Ugrás a tartalomra

A Jazz bárónő, avagy történetek Rothschild Rózsikáról és a családjáról

Az 1962-ben született Hannah Rothschildot a nagy-nagynénjéről, Nicáról, a jazz bárónőről írt könyvében – Pannonica – A lázadó bárónő, Helikon Kiadó, 2014. – kiemelten foglalkoztatja a kérdés, lehetséges-e a családi hagyományokkal végképp szakítva teljesen új életet kezdeni. A lendületesen megírt, teljes évszázadot felölelő, Nagyváradtól New Jersey-ig ívelő családregény a magyarországi és különösképpen az erdélyi olvasó számára elsősorban Wertheimstein Rózsika személye miatt érdekes.

 

 

Lőwy Dániel

A Jazz bárónő, avagy történetek Rothschild Rózsikáról és a családjáról

 

Amikor Charles, a Rothschild ház londoni feje elvette és az ismeretlenségből kiragadta a nagyváradi Wertheimstein Rózsikát, az eset nagy visszhangra talált. A Hamupipőke-történet Ady Endre érdeklődését is felkeltette, aki Wertheimstein Alfrédról, Rózsika édesapjáról korábban is írt már.1 A nemességgel kitüntetett Wertheimstein Alfréd az osztrák hadsereg elit dragonyosezredének tisztje volt. Bihar vármegyei főszolgabíróként ő volt Magyarország területén az első Mózes-vallású főszolgabíró.2 Ady újságírói képzeletét foglalkoztatta a kérdés, otthonra talál-e majd a szigetországban a Partiumban nevelkedett, magyar kultúrán érlelődött hölgy. „Rózsika nem vitt vagyont a házasságba: sőt még a családi rang varázslatát se vihette – írta Ady. – Ellenben Rózsika barbárnak nézett idegenként került egy sokak által irigyelt házasságpozícióba. Ha tud sírni, ha még olyan boldog is, sok sírnivalója lesz még.”3 Korábban e lap hasábjain Rózsika esetét Sárközi Mátyás ismertette,4 Rózsika családfájáról és a nagyváradi éveiről pedig én emlékeztem meg.5 Charles és Rózsika házas éveiről azonban csupán kevés elérhető és olykor egymásnak ellentmondó adatra támaszkodhattunk; ezért az angliai időszakról inkább csak találgatásokba bocsátkoztunk.

A témát hat év után aktualizálja a dédunoka, Hannah Rothschild előbb Londonban és New Yorkban, majd tavaly magyar nyelven is megjelent, jól megírt és mindvégig izgalmas családregénye, Pannonica – A lázadó bárónő (Helikon Kiadó, 2014). Könyvét rendkívül alapos kutatásra alapozta, amelyben levéltárak anyagán veselkedte át magát, felhasználta a Rothschild családról írt számos kötetet, elolvasta és kijegyzetelte a család oldalági rokonainak – olykor csak kéziratban fennmaradt – önéletírását, az események idején forgatott dokumentumfilmeket nézett végig, és megszerezte az ezekből a filmekből kivágott részleteket is; végül, megszólaltatott több kortanút, többek között a címszereplő Nicát is, a család fekete bárányát. A kötet írója kiszállt a két kontinens több országában található családi helyszínekre; az elmondottak nagyobb hitelessége végett végiglátogatott kastélyokat, lakóházakat, természetrajzi múzeumokat és nem utolsó sorban jazzklubokat. Mi indokolja hát, hogy az olvasmányos regény anyagát rövid írásban összefoglaljam? Főként az, hogy a szerző a Charles-Rózsika házaspár legfiatalabb gyermeke, Nica életére összpontosít,  három testvérének életrajzát csak szétszórtan leljük fel a kötetben. A magyarországi és különösképpen az erdélyi olvasó számára viszont elsősorban Rózsika személye érdekes,  és egyaránt fontos számunkra mind a négy kiválóan tehetséges gyermekének élettörténete is. Ezért a rájuk vonatkozó, többnyire időrendi sorrendben elmondott részleteket és utalásokat tematikusan dolgoztam fel, és a lehetőségek szerint megpróbáltam mind Rózsika angliai életét ismertetni, mind gyermekeinek teljesen rendhagyó jellemrajzát felvázolni.

