Jelige: Aprofik – Reggeleim,Királyság, Tehetetlenek és védtelenek
Jelige: Aprofik
REGGELEIM
hajnalhullásba hunyorog
helyed eleven vetetlen emlék
moccan veled a vers
belém ébredtél nemrég
ki kellene jó lenne nevetve
kifutni ki az ég alá szaladni szabadon
kacagó mezítlábakkal
a hóharmattal leterített füvön
szálanként számlálni szemmel szedegetni
cseppenkéntségnyi csillogásukat
mint csillaghullás utáni reggeleken
Isten örömkönnyeit
/térden/
a dér derűjét
mely terítve elkeveredik
fölmutatva a takaratlanságot
a fényaranynapszálak
a fűzöldszálak örömei közt
/látod?/
húnyócskát játszva
a lét lélekkel lélegző
lehelet-láttató
tollpilleterhű tonnakönnyű
tornagyakorlatait
azt végezni
/mégsem vagy ma itt/
a többi:
egy rét dér
egyharmad harmat
egy arctörölte könny
egy csepp tengermélyébe
hullajtott éjszaka
faggatásomra fehér falválasz
/hagyom halkul hívlak/
álmatlan könyvlapok zizegése
maradni készülő madárcseppek rezdülnek
a tenyérnyi levegőégen
gondos virágtetemek
nász-láza
ringat
/mindenben ittvagy/
KIRÁLYSÁG
csak a fák
csak ők meg ne tagadjanak
ne súgjanak össze mögöttünk
ne mutassanak ránk
földbenőtt s föl-felé
léthatárainkon lélegző lomb-imák
föld felett és ég alatt
csak a fák
a védtelenek
a tévedhetetlenek
el ne áruljanak
nincs mentségük menedékük
csak a puszta alázat
és védhetetlenek mert hibátlanok
vétkezetlenek mert csak ennyit tehetnek
az ég és föld közötti résben
magukkal magukban
élnek: állnak
a természet tüdeiként
mint lombemberek
megszűrik nekünk az esőt a fényt
lábon lobogó láng-
reményeink
a fák
nem hordják egymás ruháit
nem lobogtatják más-zöldjüket
más-illataikat más-színüket
nem kérnek külön-esőt
napszám-napsütést
új földet új igéretet
csak koronáikat álmodják
vissza télen olykor
nem lélegeznek teliholdkor
nem utánoznak más életet
nem játszanak el más halált
mint amilyük van
mint amilyenük megadatik
Teremtettségüket elfogadják
teremtettségüknél fogva
így tudnak adni
reményre-születetteknek
rügyet: tékozló tavaszokra
virágot: őszi szomorúságaink előkészítőit
gyümölcsöt: izmaink vitaminízű erejét
magot: létünk sokszorozható zálogát
oxigént: tüdőnk éltetőit
(erdőkké fogódzanak egybe ezért)
árnyékot: pihentetőt újrakezdőknek
helyet: madarak marasztalóit
padlásnak- s arra limlomnak-valót
tűznek életet s életet vesznek
oda ahova tűzifa kell
így élnek: állnak
dolgukvégeztében
így élik túl a valót
így élnek túl minket
jajveszékelve résztvevőket
részvétet-vevőket innen
igenlő igéket ismerők intelmei ők
és csak a remények hibátlanok itten
hallgasd és szólni fog!
halászhírnökök ha érdemlik
ha érinthetik ha értik
kérges-tiszta tömöttzöld nyelvüket
föld-felé nőnek a gyökerek
és ismerik az árnyékok nyelvét
föl-felé ágzódnak a koronák
melyek senkit sem illetnek
aki méltón viselhetné
és elviselhetné
könyörülő koldusok királyságát
keresők kegyelmét
az irgalmatlan illatot
elengedi leveleit minden ág
és elengedi tekinteteinket
mert féljük mi itt a világosság nyelvét
fény- és szívvakok
a fákat nem tudjuk szeretni
oly szabadok
akár az élő mozdulatlanság
oly tiszták
sietve futnak velük a vizek
ha veszélyben izzanak a koronák
mert megindulnak akkor a folyók
keresvén ó nem a medrüket
de azt aki eléjük állni merészel
nem a korona után nyúlva kezével
és nyelvükön szól
és azt mondja:
állj meg
én ismerlek téged
neveden nevezhetlek
Testvérem vagy!
