Jelige: Homo poeticus Thetysensis – Ugar, Az óriásbébi, Homo poeticus Thetysensis
Jelige: Homo poeticus Thetysensis
Ugar
Gyomos, parlagos volt egykoron e föld,
kóróit is rendre csak a pintyek keresték,
csenevész bokrain néhány levél a zöld,
mögötte vöröslő, örök naplementék.
kóróit is rendre csak a pintyek keresték,
csenevész bokrain néhány levél a zöld,
mögötte vöröslő, örök naplementék.
Szürke göröngy között bújkóztak verebek,
pacsirták szitáltak a bárányos égen,
pocséták fodrozva idéztek szeleket,
vagy csak a köd szitált itt a faluvégen.
Égből pottyant ide a hatalmas palota,
bévül minden tiéd, csodás, mesebeli,
csillogás-villogás, párnázott kaloda,
lelkedet azonban senki sem ismeri.
A kavargó, hömpölygő rács-kocsis tömegből
nézel a neonba, s lesütöd szemedet,
s látod, hogy amott túl az üvegtetőkön,
még szitál a pacsirta, s száll az emlékezet.
Az óriásbébi
Riasztó szép álom
ülök a labdámon
göcögve gügyögök
koravén kiskölök
forgatok golyókat
üvegből valókat
ujjaim Napsugár
tükrözőn falra száll
barlangnak falára
üveggyöngyök árnya
sikoltva szól reám
alólam Ősanyám
Homo poeticus Thetysensis
Pezsgett és fodrozott, nyaldosta lábam,
szandált is hínárból fűzött nekem,
két marék kezemből formáztam tálam,
s kortyolva prüszköltem életvizem.
szandált is hínárból fűzött nekem,
két marék kezemből formáztam tálam,
s kortyolva prüszköltem életvizem.
Édenkert fájáról barlangba hahóztam,
dárdámat nyársként a tűzbe vetem,
Tejúton vízöntve halakkal hajóztam,
s most elkacsázom a két kovakövem.
dárdámat nyársként a tűzbe vetem,
Tejúton vízöntve halakkal hajóztam,
s most elkacsázom a két kovakövem.
Hajótört palackból szigetnyi vákum
mos ki egy szellemes üzenetet:
"Kezedbe írva a hullámzó fátum,
s bunkósbot helyett egy aranyecset."