 

Megismerkedésük és szokatlan házasságuk kezdete

Charlest a családi hagyomány a bankárpályára kényszerítette, amihez mellesleg kellő képességekkel rendelkezett. Ő azonban megszállott természetbúvár, műkedvelő rovarszakértő volt, és ezen a saját elképzeléseinek minden bizonnyal sokkal inkább megfelelő pályán kiváló természettudóssá válhatott volna. A Rothschildok bankvezéreként is szakított rá időt, hogy hatalmas moly- és lepkegyűjteményt szedjen össze, és a gyűjteményt szakszerűen katalogizálja. Ezt a hatalmas, különféle lepkefajtákból álló, teljesen egyedi gyűjteményt ma a Londoni Természettudományi Múzeumban őrzik.

Charles a Kárpátokban, az egyik lepkegyűjtő körútján ismerte meg  a szintén természetszerető Rózsikát. (Más adatok szerint egy karlsbadi teniszpályán találkoztak volna. Rózsika ugyanis kitűnő teniszező volt, nőként ő vezette be elsőként a magasra dobott labdával történő adogatást, amelynek során a női test vonala teljes egészében kirajzolódik. Bécsbe is meghívták, hogy az adogatását bemutassa.) Implon Irén, Várad kiváló ismerője úgy tudta, hogy a londoni kérő küldönce teljesen váratlanul jelent meg a Körös-parti neogótikus villában, a kiválasztás pedig azon a családtörténeti és társadalmi megfontoláson alapult, hogy a menyasszony izraelita legyen ugyan, de bírjon a lehető legrégebbi nemességgel is. Márpedig a Wertheimsteinok 1797-ben I. Ferenc császár alatt kaptak osztrák nemességet, a Hönigek és a Popperek után harmadik zsidó családként, anélkül, hogy áttértek volna valamely keresztény vallásra (a Rothschildok csak 1818-ban lettek nemesek).6

A frigy rendhagyó mivoltát tetézi, hogy Rózsika már a harmincnyolcadik életévében járt (így az akkori közfelfogás szerint aligha tekintették eladósorban levőnek), Charles viszont hét évvel volt fiatalabb nála. Rózsika öt év alatt négy gyereket szült, és a negyedik gyermekük születésekor már negyvenhárom éves volt; e  legkisebb a Kathleen Annie Pannonica nevet kapta.7 Az inkább csak Nicának szólított kislány vált a kalandos életű Jazz Bárónővé.

Sárközy ismeretei szerint – Ady aggályát meghazudtolva – „Rothschild Rózsika [...] kényelmes otthont teremtett magának a londoni palotában épp úgy, mint vidéken, a Tring-i kastélyban. [...] Rózsika példás rendben vezette a kastély háztartását, óramű pontossággal követelte meg a személyzettől a feladatok elvégzését. Szigorúan nevelte három leányát és a fiát.”8 Fraenkel azt írta, hogy a pár az estéit együtt töltötte; vacsorameghívásnak tettek eleget vagy hangversenyre jártak , de a legszívesebben odahaza foglalatoskodtak, hiszen Charles előszeretettel rendezgette a lepkegyűjteményét. Negyvenhat éves korában agyhártyagyulladást kapott, és elhunyt.9

A fenti idillikus kép pontosításra szorul. Hannah Rothschild kutatása éppen anyai szerepkörében marasztalja el  Rózsikát. A gyerekek nevelését dajkákra és nevelőnőkre testálta, és csak a legritkább esetben  foglalkozott velük.

