Modern pokol a kolozsvári színpadon

Kortárs operának is beillene a Kolozsvári Állami Magyar Színház legutóbbi országos ősbemutatója, a Sweeny Tood, amelyet 1979-ben, a Broadway-en játszottak először, majd megfilmesítése is világszerte ismertté vált. 

Modern pokol a kolozsvári színpadon

A premier előtti sajtótájékoztatón az előadás zenei vezetője és karmestere, Incze G. Katalin hangsúlyozta: a produkció nem csupán zenés rémtörténet, egyszerű musical, a nehéz zenei megoldások miatt kortárs operaként is megállná a helyét. Azt hihettük, ez amolyan közönségcsalogató reklámfogás, s bár a darabban szereplő művészek közül néhányan már bemutatkoztak az opera műfajában is, túlzás kortárs operának nevezni az újdonsült kolozsvári bemutatót.

Az előadást láttán viszont bátran kijelenthetjük, hogy e tekintetben kellemes csalódás ért. A profi színészi játék és az opera műfájának szerencsés találkozásában gyönyörködhettünk, még ha nem is mindig sikerült tökéletesre egy-egy ária, vagy kissé elcsúszott Viola Gábor belépője, aki a főszerepet alakította. De ez bocsánatos bűn egy ilyen méretű színpadi produkciónál, főként, hogy inkább csak azok számára feltűnő, akik jártasabbak a zenés műfajokban.

A Sweeny Tood érdekessége, hogy nem a szórakoztató műfaj kategóriájába tartozik, tehát nem érzelgős, szép betétdalokkal megtűzdelt musicalre kell számítania annak, aki megnézi. A kolozsvári produkció kuriózuma pedig, hogy nemcsak hivatásos színészek, hanem egyetemi hallgatók is föllépnek az előadásban, akik zöme a kórusban énekel. Fontos kiemelnünk, hogy az énekkarnak sokkal nagyobb szerep jut, mint általában a közismert operákban.  A kórus tagjai is szólistákká válnak: párbeszédet folytatnak a főszereplő énekesekkel.

Külön figyelmet érdemel Mrs. Lovett belépője vagy Anthony és Johanna duettje, amely az előadás egyik legsikerültebb része volt. Muzikális maga a szöveg is, amelyet a darab zeneszerzője, Stephen Sondheim írt. A magyar fordítás a zenei vezető szerint kiválóan illeszkedik a dallamokhoz, ezért nagyon jól tudtak dolgozni vele.  Még jobb lett volna, ha az énekművészek érthetően artikulálták volna, így nem kellett volna alkalomadtán a kivetítő táblát lesni a színpadi játék helyett, hogy a szöveget nyomon tudjuk követni. A társulat prózai színészei ezt többnyire jól oldották meg, míg a Johannát alakító Ötvös Kinga szinte mindvégig érthetetlen volt. Mentségére váljon, hogy első éves színművészetis hallgató (előtte zeneakadémián tanult), és debüt-szerepet alakított. Marosán Csabát (Anthony) viszont, aki szintén debütált a darabban, csak dicséret illeti a színészi játék és az énekhang kiváló ötvözéséért.  

A darab története röviden: Benjamin Barker borbély száműzetéséből Londonba hazatérve azzal szembesül, hogy felesége halott, lánya pedig halálos ellensége, Turpin bíró gyámsága alatt áll. Sweeney Todd álnév alatt egykori szállásadójával, Mrs. Lovett-tel szövetkezve bosszút esküszik, azonban a kegyetlen gyilkosságokért nagy árat kell fizetnie.

Benjamin Barker, avagy Sweeny Tood figurája, akit Viola Gábor mesterien alakít, korántsem annyira vérszomjas, mint azt a történet előírná, de ez nem is zavaró.

 A főhős Mrs. Lovett-tel (Vindis Andrea) szövetkezve próbálja megölni Turpin bírót (Bíró József), aki koholt vádakkal börtönbe csukatta, hogy csodaszép feleségét, Lucy-t (Imre Éva) megkaparinthassa magának. Mrs. Lovett állítása szerint az asszony arzénnal mérgezte meg magát, aztán a darab végén kiderül, hogy csupán megbolondult, és Benjamin magára maradt asszonya nem más, mint a koldusasszony, aki folyton ott ólálkodik körülöttük.