tapintottam én a kérgek alatt
ismerem én a te csecsemő-csöndedet
hallottam én a te halottaid hullását
szomjaztam én a te szelíd szomjadat
éreztem én a te éltető éhedet
kerestem én a te köveid alatt
kihallgatott követőid halnéma nyomait
tiszteltem én a te törődő tisztaságodat
láttam én a te örömödet örömök ölén
tudom én a te nyugtató nyugalmadat
mely halotti sirató és élő ének
formája nyelve minden
mondhatatlan szeretésnek
értük én magamat adom
ó
halk
hibátlan
hiánytalan
hamuként hegyről
hullók helyének
hágcsóval hódoló
hatalom!
nevezd nevén és fölismer!
ha testvérnyelvét megtanulod
bábulétszótáraink alján néha
fellüktet s kiárad szétfut
az egyetlen névvé összeszínaranylott
m i n d i g e n e gy-
létfolyam
égboga
a Teremtésnél fogva
amelyre alig emlékszünk
arra is alig hogy ránk bízta még
aki rajtunk át nyitja vagy csukja szemét
akinek csak nevét
bár első eleven emlék
formálható mert formátlan
örök-bizonyos mert képlékeny
akinek nevét egyetlen versből egyetlen
első-utolsó kiáltásból ismerjük
de nem ismerjük fel
s mint felsíró csecsemők
ha vízvilágukba visszanyugszanak
létük visszacsobban
szemeink elől megszökik
pedig ott van
szavaink elől megszökik
dadogjuk darabokban
szívünk elől megszökik
ha helytelen ha hontalan
hiába van ott mindenben az a vers
hiába van ott minden abban a versben
ha költő hallgat
ha költők hallgatunk
és alig bírunk visszaemlékezni rá
s mondani csak álmunkban tudjuk
mert ki sehogy soha
csak akkor merészeljük
ha titkaink burkai közül kifordítva
vagy gőgjeink gőzhurkái közt valónk kifordítják
csak úgy mint ádázul fogszorítva
eltagadott elhallgatott
véresre titkolt
szerelmet szeretőt
stigmát
csak akkor amikor fél a szívünk
csak annyit amennyitől félve ver
csak azt amitől félrever
Szívárnyékában
előle úgyse szökhetünk
előre se hátra: v i sz a sz í v
a jelenvaló van
csak így emlékezhetünk
és emlékeztetünk a csodákra
és meg kellene húzódnunk árnyékukban
Természetünknél fogva ahogy régen
csak ahogy élnek: állnak a fák
léthatárainkon lélegző lomb-imák
dolgukvégeztében
csak így lehet hazajutnunk
ez a kegyelem
zarándoklatunk égtágas
otthona
a koronáknak úgysem lehet nyugtuk
többé már soha
TEHETETLENEK ÉS VÉDTELENEK
vagyunk
egy üresen vakító
egy betűkkel teletöltött papírlappal
egy levegőtlen lobogó
egy levegővel teleszívott tüdővel
egy szeretettől üres
egy szeretettel teli szívvel
egy tél-tűznek vetkőzött
egy levéllel-virággal tömött fával
egy partjára száradt tóval
egy pohárba töltött tó vizével
egy kő-kéken pengő
egy madarakkal teletűzdelt éggel
egy naptalansággal
egy napsütéssel
egy-millió élettel
egy létlen halállal
szemben
.........
vihetnénk-e valamire is
puszta kezeinkkel?