A lányok bátyja és a család örököse, Victor bentlakásos iskolában tanult, és csak szünidőben találkoztak. A szülőkkel ritkán érintkeztek. Amikor Rózsika otthon tartózkodott, a lányokat felvitték a budoárjába, ahol le kellett térdepelniük és összetett kézzel kellett imádkozniuk azért, „hogy Isten segítse őket abban, hogy jó kislányok legyenek. Ámen.”10 A lányoknak a gyerekszobában kellett étkezniük, és csak a tizenhatodik életévük betöltése után vacsorázhattak a szüleikkel. A lányok étrendje és életvitele egyaránt egyhangú volt; Miriam szavaival „kifogástalan, moccanatlan és rettenetesen unalmas volt.”11 A Rothschild gyerekek úgy nőttek fel, hogy alig voltak barátaik, ugyanakkor állandó felügyelet alatt álltak; a dajkákkal aludtak, étkezéskor inas állt a hátuk mögött, a lovászok kíséretében mehettek lovagolni, séta közben nevelőnők vigyáztak rájuk, cselédlányok segítettek nekik fürödni. Noha a brit Rothschildok mózeshitűek maradtak, a gyerekek két világ között sodródtak úgy, hogy sem a keresztény, sem a zsidó hitet nem értették. Állandó önfegyelemben éltek, és tehertétel volt számukra az is, hogy a család életének legjelentéktelenebb részleteiről is beszámolt a The Times udvari és társasági hírek rovata.12

A mindennapok e szürkeségét törte meg Albert Einstein látogatása egy ízben, amiről Nica számolt be: „bűvészmutatványokkal szórakoztatta a gyerekeket, többek közt azzal, hogy kibújt az ingéből anélkül, hogy a zakóját levette volna.”13

Kezdetben Charles „abszolút ideális” apának bizonyult, valóságos mókamester volt, mindig tréfált, vicceket mesélt, és sok szójátékot ismert, amivel a gyermekeit megnevettette. Amikor a munkából hazatért, a csemetéknek megengedte, hogy felhúzzák a gramofont, és segített nekik a lemezek kiválasztásában. Mind a négyen imádták az apjukat.14 Később azonban, mint más a családtagjain, Charleson is elhatalmasodott a depresszió.15 Elit svájci szanatóriumban, Carl Jung módszerével kezelték, de eredménytelenül próbáltak lelket verni belé. Miután két évi kezelés után hazatért, a tiszteletére a legszebb ruhájukban felsorakozott és örömujjongásban kitörő négy gyermekének még csak nem is köszönt, rájuk sem nézve egyenesen a dolgozószobájába ment.16 Rózsika helyzete elviselhetetlenné vált; eltűnt az imádott férfi, egy elmebajossal maradt. A tringi kastélyban szinte semmilyen szerep nem jutott neki (a birtokot ugyanis az anyósa, Emma vezette), barátja alig akadt, nem volt rálátása arra, milyen az élet Britanniában, a szüleit az első világháború idején elvesztette, és a testvérei Kelet-Európában rekedtek.17 A hátralevő éveit Charles többnyire magára zárt ajtó mögött töltötte, a halálát pedig nem agyhártyagyulladás okozta: önkezűleg vetett véget életének; a fürdőszobában átvágta a torkát. Charles halálával a család elvesztette a fejét; „tátongó űrt és borzalmas szégyenérzetet hagyott hátra”.18 A család titokban tartotta Charles halálának körülményeit, mint ahogyan felmenő ágon a legtöbb orvosi látleletet is megsemmisítették, nehogy a Rothschildok magánélete nyilvánosságra kerüljön. Amikor Victor követelte, hogy megtudhassa az apjáról az igazságot, Rózsika csak annyit mondott, hogy „már jóval korábban elkezdődött”.19

A családi hagyomány szerint, Charles teljes – 2,25 millió font értékű – vagyonát egyetlen fiára, Victorra hagyta. A lányai ennek csekély hányadát kapták. A férje halála után Rózsika kezelte a férje, a sógora és a gyerekei pénzét, és noha semmilyen pénzügyi képzettséggel nem rendelkezett, kiváló üzleti érzékkel bírt, aminek köszönhetően  élete végére megduplázta a fia vagyonát. Eközben azonban a jelleme gyökeresen megváltozott; az egykori vidám, gyönyörű nő zárkózott, félelmetes várúrnővé vált.20

