Szárszó után hetven évvel

A Parlament felsőházi termében szép számú résztvevő gyűlt össze a háromnapos lakiteleki tanácskozás ünnepélyes lezárásaként rendezett budapesti konferenciára. Az eseménysorozat nem csupán emlékezésből állt: az előadók a Szárszói Találkozó mának szóló üzenetét, történelmi, társadalmi, irodalmi, gazdasági és politikai tanulságait vonták le, megrajzolva a lehetséges jövőbe mutató utakat.

Az Országház termében az elnöki pulpitus fölött és kétoldalt a kivetítőn Németh László fotója emlékeztetett a 70 évvel ezelőtti találkozó legjelesebb előadójára, akinek lányát, Németh Ágnest a jelenlévők között üdvözölte Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány létrehozója, az emlékkonferencia fővédnöke.

Lezsák Sándor egy Németh László-idézettel nyitotta meg a tanácskozást. „Fejétől bűzlik a hal. De a fejen nem kell mindig politikusokat érteni” – intett Németh László hetven évvel ezelőtti beszédében, hangsúlyozva: nem minden a politikusok vétke; a magyar művelt osztály nem tett meg mindent, ami kötelessége lett volna. 1943-ban létrejött egy erőtér, amely lehetőséget adott a felelős cselekvésre – mondta Lezsák Sándor, és e két világháború közötti, napjainkban is ható „erőtér” fontos szereplőire hívta fel a figyelmet. Közülük is kiemelte a Püski-házaspárt, akiknek emlékére Csurka László színművész olvasta fel Nagy Gáspár Mintha csak egy régi versben című költeményét. „Mintha csak egy Sinka-versben, / balladásban, hűségesben, / áll most is két fényes nádszál: / Ilus néném, Sándor bátyám. / Állanak ők az időben” – zárult a Püski-házaspárnak ajánlott mű, mely után Kövér László házelnök lépett a pulpitushoz.

Kövér a felelős magyar értelmiség legfontosabb megmozdulásának nevezte az 1943-as Szárszói Találkozót, és köszöntötte a mai szellemi örökösöket: a Lakiteleki Találkozó résztvevőit, valamint külön Somodi Istvánt, aki részt vett a történelmi jelentőségű eseményen. Sem előtte, sem utána nem adatott meg, hogy az értelmiségi elit ilyen felelősséget mutatott volna – fogalmazott Kövér László, és hozzátette: Szárszó azt üzeni, hogy a baloldaliság és a hazafiság nem egymást kizáró fogalmak.  Ahogy a baloldal Szárszón szem előtt tartotta a nemzeti érdekeket, úgy a jobboldal sem feledkezett meg a szociális szempontokról. Amikor Németh László elmondta szimbolikus példázatát Új-Guineáról, melyet az egyik párt az angolok, a másik a hollandok uralma alá kívánt hajtani, és feltette a kérdést, hogy nem lehetne-e Új-Guinea a pápuáké, akkor érthetően fogalmazta meg számunkra is a tanulságot: miért ne lehetne Magyarország a magyaroké? Ennek a megvalósításához kívánt „vasakaratot, töretlen hitet” a házelnök.

Somodi István, az egykori résztvevő „lobogó ifjúságunk” napjaira emlékezett, majd elmondta Őszi pásztorének – Szárszói barátaimnak című költeményét.  A vers annak emlékére született, hogy a Szárszói Találkozó 40. évfordulóján nem engedték be hazájába „a magyar könyvkiadás János vitézét és hűséges Iluskáját”. E mostani ünnepség azért is nagy jelentőségű, mert korábban az emlékezés lehetőségét is betiltották – mutatott rá Somodi István.

