Ugrás a tartalomra

Túl az Idővonalon

Egyszer volt, hol nem volt, a Kapcsolati Hálón innen, az Idővonalon túl élt egy szerelmespár. A fiút MC Bogyónak hívták, mert szép nagy szemei voltak, és időnként legurított némi szintetikus drogot. Ráadásul még zenét is tudott lopni az internetről, amire általában a női szívet megdobogtató, fülbemászó szöveget is írt. A lány Black Ribi néven látta meg a másvilágot, szerette a gót stílust, és az Idővonalán jelölt életkorához képest túl sok szexuális szokásokkal foglalkozó oldalt tetszikelt.

Egymásra találásukat Zuckerbeer, a Nagy Varázsló irányította. Erről ők persze mit sem tudtak. Csak élték mindennapi életüket az üzenőfalon, és néha olyan messzire vándoroltak a kezdő linktől, hogy nem találták a visszafelé vezető utat. Az egyik ilyen alkalommal egy mézeskalácsház-alkalmazáshoz értek, amelynek logója szintetikus és természetes drogokkal valamint gót motívumokkal volt díszítve. Így aztán a véletlennek köszönhetően mindketten megtalálhatták benne örömüket. Amíg egyikük sütizett, másikuk a belső teret alakította át, és eközben pillantották meg egymás nicknevét. A pillantásból az első üziváltás után letilthatatlan szerelem lett. MC Bogyó egy lopott slágert rögtönzött Black Ribinek, a lány pedig pózolt egyet fekete ruhában a tükör előtt, és a mézeskalácsház-alkalmazás előszobájában betegelte a fiút.

Lájk lájkot követett, majd a sok sérelés nélkülözte a sok sérülést, tehát mindenki boldog volt. Egyszer csak jött egy bonyodalom, amit úgy hívtak, Syntax Error. Maguk sem tudták, mit jelent, csak annyit éreztek, hogy talán örökre elvesznek az Idővonalon túli rengetegben. Az egymástól távol töltött órák novellányi hosszúságúnak tűntek, és minden bizonnyal meghaladták azt az időkeretet, ami egy SMS megírásához szükséges. Zuckerbeer, a Nagy Varázsló azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és távoli birodalmából kijavítva a hibát, ismét megnyitotta az utat a két szerelmes előtt. Ebből is látszik, hogy Roxfortban végezte volna az egyetemet, ha ki nem rúgják.

A két szerelmes tehát ismét egymásra talált, és a bonyodalmakból fellélegezve tüstént megváltoztatták kapcsolati állapotukat. MC Bogyó eljegyezte Black Ribit anélkül, hogy megkérte volna a kezét. Az ünnepségre meghívták mézeskalácsház-alkalmazásukba ismerőseiket. Valaki azonban gonosz vírust csempészett be hozzájuk, ami a Kapcsolati Hálón túli fenyegető messzeségbe irányította őket. 404 Page Not Found – hirdette a gonosz felirat az Idővonalon túli birodalom határáról.

Teltek-múltak a másodpercek, az ifjú pár órákat töltött a Kapcsolati Hálótól elszakadva. Nem tudhatták, mennyit árt friss jegyességüknek az Idővonaluktól való távolság. Aztán fogták magukat, MC Bogyó ellátogatott a közeli romkocsmába, és Kovács Józsi néven egy ültő helyében filozófia szakos diplomát szerzett. Ha még most is ott ül, talán a doktoriját is összelopkodta valahonnan. Black Ribi pedig a Szex a nappaliban című Haza Attila-kötet átolvasása után elhatározta, hogy Szép Terézia néven írónő lesz, és vesz magának egy rózsaszín felsőt és egy vastag keretes szemüveget. Majd beült kedvenc internetmentes kávézójába, és elkezdte gépelni első novelláját: Egyszer volt, hol nem volt, a Kapcsolati Hálón innen, az Idővonalon túl élt egy szerelmespár.


A mesét Könyv Kata Gumivár I., Gumivár II. és 1 dkg szerelem című festményeivel illusztráltuk.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.