 

Rózsika otthon maradt családjának sorsa

Rózsika mindvégig levelezett a nővérével, Arankával, aki soha sem ment férjhez, hanem egy cséffai majorban élte le az életét. A két világháború között Rózsika gyakran meglátogatta a Partiumban élő testvéreit. A két világ közötti különbséget szemlélteti Rózsika 1940 tavaszán  Arankának írt egyik levele.  Magyarországon addigra már érvénybe lépett volt az első két zsidótörvény.  Rózsika viszont, mintha továbbra is nyugalmas békeidő lett volna, arról számolt be, hogy nagyméretű hűtőszekrényt vásárolt, amely több kiló jeget gyárt naponta. 

Magyarország német megszállása után a Wertheimstein család sem kerülhette el hittestvérei sorsát. Benamy Sándor tévesen  nevezi meg a Wertheimstein család deportálásban elszenvedett veszteségeit, a Londonból éppen Nagyváradra látogató  Rózsika elhurcolására utalva, holott ő már négy évvel korábban elhunyt.21 Másfelől, Benamy felesége, Ábel Olga az emlékiratában helyesen írja, hogy „[m]ég a londoni Rothschild család sem tudta megmenteni a Bihar megyei Cséhtelken lakó sógornőjüket, Wertheimstein Arankát.”22 Az áldozat ezek szerint nem Rózsika, hanem Rózsika nővére, Aranka volt, amire a háború utáni sajtóban bizonyítékot is találtam. A Haladás c. budapesti lap 1946. augusztus 29-i száma beszámolt lord Rothschild beszédéről a Lordok házában, amelyben megemlékezett szeretett nagynénjéről, a hetvenhat éves és csaknem teljesen világtalan Wertheimstein Arankáról, akit Nagyváradról hurcoltak el. Tragikus sorsa Auschwitzban teljesedett be; „az SS-gyilkosok agyonlőtték a haláltábor vasúti állomásán, amikor a deportáló vonattal oda megérkezett”.23 A beszédet mondó Lord Rothschild nem lehetett más, mint Victor, a könyvet író Hannah nagyapja. Aranka sorsának a fentinél sokkal részletesebb ismertetését Hannah Rothschild egy magánlevélre alapozta, amelyet a család egyik magyar barátja kapott erdélyi ismerősétől, bizonyos Rácz úrtól, akit ugyanabban a halálvagonban deportáltak, mint Arankát:

[A nagyváradi gettóba zárt zsidók egy részét, közöttük Aranka von Wertheimstein kisasszonyt május 28-án vagonírozták be, összesen hetvenöt személyt egyazon marhavagonba.] A rémálomszerű utazás négy napig tartott. Nem volt víz, nem volt ennivaló. A nők közül sokan elájultak, meghaltak, megőrültek. A negyedik nap sikerült kis vizet szereznem, amiből adtam Werheimstein kisasszonynak is, aki nagyon rossz állapotban volt. Amikor ivott egy keveset és kissé magához tért, azt mondta, úgy érzi, már nem sok van hátra az életéből, és megkért, hogy próbáljak eljuttatni egy levelet a Rothschild családnak Londonba. Amikor a vagonok beérkeztek az Auschwitz-Birkenau megsemmisítő táborba, az SS-őrök botokkal és gumibotokkal fogadták őket. Láttam, hogy az egyikük kampós végű botjával lerántotta Wertheimstein kisasszonyt a vagonból, aki előreesett a sínekre. Ott helyben agyonverték.24

