Háy come Beck to Szeged

A hosszúhétvége előestéje kedvezett Szeged irodalmi életének, ugyanis két programra is jegyet válthattak az érdeklődők 2014. április 30-án. Nyáry Krisztián Petőfi-telepi bemutatója után a Cooltour Café színpadát próbálta elfoglalni Háy János és Beck Zoltán, kisebb-nagyobb sikerrel. Kisebb, mivel rögtön malőrrel indult az est: a hangosítás kifogott a helyen, így a közönség a fellépők közelébe kényszerült, tudniillik mindenkit előrébb ültettek. Annál nagyobb volt az öröm, hogy még közvetlenebbé vált az egész, mint eredetileg indult. Unplugged volt vers, próza, dal is.

Beck Zoltán és Háy János

Aki ismeri a két fellépő előéletét, akár külön-külön, akár a Rájátszásból, az sejtheti, hogyan telt az este. Háy felolvasott, Beck pedig énekelt és gitározott. Ez néha megfordult, vagy kooperációban más hangszerek bevonásával valósult meg.

Háy az Egy szerelmes vers történetével kezdett, majd Beck eljátszotta a megzenésített Nátriumbenzonátot. Az est tematikája a kapcsolatokra és azok alakulására épült. A kezdeti 30-ról 60-70 főre duzzadt közönség kiemelkedőnek számít Szegeden, főleg, hogy még csak nem is volt ingyenes. És ahogy Nyárynál, itt sem volt passzív a közönség: a ritmusszekciótól másik szólam fütyülésén át a színészkedésig mindenre vevők voltak a szórakozni vágyók. Utóbbi irányított formában zajlott, jelentkezéses alapon. Háy Hamlet-átiratával indult a produkció. Az első jelenet Háy és Beck felolvasásában kelt életre, a többi négy önkéntesek szereplésével. Valószínűleg ők még a közönségnél is jobban érezték magukat, végül is nem sűrűn lehet az ember pl. hollandiai Erasmus-ösztöndíjból hazatért Hamlet.

Hamlet és Horatio

Az est következő részének főszereplője a különböző életkorokhoz kapcsolható nosztalgia volt. Több zenekart is megidéztek a fellépők. Most tessék elképzelni, hogy jön Háy a kis citerájával, aminek az aljában szegek vannak, hogy könnyebben lehessen rögzíteni, népzenéről beszél, majd lecsapja hangszerét az asztallapra, és eljátssza Beckkel ezt:

Nem tudom, hányan ismerhették a teremben ezt a számot, de nagyon úgy tűnt, hogy az is élvezte, akinek fogalma sem volt róla, hogy bizony nem mai darab.

Beck is megmutatta másik oldalát, az úttörők világába kalauzolt minket egy rövid próza erejéig, ami elütött a Háy által választott szövegektől, kevésbé volt vidám, cserébe viszont szép (itt olvasható, a 2011. 05. 19-én írt bejegyzésben ).

A nosztalgia Háy Omega-novellájában csúcsosodott ki, Gyöngyhajú lány-aláfestéssel, öregkorral. És ahogyan az élet szakaszolásának, úgy az estnek is végére értünk. Kétszeri visszataps után dedikálásra és beszélgetésre is alkalom nyílt.

A megmozdult tömeget elnézve érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nagyobb szeretettel kellene bánnia a városnak azokkal az írókkal, költőkkel, akik helyben kezdtek, mert nem Háy az egyetlen, aki ide visszatér, mégsem teszi sűrűn. A tavalyi könyvhét előtt évekig nem is járt a városban. Mert nem hívták. És ezek az elszármazottak sokan vannak, csak megfeledkeznek róluk.

Darvasi és Szilasi mégsem viheti a hátán a végtelenségig Szegedet.

Új Krisztina