Esszék Sepsiszentgyörgyről

Honfoglaló esszék címmel jelent meg Tamás Dénes első kötete a Korunk – Komp-Press Kiadó gondozásában, amelyet Balázs Imre József költő, egyetemi oktató, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese mutatott be a kolozsvári Bulgakov Kávézóban.

Esszék Sepsiszentgyörgyről

Tamás Dénes – akit inkább szociológusként ismernek az erdélyi és magyarországi értelmiségi körökben – esszéiben az otthonkeresés, az identitástudat, a periféria és centrum, román–magyar viszony problémáit járja körül. Mindezt szorosan Csíkszeredához, illetve Sepsiszentgyörgyhöz és környékéhez köti, ahol Budapest és Kolozsvár után próbált meg otthonra lelni.

Az író így vall a kötetéről: „A ma városai számomra saját fejlődési menetükből kiugrasztott konglomerátumokhoz hasonlítanak, központjaikba befagyott történelemmel, körberakva olyan formákkal, amit az örökös jelen vihara borogatott fel”.

A beszélgetésből kiderült: a cím megtévesztő is lehet, hiszen nem valódi „honfoglaló” szándékkal, tudatos, előre eltervezett céllal születtek ezek az írások. Balázs Imre József szerint az író helyeket értelmez a könyvben. Az esszék nagyon személyesek, de fontos az is, hogy az alanyi jelleg mögött komoly filozófiai előképzettség, mély gondolatiság bújik meg.

Huszonkilenc évesen költözött a szerző Sepsiszentgyörgyre, ahonnan hetente egyszer bejárt Csíkszeredába a Sapientiára tanítani. Budapest és Kolozsvár után (ahol korábban élt, egyetemi tanulmányokat folytatott) nem szeretett volna perifériaként tekintetni a székely városra, éppen ezért megpróbálta megkeresni azokat a dolgokat, amelyek ezt a helyet széppé, különlegessé teszik. Hol kocogás közben, hol babakocsit tolva vagy vonaton ülve, máskor állomáson várakozva gondolkodik el az író emblematikus helyekről, jellegzetes karakterekről, a történelemről és ma is aktuális problémákról, mint a román–magyar viszony vagy a szászság helyzete Erdélyben.

Folyton „mozgásban van”, így lakja be ezeket a tereket. Kicsit úgy él Sepsiszentgyörgyön, mint valami csavargó vagy turista – mesélte. Balázs Imre József a szürrealistákhoz hasonlította ezt a munkamódszert, hiszen ők is folyton mozgásban voltak, sétáltak, s ekképp született sok jelentős versük és prózai munkájuk. A moderátor arra is felhívta a figyelmet, hogy a könyvsorozatban premiernek számít Tamás kötete, ugyanis ez az első illusztrált kötetük. A grafikákat Jakab Szilárd András Londonban élő képzőművész készítette.

Esszékötetet nem igazán szoktak illusztrálni – magyarázta a szerző. Ezek a szövegek annak ellenére, hogy nagyon erősen kötődnek a valósághoz, konkrét városrészekhez, épületekhez, utcákhoz, nem leíró jellegűek, hanem inkább poétikusak. Éppen ezért úgy véli, az illusztrációk által teljesebbek lesznek az esszék, többletjelentéssel gazdagodnak.  Tamás Dénes azokat a képzőművészeti alkotásokat kedveli, amelyeken érződik az anyagszerűség, vagyis amitől „koszos lesz a képzőművész keze” – ezek az illusztrációk szerinte ilyenek. A rajzokból egyébként könyvbemutatóval egybekötött egyéni tárlat is nyílt Sepsiszentgyörgyön.

Az esten felvetették, hogy miért nem írt az esszékötetben Székelyudvarhelyről, hiszen ott volt gimnazista. Udvarhely egy másik könyv anyagát képezné, és az is elképzelhető, hogy más műfajban írna róla, például rövidpróza formájában öltene testet életének ottani időszaka.

Fontos volt számára, hogy legyen összefüggés az esszék között, ezért kötődik minden szöveg egy konkrét városhoz. Két, Budapesttel kapcsolatos írás is bekerült a könyvbe, de ezek tematikailag a történelmi témájú esszékhez tartoznak. A magyar főváros ihlette egyik alkotás például az ötvenhatos forradalommal foglalkozik.

Balázs Imre József szerint az esszék lehetséges közhelyeket, az otthonmaradás, a székely identitás problémáit veszik górcső alá. S bár a témák elcsépeltnek tűnhetnek, a szerző számára az adja újdonságértéküket, hogy nem véli magától értetődőnek ezeket a kérdéseket. Saját, személyes szűrőjén át próbálja láttatni őket, például azt, hogy mi a helye Mihai Viteazul köztéri szobrának egy székely városban, amelyhez a román történelmi alak semmilyen szempontból nem kötődik.

A román–magyar viszony is terítékre került ezzel kapcsolatban, erről pedig a meghívott úgy vélekedik, hogy folyamatosan a történelmi érveket hozzuk föl a saját sértettségünkre, távolságtartóak vagyunk egymás kultúrája iránt, egyáltalán nem nyitunk a másik a felé, pedig meg kellene próbálni változtatni ezen.

Az est végén kitértek a szerző novelláira, amelyek nagy része a Látóban jelent meg. A szerző elmondta: lezárult nála az esszék korszaka. Amint most dolgozik, ahhoz ennek a műfajnak a nyelve túlságosan diskurzív. Bár a fikció nem kenyere, novelláiban ezzel is próbál kacérkodni, viszont itt sokkal mélyebb, személyesebb valósággal találkozhat majd az olvasó. „Az ’itt és most’-nak megfelelni egyfajta transzcendenciáról való lemondás gyakorlása, ez a munkám, ezen dolgozom most” – zárta az estet a meghívott.

Varga Melinda