Ezek szerint Arankát nem agyonlőtték, hanem agyonverték a rámpán. Érdekes lenne felkutatni, mi lett a sorsa Rózsika további négy lánytestvérének és két fivérének. A Wertheimstein testvérek nevét Randy Schoenberg, a Geni honlap szerkesztőjének jóvoltából sikerült kiderítenem. Összesen heten voltak testvérek:  Rózsika, a legidősebb, Klára (Clarisse), Heinrich, Aranka, Sarolta (Charlotte),  Adrienne és Viktor.25 Antal Sándortól tudjuk, hogy Wertheimstein Viktor jelentősen hozzájárult a Holnap antológia második kötetének kiadási költségeihez.26 Emőd Tamás jellemzése szerint Wertheimstein Viktor a „gótikus ősi logastíl”-hez igazodott.27 (Megjegyzem, hogy a Rothschild családfán Rózsikának csupán két testvére szerepel, Aranka mellett Charlotte von Wertheimstein nevét tüntetik fel.28)

Térjünk azonban vissza az Angliában élő, összehasonlíthatatlanul jobb sorsú Rothschild-gyerekekre.

 

A négy gyermeket a kiváltságosság tudata vezérelte, nem a kötelességé29

Victor, a bárói cím örököse gimnazista korában olyan kiváltságokat élvezett, hogy ha unta a tananyagot, órák alatt elmehetett krikettezni. Cambridge-ben, az egyetemi évei alatt aranyifjúként tartották számon. Valóságos különc volt, aki  nyitott fedelű Bugattijával száguldozott, ritkaságszámba menő első kiadásokat gyűjtött, Teddy Wilson jazz-zongoristától vett órákat Londonban, rendszeresen Schiaperelli selyemköntösben vízisíelt, és ha kedve támadt hozzá, bárhol és bármikor meztelenre vetkőzött. Különcködése nem hatott ki a tanulmányaira, amelyeket ragyogó eredménnyel végzett el.30 Egyetemi évei után szocialista nézeteket kezdett vallani, és később, báró létére a munkáspárt tagjaként került a Felsőházba.31 A háború idején a katonai hírszerzésnek dolgozott, és a robbanószerkezetek hatástalanítása során tanúsított bátorságáért kitüntették a Brit Birodalom Érdemrendjével. Gyakran hibáztatják, hogy a háború idején nem tett volna eleget üldözött hittársai megsegítéséért, holott Amerikába repült, hogy Roosevelt elnök és a kormánya elé terjessze a zsidóság ügyét, és a családi gyűjteményből eladta  Joshua Reynolds egyik festményét, hogy a befolyt összegből támogathassa a zsidó menekülteket.32 Akárcsak a nővére, Miriam, Victor is jeles természettudós lett; szakterületeként a tengeri sünök szaporodását választotta. 

Mivel a családja ellenezte a nők intézményes oktatását, Miriam, a legidősebb lány nem járhatott egyetemre.33 Mégis kiváló rovarszakértő lett; behatóan tanulmányozta a bolhák életciklusát, a lepkék és a vegyi kommunikáció világszerte elismert kutatójaként tartják számon. Nyolc egyetem választotta díszdoktorrá; először 1968-ban az Oxford Egyetemen kapta meg a címet, végül, 1999-ben a Cambridge Egyetemen. Munkásságának elismeréseként kitüntették a Brit Birodalom Érdemrendjével.34 Keményen meg kellett küzdenie azért, hogy megfelelő tudományos képzésben részesüljön; a Chelsea Politechnikum esti tagozatára iratkozott be, majd – a felső tízezer megbotránkozására – fizetéses állást vállalt Nápolyban, ahol tengerbiológiát tanult. Számos előítéletet kellett legyőznie a tudományos elismerésért, mivel a legtöbben úgy vélték, minek dolgozna elmélyülten és alaposan valaki, aki ennyire gazdag. Mások viszont az anyaságát tartották összeegyeztethetetlennek a tudományos pályával.35 Hannah felidézte, hogy idős korában Miriam a rokonai számára félelmetes, szigorú, inspiráló matriarcha volt, aki kezet nyújtott a rászorulóknak.36 Miriam és Victor az egyetlen testvérpár, akit a Királyi Természettudományos Társaság tagjává választottak. Victort előbb érte a megtiszteltetés, mint az önerőből tudóssá lett nővérét, de Miriam úgy vélte, ez csupán a nőkkel szembeni előítélet folyománya, minthogy ő mindig jobb zoológus volt az öccsénél.37