Amíg a bírót és szövetségesét, Bamford altisztet (Váta Loránd ) sikerül lépre, pontosabban a borbélyműhelybe csalnia a főhősnek, hogy aztán borotválás ürügye alatt ezüst pengéjű kése végezzen velük, sok londoninak kell meghalnia. A holttestekből a kapzsi Mrs. Lovett húsos pogácsát készít, és eladja az embereknek.

A történet elég rémisztően hangzik, de a színpadi megformáltságában egyáltalán nem ijeszti meg a nézőt. Nem csöpög mindenütt a vér, nincsenek halálsikolyok sem, nem kell horrorisztikus jelenetekre számítani. A rendező célja nem is az elrettentés, inkább egy fordított, groteszk világ bemutatása társadalomkritikai célzattal. Ebben a világban a rend őrei az ártatlanokat csukják rács mögé, akinek hatalma van, bármit megtehet, a maga igazságát pedig az egyszerű ember úgy teremti meg, ahogy tudja. Az éhezés, a nyomor, a tehetetlenség, a morális értékek eltűnése nemcsak a korabeli Londonra, hanem a 21. századra is ráillik. A rendező nem szájbarágósan, inkább finoman célozva vezeti rá a nézőt a darab aktualitására.

Az előadás másik kulcseleme az őrület és a szerelem kapcsolata. Mintha nem is a bosszúvágy hajtaná Sweeny Todd-ot, hanem valami szörnyű megszállottság, ahogy Mrs. Lovett-et sem az emberhúsos pogácsákból szerzett pénz motiválja elsősorban. A kolozsvári Sweeny Tood-ban minden őrültség forrása a szerelem. A főhős a szerelem miatt lesz vérszomjas gyilkos; Lovett, aki legszívesebben elszökne Benjaminnal egy kis tengerparti házba, megöli a koldusasszonnyá vált Lucyt, hogy véletlenül se veszítse el azt a férfit, aki elkeseredettségében tán vele is beérné. Lucy szintén a szerelembe, férje bebörtönzésébe őrül bele. Turpin bíró  a nevelt lánya, Johanna iránt érzett gusztustalan vágyai miatt korbácsolja, kínozza magát már-már az őrület küszöbén, és a fiatal Anthony is szerelemből öli meg a bolondokháza őrét, hogy kiszabadítsa onnan mennyasszonyát.  A darab végén Tobias, a látszólag szellemi fogyatékos kisfiú úgyszintén érzelmi felindultságból öli meg a főhőst. Az utca emberei – rablók, útonállók, prostituáltak, koldusok – az éhségtől megszállottá, már-már torzszülötté válnak, és mindegy nekik, hogy állat vagy ember húsából készült pogácsával csillapítják éhüket.

Az előadás rendezője Dragoş Galgoţiu  harmadik alkalommal dolgozik együtt a társulattal: 1998-ban pedig Shakespeare A vihar című drámáját, 2008-ban pedig Thomas Bernhard A vadásztársaság című darabját rendezte itt.  Hogy miért Kolozsváron, és nem Bukarestben vagy más városban óhajtotta ezt a rendkívüli darabot színre vinni, annak magyarázata a kolozsvári színészek kiváló szakmai teljesítményében és a társulat eddigi sikeres előadásaiban rejlik.  

A rendező szerint a Brodway-musical sokkal izgalmasabb, mint a film, és képes élő kapcsolatot teremteni színpad és nézőtér között.  Éppen ezért gondoltak a stúdióelőadásra is, végül azonban a nagytermi mellett döntöttek.  A produkció kiindulópontja a zene, erre kell felépíteni a színpadképet, az egész művet, amely szerkezetében emlékeztet a görög tragédiák világára – hangsúlyozta Galgoţiu.

A bemutatót látván valóban végig az az érzésünk, hogy a rendező modern dantei poklot akar nekünk bemutatni, ahol mindenki megőrült. Mindezt még erőteljesebbé teszi a díszlet, a jelmezek, a fény-árnyék játék.  Az előadás díszlettervezője, Both András azzal indokolta az absztrakt megoldásokat, hogy a zene mentén szerette volna megalkotni a színpadképet. A látványt Doina Levintza divattervező neogótikus-neoromantikus ruhái egészítik ki, és teszik rendkívül impozánssá, megteremtve egyben a mű korhű hangulatát.

Összességében megállapítható: gondolatébresztő színházi bemutatón vehettünk részt, amelynek itt-ott vannak még kisebb hibái, néhány előadás után azonban ezek kicsiszolódnak, és valószínűleg a kolozsvári színház legsikeresebb zenés produkciói közé sorolják majd az arra hivatott kritikusok.

Varga Melinda