Az ünnepélyes köszöntők után Lezsák Sándor felkérésére az egyes előadók összegezték a Lakitelken elhangzottak tanulságait, üzenetét, mindenki a maga szakterületét képviselve. Felföldi Zoltán, Lakitelek polgármestere a közgazdasági témájú előadások kapcsán mondta el gondolatait. A polgármester szerint az Orbán-kormány a szárszói gondolatot ülteti át a gyakorlatba, amikor a magyar gazdaságot magyar kézbe adja. Felföldi szerint jó irányba halad a kormányzat, s ennek az iránynak két legfontosabb jelszava: útkeresés és függetlenség. Az Unióból való kilépés lehetőségét fontolgatva Bethlen politikája szolgál párhuzamul, amikor egy nagy ország árnyékában sikerült kivívni bizonyos fokú függetlenséget.

Horváth Zsolt országgyűlési képviselő a tanácskozás jogi témájú előadásait foglalta össze, és rámutatott a sürgető feladatra: a diktatúra bűnöseinek meg kell kapniuk a büntetésüket, a kárvallottaknak pedig a jóvátételt. Horváth szerint az új Alaptörvény épp az eddigi mulasztásokat hivatott kiküszöbölni. Az értékválságban a nemzeti értékek védelméről szóló törvény segít elválasztani az ócskaságot az értékestől. Ez utóbbinak fontos megjelenése a Hungarikum mozgalom – hívta fel figyelmet az újonnan alakult szervezetre a képviselő.

Mielőtt folytatódtak volna a tematikus hozzászólások, a mikrofonhozlépett Püski István, a Püski Kiadó vezetője, aki a 70. évforduló alkalmából képes albumot jelentetett meg a Szárszói Találkozóról, melyet a résztvevők a Parlamentben meg is kaptak. „Az akkori találkozó nem utat keresett – helyesbítette Felföldi Zoltán gondolatait –, hanem utat mutatott: milyen Magyarországon akart élni az akkori független értelmiségi.” A mi feladatunk is ez, hogy felmutassuk, milyen Magyarországot képzelünk el. Az utat tehát nem keresni kell, hanem végigmenni rajta –figyelmeztetett Püski István.

1987-ben átcsempészte a határon M. Kiss Sándor kötetét, melyet a szárszói eseményekről írt – mutatta be Lezsák Sándor a következő felszólalót. A történész három fogalomra építette fel előadását, melynek címe is ez: „Emlékezés, érték, perspektíva”. A fő kérdés – hogy a rendszerváltás vesztes folyamat, győzelem vagy kompromisszum volt-e – a mai napig nem dőlt el, fogalmazott M. Kiss Sándor, aki a szárszói gondolat továbbvitelében és megvalósításában látja a győzelem lehetőségét.

Az írók és az irodalom szerepe a történelemben – erről beszélt Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, akinek előadását Lezsák Sándor azzal vezette be: nemcsak Szárszón, de Marosvécsen, Lillafüreden, Berekfürdőn vagy Nagyváradon is fontos szerepet játszottak az írók egy-egy régió történelmében. Szentmártoni röviden áttekintette az írók társadalmi szerepvállalását és egzisztenciális helyzetének változását a 19. század óta, amikor először válhattak „hivatásossá”. A 20. században az alkotólét olyan mértékben devalválódott, hogy épp csak vegetálnak a költők. „A verset lehalkították, mint egy idejét múlt rádiót” – jellemezte a modern kort Szentmártoni. De mi lett volna a reformkorral Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty nélkül? – tette fel a kérdést, majd kijelentette: nálunk a politizálás jónási kötelesség. A politika és az irodalom a felelősségvállalásban forrnak össze, és ezt a hagyományt leginkább a népi írók támasztották fel. A vádakkal ellentétben ők soha nem voltak provinciálisak – akár Bartók és Kodály, a magyarság és európaiság szintézisére törekedtek.

