket ugyanis az emlékezés, a barátokra, pályatársakra, meghatározó olvasmányélményekre, a történelemre reflektálás, a költészet, az emberi lét fölötti filozofikus meditálás hatja át. Intellektuális kaland líra és próza között, készülődés a végső utazásra. Megfelelő szavak keresése a hosszú mondat befejezéséhez. Egész életünk nem más, mint készülődés a végső utazásra, mindenikünk élete egy hosszú mondat. Jelzőket keresünk, alanyt, állítmányt, kifejező szavakat, jó szórendet.
Csaknem ötven kötet, számtalan vers, próza, esszé, tanulmány lakja be Lászlóffy Csaba hosszú mondatát, s arról se feledkezzünk meg, hogy a gazdag életmű mellett milyen fontos volt számára a fiatalokra figyelés, hihetlenül gazdag irodalmi tudásának továbbadása. Ezért is fájdalmas a hiány, amelyet maga után hagyott, mert bár művei újra fellapozhatók, és még sokáig tovább éltetik, nem lehet többé találkozni, elbeszélgetni vele, nem lehet kérdezni őt, például, Szilágyi Domokosról vagy Borgesről, akire többször hivatkozik legutóbbi kötetében is.
Elsőéves egyetemistaként, szárnypróbálgató költőként találkoztam vele először, amikor néhány versemet elküldtem a Szabadság, a kolozsvári napilap Tetőn című irodalmi mellékletének. Nem mulasztott el rögtön levelet küldeni, személyes beszélgetésre invitálni. A találkozás emlékezetes volt, órákon át mesélt költészetről és Szilágyi Domokosról is, akit a húszas éveim elején nagyon sokat olvastam, s kedvenc költőmnek kiáltottam ki. Azóta persze rájöttem, hogy az embernek nem lehet csak egy kedvenc költője. Lászlóffy Csaba nem csak velem tett így, számos korombeli költővel elbeszélgetett, biztatta őket, könyveket, fontos olvasmányokat adott nekik.
Nem is olyan rég, decemberben a Bulgakov Kávéházban új könyvéről kérdezhettem – ez az utolsó emlékem róla. A neves irodalomtörténész, Szilágyi Júlia társaságában lépett föl, s a közönség soraiban csupa közismert kolozsvári művész, egyetemi tanár, újságíró ült. Azt hiszem, sosem voltam olyan lámpalázás, mint akkor este. Az Irodalmi Jelen műhelye köré csoportosuló fiatal alkotók közül is eljöttek néhányan, s a pályatársak, barátok jelenléte mellett ezek az ifjú arcok szereztek neki igazi örömet. A fiatalok társasága mindig feldobta, ilyenkor különös csillogás költözött a tekintetébe. Nem volt magába forduló, megkeseredett alkotó, aki attól tart, már nem érdekes az új nemzedék számára. Gazdag életműve mellett ez volt benne a legszimpatikusabb – szívesen mesélt a régi, legendás irodalmi időkről, klasszikus és kortárs írók életművéről, nem volt olyan név, akiről ne tudott volna órákon át beszélni, új dolgokat mondani.
Költeményei, prózai alkotásai mellett ennek a tudásnak a továbbadása élteti őt, tartja meg emlékezetünkben. Saját hosszú mondata végére sikerült pontot tennie. A pusztaságban, reméljük, választ kap kételyeire, a megmagyarázhatatlanra.
Nyugodjék békében!
Varga Melinda
