Hájlend – Hekl Krisztina novellája
Szóltál a pincérnek? Adtál inputot? A szürke szövetnadrágos férfi átadja a helyét a láthatóan felsőbbrendű nőnek.
Háj, helló, szióka, közeledik felénk egy magas ember. Zselés, göndör haja az arcába lóg. Riszál, akár topmodell a kifutón. Én a Hájlend kláb menedzsere vagyok. Beszéd közben nem használja a nyelvét, mintha golflabdát tartana a szájában. Celebek is játszanak a pályán, hirdeti a bárpultnál egy plakát és a falra akasztott képek. Körülnézek. A makulátlan pázsit foltokban kiégett, pitypang nő rajta. Van a pályán egy csomó golflabda, sárga-fekete zászló és egy felfújható gyerekmedence is.
Mindenki affektál, selypít és pösze. Egy ősz pasas az ütőket próbálgatja, barna-fehér kockás nadrágját most hozatta ide helikopterrel a patyolatból, pólóján arannyal hímzett lovasezred kerget egy piros címert.
A felsőbbrendű lány megkapja az inputot, késsel és villával nekilát a somlói galuskának, közben a fülére szorított mobiltelefonba beszél. Drágám, még nem játszunk. A pályatartók top dresszelik a gríneket, icipicit késni fogok, jó, Pumikám?
A keverőkanállal kibányászom a meleg limonádéba pottyant koktélcseresznyét és elkezdek golfozni. Az asztal közepén van egy nagy lyuk, a napernyő részére, most pont kapóra jön. Partnerem riadt egérszemekkel figyeli minden mozdulatomat. A partner titulust erre az alkalomra találta ki, valójában pótpasi, vagy ahogyan ő mondaná, cseléd. Próbál engem beilleszteni a közegbe, folyamatosan beszél, magázódik. Ne játsszon a cseresznyével, társalogjunk inkább. Szóval, ha választhatnék, folytatja, hogy X3-mas, 3-mas GT, vagy 5-ös BMW, én gondolkodás nélkül az X3-masra szavaznék. Maga mit választana? Én egy klasszikus kialakítású, léghűtéses, farmotorral felszerelt 965-ös, vagy 968-as Zaporozsecet, de maga nélkül nem dönthetek ilyen kardinális kérdésben, csak harmincezrem van a következő fizetésig, úgyhogy kérem, verifikálja az elgondolást. Miért olyan negatív, oldódjon egy kicsit, nézze a golfozókat, nemsokára mi jövünk. A játékosok egyre többen vannak, huszonéves lányok állnak meg mellettünk, a szigorú fajta, amelyik nem hord tangát. Második alkalommal vagyok itt, először a főnök hozott magával, a wellness részben kezdtünk, mondja egyikük. Kíváncsi vagyok folytatásra, de a főnökkel folytatott viszony részletei helyett a csehországi versenyen nyerhető Rolex és sportkocsi kerül a terítékre. Partnerem alaposan megnézi a beszélőt, látszik, hogy bejön neki. Bámulom az üres arcokat, egyik jön a másik után, végtelen sorban tűnnek fel a vásznon, mint amikor az ember másnaposan a tévé távirányítóját kapcsolgatja, és hógolyózó makákókat néz. Forgatom a kezemben a keverőkanalat. Felmérem a távolságot, és gyengéden megütöm a cseresznye alsó felét. A mozdulatsor hibátlan, a labda a pályán marad, begurul a lyukba, majd alul kipottyan, egyenesen Pumikáné ölébe. Pumikáné az etikett szabályait figyelmen kívül hagyva ordibálni kezd és leveri a poharam az asztalról. Egy barna gibbon tűnik fel, vizes kendővel próbálja felitatni a terítőből csöpögő limonádét, igyekezetében gyöngyözik lapos homloka, csapzott szőre a szemébe lóg. Egy mellényes, sapkás csimpánz a szomszédos asztalnál elnyomja a szivart, és makogva ugrálja körbe a nőt, aki addigra már tombol. A csimpánznak sem kell több, felugrik a nő vállára és belecsimpaszkodik a hajába. Most már a többi majom is beszáll a mókába. Iszonyatos csetepaté tör ki, ütők törnek szét a fejeken, golflabdák záporoznak, mint esőcseppek a tetőn.
Hahó, itt vagy még? Mi következünk. Hirtelen felriadok, visszakapcsolok a londoni cirkusz műsoráról a magyar csatornára. Felsorakozom a többiek mellé, végignézek rajtuk. Lehet, hogy kellett volna venni egy hófehér nadrágot és egy normális cipőt?
