Kolozsvár irodalmi panorámái

Kolozsvár elég nagy ahhoz, hogy ne legyen egy legnagyobb írója. A város sok tollforgatót megihletett Bánffy Miklóstól Mózes Attilán át Tompa Andreáig – derült ki a Regényes Kolozsvár című kerekasztal-beszélgetésen a New York Szállóban.

Kolozsvár irodalmi panorámái

Kolozsvár mást mond a külvárosi munkásembernek és földművesnek, mint a Fellegvár környékén lakónak vagy az itt tanuló egyetemistának; mást mond annak, aki a rendeszerváltás után született, mint annak, aki zordabb időket is megélt a Kincsesben.  

A város Bánffy Miklóstól Bálint Tiboron át Mózes Attiláig számos írót megihletett már – a Kolozsvári Magyar Napok Regényes Kolozsvár című kerekasztal-beszélgetésén alkotók és irodalomtörténészek meséltek saját városképükről és az ehhez kapcsolódó irodalmi munkáikról. Olyan sokan voltak kíváncsiak a rendezvényre, hogy a hátsó sorokban ülők, sajnos, alig hallottak valamit a rendkívül izgalmas beszélgetésből – a technika ördöge nemcsak a nagyszínpadi koncertekbe szól néha bele, ezúttal az irodalmat is megpróbálta „elhallgattatni”.

De a hallgatóság így is kitartott, és a moderátor, Bányai Éva értő kérdéseinek köszönhetően nem mindennapi irodalmi panorámák tárultak elé.

Demény Péter 2006-os Visszaforgatás című, a városhoz kötődő regénye kapcsán elmondta: ő csak akkor tud írni, ha szereplőinek problémája kicsit az övé is. „Engem kint is az érdekel, ami bent van”. Ez a könyv olyannyira rátelepedett az életére, hogy egyelőre nem is akar más Kolozsvár-regényt írni, mert nem szeretne ugyanazon a nyelven ugyanazokról a sebekről, szenvedélyekről mesélni. Demény Péter egyébként rögeszmésen ragaszkodik ahhoz, hogy kolozsvári, nagyszülei viszont más erdélyi városban születtek.

Az irodalomtörténész Vallasek Júlia egyfajta hiányosságként élte meg, hogy a gimnázium és később az egyetem nem jelentett számára olyan vízválasztót, mint azon kortársainak, akik nem a város szülöttei. Ő kissé másként gondolkodik, mint az alkotók, hiszen az irodalomtörténeti munkákat nem a fikció és az érzelmek hatják át. Kolozsvárhoz kapcsolódó munkáihoz nagyon alaposan dokumentálódik, műfordítóként viszont újrateremti azt a várost, amelyről az idegen nyelvű alkotó írt. Vallasek felhívta a figyelmet Jékely Farkas utcai kollégium ihlette írásaira, amelyben egy diák szemével láttatja a várost. Izgalmasak Bálint Tibor és Nagy István Kolozsvár-képei, ugyanakkor Bánffy Miklós vagy Mózes Attila prózája is érdekes arcát rajzolja meg a városnak.

Mint ahogy nincs egyfajta Párizs, nincs egyfajta Kolozsvár sem – kapcsolódott be a beszélgetésbe Balázs Imre József, aki fél életét szülővárosában, Székelyudvarhelyen, a másik felét pedig már itt, Kolozsváron töltötte. Úgy gondolja, Kolozsvár egy rétegzett város, mindenki más-más rétegeket fedez fel benne. Az ő gyerekkori Kolozsvárja – szüleinek több testvére lakott a városban, és gyakran jártak ide látogatóba – merőben más, mint a mostani városkép.

Hasonlóképp látja Láng Zsolt, akinek legutóbbi munkája, a Szerelemváros ugyancsak mesél a regényes Kolozsvárról is. Ha fölmegy valaki a Fellegvárra, legalább öt kolozsvári réteget figyelhet meg, öt különböző történelmi korszak tárul elé. Kolozsvár egy emlékezőváros, a város architektúrája megtanítja az embert, hogyan és mire emlékezzen. A sétáknak itt különleges jelentőségük van, ha végigmegy az ember egy-egy utcán a szerelmére várva, fontos történet születik meg benne. Láng szerint adott szerző erről a városról írt verse, novellája vagy regénye sokkal jobb, mint más írásai. Nagyon kedveli Mózes Attila Kolozsvárját, de a Bánffyét már túl érzelgősnek, hamisnak tartja.

Tompa Andrea, aki két Kolozsvárról szóló regényt írt már, elárulta: kiadója le akarta beszélni erről, de ő nem állt kötélnek, sőt, a harmadik könyve is a városról fog szólni, mégpedig a munkások lakta, külvárosi Kolozsvárról. Most éppen ehhez gyűjt anyagot, mert sokat dokumentálódik a munkáihoz. Egy írónak nem kell elmennie a végletekig, elég, ha csak bizonyos dolgoknak jár utána, a többit pedig a fantáziára bízza. Tompa a kilencvenes években költözött el Kolozsvárról, azóta Budapesten él, de gyakran jár haza. A hatvanas-hetvenes-nyolvanas évek Kolozsvárja egyáltalán nem volt ilyen szép és eleven, mint a mostani. A rendszerváltás előtti idő itt is sötét korszak volt. „Visszaszerettem Kolozsvárt, de ez nem volt mindig így” – mondta. Szerinte a város most ugyanolyan pezsgő életű és sokszínű, mint a századelő idején volt, amely időszak a regényeit ihlette.

Demény ennek kapcsán mesélt arról, hogy milyen meghatározó számára a rendszerváltás, ő ugyanis kilencvenben érettségizett. Aki hasonló cipőben jár, teljesen másképp tekint vissza a múltbéli városra. A rendszerváltás Láng szerint is jelentékeny és etnikum fölötti pillanat volt.

A kerekasztal-beszélgetés kitért az írók regénybeli figuráira, valóság és fikció kapcsolatára. Kiderült, hogy írói fantázia ide vagy oda, néha egy-egy szereplő magára ismer, s nem mindig örül annak, hogy kortárs irodalmi mű múzsája lett, még akkor sem, ha pozitív hős.

Varga Melinda