Ugrás a tartalomra

 

Jelige: „W.E-nek szerető emlékezettel.” – Endlösung

Jelige: „W.E-nek szerető emlékezettel.”

Endlösung

 

 

 ATattersall c. készülő regény egy fejezete

 

Július volt.

1944. forró, zivataros nyara. A fölbolydult, megszállt ország keservesen nyögte a háborút.

Nemes - Büky András vonata lassan behúzott  a Budapest József Város Személypályaudvarra.

A fiatalember hátizsákkal, kofferrel, kézitáskával izzadva sietett végig a Fiumei úton. A Lóvásár utca felé igyekezett s egy hátsó kapun a Tattersall „Személy bejáró” feliratú ajtaja mögött tűnt el.

Jól ismerte a járást az új istállók felé.

Hosszú évekig járt ide, s az unoka-nagybátyjánál különálló szoba-szállása is volt. Ennek fejében besegített a főlovász úr teendőihez. Jeles rang volt ez, s kötelesség. A lovak, az istállók felügyelete, az ellátmányok, gondozások szervezése.

A bátyó /Szeredi Mihály/ –csak így nevezte-  nagy szeretettel fogadta. Megölelték egymást.

- Régen írtál. Talán jól ment a sorod?

-Talán..

- Ez nem hangzik valami vidáman. Esetleg egy lány van a dologban…

- Miért kérdi, hiszen tudja..

-Tudom. Eszter kisasszony. Nem hallottam felőle, csak nénédnél kérdezett felőled Zsófia baronessz a barátnője.

Mintha fölvillanyozták volna Andrást a hallottak. Izgatott lett.

- Átmennék  a pályaudvarra..

- Jó, jó. Csak kapjál be pár falatot, rendezkedj el. A mai időkben nagyon kell vigyázni. Mióta itt vannak a germánok sűrűek az igazoltatások. Papírjaid rendben vannak?

- Eddig még rendben voltak.

Átöltözött könnyű porköpenyt vett föl és afféle siltes keki sapkát, ami a meleg ellenére kissé furcsa öltözéknek tűnt.

A pályaudvaron meglepő kép tárult elé. A külső vágányon tehervagonok sorakoztak és hosszú kettes sorban nők, férfiak haladtak lassú menetben ritkás katonai fedezet mellett. Közelebb érve látta: az öltözékük kopottas volt, batyu, táska a kezükben bal mellükön tenyérnyi hatágú sárga csillag.

Megállt. Mellette egy beszkártos kinézetű ember mintegy kéretlen magyarázatként mondta:

- Deportálják a szerencsétlen zsidókat.

András valami furcsát érzett a mellében, mintha egy óriási mágnes taszította volna – elindult.

Ment a szomorú menet mellett és egyszer csak egy kék csíkos kendőt pillantott meg. Nem. Ez nem lehet! Közelebb érve szinte önkéntelenül mondta: Eszter. A nő hátra nézett. Igen. Ő volt.

Innentől kezdve az események, mint egy filmen úgy játszódtak le.

A sorfalat strázsáló katonák unottan álltak jó ötven lépés távolságra egymástól. Jobb vállukon puskaszíjon lógott a dióverő.

Előrement határozott léptekkel és a következő őr mellé közvetlenül közelre odaállt és szinte suttogva, de parancsoló hangon mondta:

-A köpenyem alatt ott a bowi kés- és a nyomaték kedvéért a katona oldalához szorította.

A felső zsebébe beleteszek száz pengőt. Ezért elfordítja balra a fejét és elszámol lassan ötvenig. Ha nem teszi, keresztülszúrom, és hanyatt lököm. A létszámot darabra és nem név szerint ellenőrzik majd. Észre sem veszik.

Nagy volt a kockázat. Odalépett Eszterhez belekarolt.

- Zsófit is –mondta szinte könyörgő hangon.

A két hölggyel a karján elindultak kicsit lépdelő tempóban a legközelebbi kijárati ajtóhoz.

András egy erőteljes mozdulattal letépte a sárga csillagokat és rájuk parancsolt:

-A kendőt vegyétek a nyakatokba, sálként, nevetgéljetek!

Megállt és belső zsebéből cigarettatárcát vett elő.

- Gyújtsatok rá!

A kijáratnál nem várt esemény történt. Egy elhagyott újságosbódé mellett posztoló őrkatona eléjük állt:

- Igazolványokat kérem!

 A frissen szabadultak szinte sóbálvánnyá váltak. Mindez csak egy pillanat műve volt. András egy pokoli erős jobbkezes ökölcsapással gyomorszájon vágta az egyenruhást, majd egy jól irányzott tenyérél ütéssel elkábította. Belökte a bódé mellé.

 

 

- Gyertek, álljatok körbe, takarjatok!

Fölkapta puskát befeszítette a bódé alá és kissé meghajlította a csövet, letette az elalélt ember mellé. Belső zsebéből kis fémpalackot vette elő lecsavarta a kupakját és a katona arcához locsolt belőle. Jó erős pálinka volt benne. Porköpenyét levette és kifordította. Egy sárga színű, piros galléros ruhadarab lett belőle.

- No, most már menjünk, mert hamarosan razzia lesz!

Szorongásukat tettetett vidámsággal leplezve átsétáltak a Kerepesi úton.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.