Liberty (hivatalos nevén Elisabeth Charlotte), Rózsika másodszülött lánya rendkívüli zenei és képzőművészeti tehetségként indult.  Festményei aranyérmet nyertek a Királyi Akadémia nyári rendezvényén, és alig tizenkét éves korában meghívták Londonba, hogy több zongora-szólóestet adjon.38 Sokrétű tehetségét rendkívül ingatag lelki alkata miatt sohasem bontakoztathatta ki. Az egyik első idegösszeroppanása után, egy New Yorkban adott előkelő vacsorán azzal botránkoztatta meg az úri társaságot, hogy a  felszolgált fogások helyett a díszítésként kitett rózsákat fogyasztotta el. Miután elhatalmasodott rajta a szkizofrénia, magánkórházban kezelték. Miriam jóindulatának köszönhette, hogy élete utolsó éveit az ashtoni kastélyban tölthette, ahol szabadon járhatott-kelhetett, néha leütött néhány billentyűt a zongorán, és nagyritkán beszédbe elegyedett a ház vendégeivel.

Nicát, a legfiatalabb testvért a Pannonica nevű apró éjjeli lepkéről nevezték el, amelynek példányait az apja, Charles, Nagyváradon is gyűjtötte. „[…] teljesen helyénvaló volt, hogy Nicát egy éjjeli teremtményről nevezték el: Nica mindig sötétedés után kezdett élni.”39  Nica első bálján, 1931 nyarán édesanyja, Rózsika Winston Churchill mellett foglalt helyet.  Nica Churchillt örökké a régi barátjaként emlegette. A háború idején elképesztő kalandokra adta a fejét. Két gyermekével és mostohafiával az utolsó pillanatban menekült el a németek által megszállt Franciaországból. Amikor többnapos kimerítő utazás után végre Ashtonba érkeztek, Rózsika feljegyezte, hogy „Nica az utazás ellenére olyan üde volt, mint egy százszorszép, és nem különben a gyerekek.”40 Illegálisan utazott Afrikába, hogy ott szolgáló férjét, Jules de Koenigswartert megtalálja, ami sikerült is neki. Kódfejtéssel és gépkocsivezetéssel bízták meg. Megtanult repülőt vezetni. Szintén a törvényt megkerülve, 1942-ben New Yorkba ment, hogy  ott elhelyezett két gyermekét meglátogassa. Útközben kis híján torpedótámadás áldozata lett. Hasonlóan körülményes módon, egy utánpótlást szállító repülőgépen szökött vissza Afrikába.41 A házaspár részt vett Franciaország felszabadításában, amiért a háború után mindketten magas kitüntetésben, az Ordre de la Libérationban részesültek.42 A férje hamarosan diplomáciai szolgálatot vállalt, előbb Norvégiába mentek, ahol – érthetetlen módon – rezidenciaként az oslói Gimle-kastélyt, a hírhedt náci-kollaboráns Vidkun Quisling egykori tulajdonát bérelték ki.43 A megbízatás leteltekor az útjuk Mexikóba vezetett. További három gyermekük született, de a házasságuk egyre rozogábban működött. Akkor Nica úgyszólván teljes mértékben szakított a múltjával; New Yorkban telepedett le, és életét a jazz-zenének szentelte, zenészeket menedzselt, alkalmazkodott az időbeosztásukhoz és a szokásaikhoz, a mecénásukká vált: elegáns öltönyt vásárolt nekik, és felfüggesztett fellépési engedélyeket próbált visszaszerezni. Főleg Thelonious Monk támogatójaként vált ismertté. Tette ezt olyan időkben, amikor az Egyesült Államokban még uralkodott a szegregáció, már eleve rossz szemmel nézték a fehér bőrű, nercbundát és háromsoros igazgyöngy nyakláncot viselő bárónő és a fekete zenészek kapcsolatát. Amikor az elhíresült Rolls Royce-jával, majd később a híres Bebop Bentley-jével szállított fekete zenészeket, a rendőrök gyakran megállították, előfordult, hogy letartóztatták, és csak óvadék ellenében helyezték szabadlábra; az egyik alkalommal csak kis híján úszta meg a börtönbüntetést és az azt követő kitoloncolást. A család megvásárolta számára a Marlene Dietrich filmjeinek rendezőjeként ismertté vált Josef von Sternberg New Jerseyben lévő házát, ahol Nica közel négyszáz macska társaságában élt. Az utolsó éveit ott töltötte a nagybeteg Thelonious Monk is. Nicának, a jazz bárónőnek tucatnyi dalt dedikáltak.

