Ugrás a tartalomra

A kórkép és a test – Lászlóffy Csaba versei

A KÓRKÉP ÉS A TEST
LÁSZLÓFFY CSABA VERSEI
 
 
Kétsoros dilemma a lábjegyzethez
     „Öngyilkosokra néz az élő ily tisztelettel.”*
     (Sz. Sz. P.)
 
Vajon csak akaraterő kérdése lenne?
A vers – mint önmagad ellen fordított penge.
 
* Péter, a néhai barát a titkot kereste volt – azét, aki abba tudta hagyni a versírást
 
 
 
Ösztön, este
 
Hol van a játéktelefon, melyet
szerencsére soha nem tudt(n)ak lehallgatni,
hogy kibeszéljem magamból mindazt,
amit eddig illett szégyelleni.
Ez az este az ösztönösség teljes hangját jelenti végre,
valahol úgy, mint a könyvszekrény totál hallgatása.
 
 
 
Kérdések Jóbhoz
 
A szegycsonti izom elhalásával
ugyan mit akarhat még mondani az Úr?
 
Lent lassú mély víz kavarog,
az ölelkezés szakadéka.
Beszélj, Jób, elbukásod előtt
milyen volt hited – mielőtt még
minden földi (emberi) mérték elégett?
 
S mi az, ami a lelki tortúra után megérte? 
(Pár száz házi jószág mellé egy csillag-
káprázat legalább?) Hány érzék-
szervedet támadta meg a keserűség?
Pilátus csak cseléd volt – honnan 
sejthette volna, hogy mi az igaz?
 
A kereszt árnyékában nem kell 
penészes kenyérhéjat rágni vagy rothadt 
almába harapni ahhoz, hogy
amit a Teremtés szeszélyéből megéltél, 
megértsd: a bevert szegek üzenete
ma is, mindenkor ugyanaz.
 
 
 
Írni mindenáron
     a H. B.-jelenség margójára
 
Spirituális ősmagány a totális klánuralom,
a személyiségroncsolás szövevényében.
Önérzettúltengés vagy szabadság?! – akkor és
most: az amőba-komplexus idült zavarai.
 
Az élet olcsó („nyalóka-erkölcs!”), csak a bőröd 
– az irhád (belső rím: máshova, mire írnád?) – drága.
 
Mindegy, mi volt az Isten világnézete,
ha egyszer meghalt. Tiszapalkonyán legalábbis.
 
 
 
Szókratész párbeszédet színlel önmagával
 
Mi ez, csüggedés? Csak aszkétapóz. 
Fejed kezedbe fogva is bajos
megtartanod; hadd, zsibbadjon a kar.
Lehelet száll (vagy párállik a kosz). – 
Nem is biztos, hogy gyógyulni akar
minden halálra szánt – te nagyokos.
 
 
 
Ismeretlen szerző (h)agya téka
 
Egy meztelen test, mint egy lecsupaszított fa,
sima bőrén néhol átüt a gyanta fénylő nedve –
többnyire unottan téblábol körülöttem
 
erről jutott eszembe, hogy mindig van esély a 
viszonyításra; s hogyha vannak viszonyítások, 
      miért ne lehetnének iszonyítások is?
 
rád gondolva, többnyire ez jut eszembe.
 
 
 
A kórkép és a test összeérnek
 
Szétrobbant tetőszerkezet.
Hol az illatos tealevél, mely soha nem szárad el?
 
A csontok kattanása s a hajlékony borda helyett merevülés.
Mikor kezdődtek el a tünetek? A szemgolyó nem engedelmeskedik – 
a bandzsító tekintet meddig élősködhet a bénult idegeken? 
Ugyanúgy: a test megfeszül, görcsbe merevül, ha a pulzus
eksztázisba esett! Kikapcsolni mindenféle célegyenest – 
ambíció, harci készültség, intelmek, idült félelem, 
tehetetlenség, zsoldos szavú politikum (!); egyedül 
a gyermekkor, a képzelet mezeje. 
 
A hálózati utak kilátástalansága: a másba-menekülés 
torzói, emberbaráti duzzanatok váladéka,
levegőtlenség zárlata. Csak a szemét.
 