Nagy László és Csoóri Sándor költészete továbbvitte e hídverő szerepet, de „ma nem látom azt a nemzedéket, amely átvenné ezt az örökséget” – mutatott rá az Írószövetség elnöke. Egy Balassitól ívelő nagy hagyomány látszik megszakadni, melyet csak látszólag orvosol a közéleti verseket összeválogató antológia. Az egyoldalú szemléletet tükröző válogatás inkább csak a széthúzást erősíti. Épp ennek a következménye, hogy „a politika sem vesz komolyan minket” – hangsúlyozta Szentmártoni. Ahhoz, hogy az írói hivatás visszakapja patináját, „véget kell vetnünk a szellemi tétlenségnek, a kultúra érdekeit az egyén érdekei elé kell helyezni”. „E törpe kor nem szülhet újabb hősöket, de sose feledkezzünk meg várakozni rájuk” – intette hallgatóságát végezetül Szentmártoni János.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet kutatója bemutatkozásként elmondta: egy 1969-ben, Székelyföldön született magyarnak esélye sem volt, hogy megtudhassa, mi történt 1943-ban Szárszón. Szász arra kereste a választ, hogy esély vagy veszély-e számunkra a globalizmus. A Nemzetstratégiai Intézet azzal a céllal jött létre, hogy eséllyé tegyük, vagyis ne a térkép szerinti országhatárok közé szorítva gondolkodjunk a magyarságról, hanem egységben, a világon élő honfitársainkkal közösen. Éljenek bárhol, a magyarokra fordított pénz nem támogatás, hanem befektetés – fogalmazott Szász Jenő. Ha nem végezzük el a nemzeti integrációt, ha a közgondolkodásba nem ültetjük át, hogy a magyarság nem csupán a határokon belül létezik, akkor magyarok százezreit fogjuk elveszíteni a jövőben. Illyés Gyula örökségének szellemében új definíciót kell adni a hazának, s ez a Kárpát-haza fogalma.

Szász Jenő előadása folytatásának is tekinthettük Nagy Dóra politológus felszólalását, aki egy közelgő rendezvényre invitálta a közönséget: október 25-e és 27-e között rendezik Lakitelken a Fiatal Politológusok Találkozóját, melynek fővédnöke Lezsák Sándor lesz. „A démonizálás színterei” című tanácskozás a hazánkat lejárató külföldi kritikákat fogja megvitatni.

A Szárszói Találkozó központi gondolatát, a Németh László meghirdette „harmadik út” gondolatát Bíró Zoltán irodalomtörténész vizsgálta Németh László és Erdei Ferenc vitájának perspektívájából. A „harmadik út” sokak szerint az álmodozó, idealista értelmiség víziója, míg Erdeit hajlamosak a kommunisták szekerét toló, „címeres gazember” -nek beállítani. A vitatkozó feleket hagyományosan az idealizmus és a reálpolitika megtestesítőinek tekintik, ám a képlet ennél összetettebb – mutatott rá Bíró Zoltán. Németh és Erdei nem jobb- vagy baloldalban gondolkodtak, és nem a történelmet, hanem a jövőt látták másként. A már egyértelműen vesztes háború derekán mindketten úgy tekintettek a Szárszói Találkozó 1943-ban megteremtett lehetőségére: itt közösen kell megkeresni egy ország, egy nép kiútját. Ahogyan Németh László fogalmazott, nem szégyellve az „idealista” bélyeget a kompromisszumokra inkább hajló reálpolitikusokkal szemben: „Életünket az utópiák viszik előre”.

A Bíró Zoltán bemutatta közös szellemi útkeresés eszméje valójában összegezte a konferencián más-más szavakkal közvetített álláspontokat: akár a Lezsák Sándor megfogalmazta erőtér gondolatát, akár a Kövér László által felvázolt, egymáshoz közelítő bal- és jobboldaliságot, akár Szász Jenő Kárpát-haza szimbólumát. A hetven évvel ezelőtti Szárszói Találkozó örökségét a mostani tanácskozás a közös továbbgondolásban gyümölcsöztette.

Szöveg és fotók: Laik Eszter