Végül hadd szóljak a kötet szerzőjéről, aki Rózsika ágán a negyedik nemzedéket képviseli. Hannah Rothschild, az 1962-ben született dédunoka, nem kevésbé tehetséges az elődeinél. A BBC producereként több portréfilmet készített, és 2008-ban dokumentumfilmben örökítette meg nagy-nagynénje, Pannonica de Koenigswarter, közismertebb nevén Nica történetét (The Jazz Baroness – A jazz bárónő). A The Improbability of Love (A szerelem valószínűtlensége) című első regényének megjelenése a Bloomsbury kiadónál 2015. májusára várható.

Nagy-nagynénjéről, Nicáról, a jazz bárónőről írt könyvében kiemelten foglalkoztatta a kérdés, lehetséges-e a családi hagyományokkal végképp szakítva, teljesen új, más életet kezdeni. Megmenekülhet-e az ember a múltjától? Bár Nica mindent megváltoztatott maga körül, más országot, más társadalmi osztályt, más hitet és más kultúrát választott magának, Hannah úgy véli, hogy a teljes menekvés nem lehetséges. Életünk már a születésünk előtt elnyeri a formáját, létünket meghatározzák az örökölt gének, örökölt személyiségjegyek és a családtörténet.

Hadd tegyek hozzá még egy gondolatot. A Rothschild-dinasztiát alapító Mayer Amschel a 18. század végén a frankfurti gettó zsidó-utcájából indult; öt fia közül csak az egyik maradt  Frankfurtban, a négy másikat Európa akkori jelentős városaiba küldte, hogy ott bankfiókot nyissanak, Bécsbe, Nápolyba, Párizsba és Londonba. Ezáltal létrejött az egyik első európai banklánc. A Rothschildok uralkodóknak és kormányoknak nyújtottak kölcsönt; egy ország rendszerint csak akkor háborúzhatott, ha a Rothschild bankok valamelyike anyagilag támogatta. A pénz, arany és műkincsek felhalmozása alig négy nemzedék törekvése volt. Charles, az ötödik nemzedék londoni bankára már műkedvelő természettudós volt, fivére, Lionel Walter állatfajokat fedezett fel, és páratlan értékű természetrajzi gyűjteményt hozott létre. A hatodik nemzedék számára a családi vagyon már csak arra volt jó, hogy a pénz világától teljesen független elképzeléseit valóra váltsa. Victor megvált a családi örökségtől, kastélyokat, műkincseket adott el, és a nővérével, Miriammal együtt a természettudománynak szentelte alkotó energiáját. Ezzel egyidőben Nica mecénásként a jazz-zene felvirágoztatásának és a jazz-zenészek megismertetésének szentelte az életét. A Rothschild család története a kezdeti merkantilizmus felől a tudomány és a művelődés irányába tért el. Charles Rothschildnak a természet megőrzéséért kifejtett munkássága indította el a brit környezetvédő mozgalmat.

 

Köszönetnyilvánítás

Hálával adózom Szőcs Gézának, aki Hannah Rothschild könyvét eljuttatta hozzám, és felkért, sőt rábeszélt, hogy írjak róla. A lendületesen megírt, teljes évszázadot felölelő, Nagyváradtól New Jersey-ig ívelő családregény olyan mély benyomást gyakorolt Szőcs Gézára, hogy egy időben forgatókönyvet készült írni belőle.

