Ajrópa és a moslék – Néphangulat Presszó 9.

Minden a moslékkal kezdődött.

Néhány évvel ezelőtt Kisteleki felháborodottan kocogott be a Néphangulat Presszóba viseltes óltakarítós melegítőjében, mert rettentő dolgot mondott neki a polgármester. A végzetes hírt később Kovács doktor is megerősítette. Nem lehet többé ételmaradékkel etetni a disznót, mert az súlyos vétség lett Ajrópa szemében, és ha valaki mégis megteszi, kemény összeget perkálhat a hatóságoknak. Ezentúl szondáztatják a disznót, hogy evett-e babgulyás- vagy pörköltmaradékot, esetleg a vasárnapi húslevesből csurrant-cseppent-e valami a vödörbe. Még a trágyát is megvizsgálják, ha muszáj. Jönnek majd a műszereikkel, és mintát vesznek a drága tápanyagból, ami akkorára növeszti a paszulyt errefelé, hogy csak az ember meg a disznó nem ijed meg tőle.

A faluban mindenki tudja, hogy a disznóból még a disznónak is jut mindig egy kicsi. Vágás után hová is löttyintenék azt a sok abalevet, amiben a hurka puhult? A zsíros szafttól a kutyák is fosnak, így aztán megy minden a kukoricadarára, ami felszívja a zsírt, és visszaépíti oda, ahová való, és ahol megfoganhat az új hasalja-szalonna.

De nem kannibalizmus ez, mert ebben az országban ki nem hízik a másiknak a zsírján. Így megy ez évszázadok óta. Amióta magyar a disznó. De most aztán vége szakadhat a nagy hagyományoknak, mert jön a zsírszondával a doki, és ha az ártány főtt ételt kapott, akkor ugrott a becsület Ajrópa szemében. Megbélyegzett lesz a magyar sertés, vele együtt a gazda, és úgy kiebrudalják a becstelenül hízott ártányt a seggeni határon túlra, hogy csak aszott képű moldávok falatozhatnak belőle nemzeti érzelmektől düledező nyomortelepeken. Az élelmesebbje meg átfesti lóhúsnak, és mehet is az üzletláncba.

Szóval a moslék kiborította a bilit. A polgármester kénytelen volt jogi tanácsadást tartani, ezért életében először ellátogatott a presszóba, hogy csillapítsa a pánikot. Nem volt egy iszákos ember, de most úgy gondolta, ha már a falu lelkiismerete nem látogat el hozzá, ő zarándokol el az ajrópai falu szívcsakrájához, és beszédet intéz népéhez.

Nagy felzúdulás lett erre a presszóban, a polgármester próbálta csitítani a hangulatot, de Dzsoni hamarosan közbekiáltotta:

– Ugyan mit adott nekünk Ajrópa?

Lélegzetnyi csönd követte a kérdést. Még a vakolatot is lassabban ette a penész egy pillanatra.

– Hát unijós bekötőutakat – hangzott a késleltetett válasz.
– Jó, jó, de azon kívül mit? – ellenkezett Dzsoni.
– Szennyvízrendszert.
– Meg piacteret.
– Meg mentőállomást.
– Meg tornatermet.
–  Nyelvi labort.

A presszóban még légy zümmögését sem lehetett hallani néhány pillanatig, pedig Kisteleki munkaruházata elég jó táplálékforrásnak mutatkozott ebből a szempontból.

– Ó, ti, Ajrópa csürhéi, hát ilyen olcsón adjátok a bőrötöket? Ki lehet elégíteni titeket a bekötőúttal, a szennyvízrendszerrel, a piactérrel, a mentőállomással, a tornateremmel és a nyelvi laborral, miközben disznajaitok nem ehetik azt, ami megadatott nekik? – Dzsoni szavai láthatóan hatással voltak a tömegre, még a polgármester lélegzete is elakadt.

– Akkor szakadjunk el Ajrópától, lépjünk ki belőle presszóilag meg faluilag! – dobta be Kisteleki, elhajtva a legyeket magáról.

A polgármester köpni-nyelni sem tudott, a szavak a magasba emelkedtek, és a Néphangulat Presszó közfelkiáltással megszavazta az Ajrópából való kilépést. Ha ellenkezik, letarolja a népharag, így aztán beletörődött a helyzetbe. Papír nem kellett, mert itt nincs szükség ilyen bonyolult procedúrákra a kocsmaállamisághoz. A függetlenség megszületett a moslékból, vagyis a disznók jogaiból kifolyólag. Aztán pedig ugyanúgy folyt minden tovább, mint moslékba az abalé vagy a húsleves, a polgármester pedig beüzemelte a konzumgazdaságot, ahol A és B biomenüből választhattak a jószágok. Mert azért a falu vezetője tudta, hogy a jog ugyanolyan fontos dolog, mint a közhangulat. És bár a közhangulatról nem készül papír, Ajrópa azért ne találjon semmi kivetnivalót a disznószarban.