S amit az ördöngös Úristen kifröccsent még a szádból.
 
 
 
Koholmány nyári ébredéskor
     „Az álom nem csak annyi,
     hogy fekszünk vízszintesen”
     (Kocsis Francisko-parafrázis)
 
Mint éjszakai vezeklés után egészen elvékonyodtál;
zsebedből gyanúsan hull ki még néhány összegyűrt papír-
cetli; kínos, hogy hiába keresed az összefüggéseket 
s azt a pár szövegtöredéket a túlvilág ígérete előtt.
 
A kábultságban, a levegőt vastagon megülő ködből 
kivetített tűzvörösben minden megszenesedett,
elhamvadt: emlékek, érintések, kudarcok, hangok –
a papírszárnyú madarak éneke is.
 
Akkor hát honnan, az ereszről vagy tán a homlokomról, 
ez a langyos egykedvűséggel lecsorgó víz?
 
 
 
Jókai Móric mint segédeszköz – mihez?
 
A megszégyenító Ige, a végzetes
(az olcsó hús nem engedi magát kapacitálni).*
Eltátott szájjal álldogálni a túlvilág előtt?
Mire fel ehhez a nagy képzelet.
A hiedelem szerint mindennap meghalunk egy kicsit. 
Én ma egy nagyobbat haltam.
 
Nomádok csatangolása – nagyvárosi üresség, közöny.
Sorvadó ínyen az esztelen bűnbeesés; hajdani szeretők 
ősz haja a rusztikus éjszaka ijesztő medrében világít.
 
Midőn az idő már a tavasz sugaraival is megszégyenít.
Tegnap még ölni tudtál volna féltő szemeddel
– sebesült szívnek jól van vetve az ágya (?) –,
s meggyónni mindent a levegőnek, a fáknak. 
 
Lihegő vén farkas nyomában, havas áhítat nyomában,
szinte mindegy. Nem a legenda, hogy egyszer 
ha el is alszol, levágott körömmel ébredsz, lehet –
de ez a világi rend gyanús nekem. Ha nincs más titok,
csak az, hogy készenlétben légy, mihelyt a rémalak 
megszorítja a kezed és gyűrött képpel menni kell majd, 
azon a napon.
 
* Jókai: Mire megvénülünk
 
 
 
Sztána felé találgatva: a vörös nap mit jelent? 
 
Hófödte ország. Vulkánkúp alatt domborodik 
a halál. A sztyeppéken valahol a gyér szakállú 
szkíta királyok hagyatéka fölött tán még 
a megszépült öregség borzongása fut át.
Ámde egy perc s már megdermed a lélek, 
mint Szent János-nap előtt is, midőn 
Heródes lánya ezüsttálcával érkezik.
Mondjátok csak kórusban: csillagok derülnek –
még ha az angyalok oly messze kerültek is.
 
Álmunkban éjjel van úgy, hogy a szabadságért halt 
költők balga csontjai a föld alól belénk szúrnak. 
Van minek örülnünk.
 
 
 
Kényszerképzet
 
Az áthatolhatatlan, amit eltömnek a 
mellkasodra rárakódott rétegek.
Az önveszejtés esélye mindig nagyobb:
a démoni vágy, a kusza lelkifurdalás
s a benned sunyító ragadozók.
 
A kíváncsiság kevés. A ponyvatető alól
rég messze tűnt a lelkes szurkolónép 
(aki a halálraszántak jól megfizetett trapéz-
mutatványaitól megcsömörlött, attól tapsot 
ne várj; pláne, hogy a halálugrás kizárva); 
a kihűlt porond közönye csak, s ha
nyüszít az üresség – kíváncsiságoddal 
legfeljebb megpiszkálhatod.
 
A már-már kínosan szégyellt ártatlanság 
káprázata után a megváltás hazug mítoszát 
gúnyoló rombolás. S az unalmas verkli-
hangon visszajátszott cinikus ébredés, 
hogy minden csak átmenet.
 
Kényszerképzet? – vagy mindig létezik 
új kezdet is.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.