 

 

 

 

 

Könyvészet és jegyzetek




1 Ady Endre: „Tisza István és a bihari dzsentri”. Lásd: Nagyváradi Napló, 1901. október 24. Tisza Istvánt bíráló írásában Ady megemlíti Wertheimstein Alfréd ulánus kapitányt. Az ulánusok lengyel eredetű könnyűlovas fegyvernem volt.

2 Lőwy Dániel: Az Úri város zsidó lakosai. A nagyváradi zsidóság története. Monográfia. (megjelenés előtt) – A továbbiakban: Lőwy, Úri város.

3 Ady Endre: „Rózsika és Gladys”. Lásd: Budapesti Napló, 1908. január 30. Ady párhuzamot vont a Charles Rothschild által Nagyváradról Londonba röpített Wertheimstein Rózsika és az amerikai Gladys Vanderbilt között, akit gr. Széchenyi László vett el New Yorkban, 1908. január 27-én.

4 Sárközi Mátyás: „Ki volt Wertheimstein Rózsika?” Irodalmi Jelen, 2008. július 16. – A továbbiakban: Sárközi, Wertheimstein Rózsika.

5 Lőwy Dániel: „Adalékok Rothschild Rózsika Hamupipőke-történetéhez”. Irodalmi Jelen, 2009. november 2.

6 Lőwy, Úri város.

7 Rozsika Edle von Wertheimstein. Lásd: Fraenkel, Josef (szerk.): The Jews of Austria: essays on their life, history and destruction (Ausztria zsidói: esszék az életükről, történetükről és elpusztításukról). Vallentine, Mitchell, London, 1967. 103. old. – A továbbiakban: Fraenkel, Ausztria zsidói.

8 Sárközi, Wertheimstein Rózsika.

9 Fraenkel, Ausztria zsidói.

10 Hannah Rothschild: Pannonica – A lázadó bárónő, Helikon Kiadó, 2014. 51–52. old. – A továbbiakban ezt a forrást csak az oldalszámmal hivatkozom meg.

11 52. old.

12 56–57. 73. old.

13 57. old.

14 53–54. old.

15 A Rothschildok gyenge idegalkatának magyarázata, hogy a hatalmas vagyon egybentartása érdekében nemzedékeken át a családon belül házasodtak, olykor első unokatestvérek egymással.

16 92–93. old.

17 94. old.

18 96. old.

19 99. old.

20 99. old.

21 Benamy Sándor: VII. Izétől Szent József Attiláig: szellemi hadállás a Continental-Szálló 424-es szobájában, 1934–1944: emlékirat és korrajz. Epocha Kiadó, Budapest, 1980. 144. old.

22 Ábel Olga: Egy újságírónő magánjegyzetei. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986. 207. old.

23 *** „Rothschild lord az angol felsőházban elmondta nagyváradi nagynénjének kivégzését”. Lásd: Haladás (Budapest), 1946. augusztus 29.

24 159–160. old.

25 Ruzsika (Rozsika) Edle Rothschild (von Wertheimstein).

Lásd: <http://www.geni.com/people/Ruzsika-Rozsika-Rothschild/60000000027643563…;                                                                                 (2015. ápr. 10.)

26 Antal Sándor: Ady és Várad. Madách Irodalmi Társaság, Budapest, 2004.. 93. old.

27 Emőd Tamás: „A régi város”. Lásd: Szabadság (Nagyvárad), 1935. március 23. 7–8. old. (Tuzson Erzsébet gyűjtése.)

28 Nagy Endre: Egy város regénye. Magvető, Budapest, 1978. 123–125. old.

29 105. old.

30 108–109. 113. old.

31 127. old.

32 138. old.

33 54. old.

34 105–106. old.

35 246. old.

36 26–27. old.

37 109. old.

38 100. old.

39 34. old.

40 143. old.

41 152–153. old.

42 157. 160. old.

43 168. old.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.