Ugrás a tartalomra

 

Köztünk élő mesehősök

Ki hinné, hogy a Saját perzsa önvallomásos, realista, sötét tónusú történetének és a Fahéjas kert című mesekönyvnek ugyanő a szerzője: Sopotnik Zoltán. A kontraszt viszont csak első látásra zavarba ejtő, figyelmesen olvasva a mesét szereplőiben ráismerhetünk a körülöttünk élő embertípusok idealizált, sematikus alakjaira.

Ugyanis a „Fahéjas kert valójában egy erdő. Nem is erdő, földrész, óriáskontinens, bolygó. Ha jobban belegondolok: csillagrendszer. És ha még hunyorgok is, úgy erőltetem az agyam, valójában a világmindenség.” Tehát mindenkinek jut benne hely. Hiszen ki ne ismerne rá Nagyapa pipázó, joviális, huncut és egyben tiszta, nagylelkű, ezerféle történetet és titkot ismerő alakjában a saját nagyapjára, egy kedves tanárára, a lelkészre, vagy egyszerűen csak arra a mindig is elképzelt, bölcs, derűs, öreg atyafigura archetípusára, amelyért korunk fiatalsága kiált?

Nagyapa megjárta a háborút, igaz szerelemmel szeretett egy lányt, feleségül vette, most pedig „(…) gondozza a Fahéjas kertet. Afféle csősz, bár nem hasonlít csőszre, sőt mezei bakterre sem. Egészen pontosan úgy néz ki, mint egy mosolygós gyerekorvos. Vagy a szomszéd vízvezeték-szerelő bácsi, az a nagy bajuszos. Esetleg az éneklő szemű költő a hatodikról.”

Nagyapa régi bajtársa, barátja, kiegészítő- és ellentétpárja is egyben Lassú Báró, a könyv másik főszereplője. Neve beszédes, leginkább a Márai Sándor- és Wass Albert-kötetekből ismert erdélyi, felvidéki bárókra, grófokra emlékeztet, egy letűnt, régi világrend képviselője, aki dúsgazdag, kissé tartózkodó és finomkodó, de nagylelkű, művelt, és kápráztatóan kimunkált tradíciók között él: „Vérbeli nemes. Olyan magas, hogy csak a csíptetős szemüvegének csillogását látod, ha beszélsz vele.”

Melyik gyereknek ne lenne vonzó és megnyugtató a két öreg derűs, mindent tudó, játékos és egyben tekintélyt parancsoló alakja? Sopotnik Fahéjas kertje ráadásul telis-tele van a felnőttek racionális, materialista törvényszerűségekhez szokott tudata számára meghökkentő jelenségekkel. Hiszen – és elég csak visszarévedni saját gyermekkorunkba – még egy kisiskolás korúnak is természetes, hogy a Tejútból kölcsön lehet kérni egy délutánt, a Báró zsebórája egyidős az idővel, Nagyapa pedig talál egy új színt, melynek a „puszi” nevet adja…

A lazán kapcsolódó részekből álló mesefüzérek sok különleges szereplőt sorakoztatnak még fel a Fahéjas kertben. Mindahányan olyan megnyugtató, olykor nevetséges, bumfordi, de szerethető, ismerős alakok, melyeknek lenyomata még elevenen él a gyerekek tudatában, vagy a gyerekkorból valamit is megőrző felnőttek lelkében.

A szerző lélekbúvárokat megszégyenítő ügyességgel old föl a meséken keresztül rejtett szorongásokat, félelmeket, melyektől majdnem minden gyerek, de még sokszor felnőttek is szenvednek: testet ad, megfoghatóvá tesz, kicsivé és kedvessé varázsol olyan elemi erejű érzéseket, mint például a félelem: „A félelem már nagyon régóta foltos kapuskesztyűhöz hasonlít. Nem volt ez mindig így. A régi időkben a félelem elszabadult, akár egy vadló: tört, zúzott, kerítéseket tiport le, lakásokba kiabált. Balázs, az örök kisfiú meg rettegett. Igaz, ami igaz, Balázs mindentől félt…”

Ki ne tudna azonosulni a Fahéjas kert szintén meghatározó alakjával, Balázzsal, aki örök kisfiú, s akit tisztességes, rendes, de túl gondoskodó és aggályos szülei még a széltől is óvnak? Ám, ahogy a mesékben lenni szokott, a kisfiú szembeszáll a félelemmel egy focimeccsen, ahol a Fahéjas kert apraja-nagyja jelen van, a csodás lények, de különösen a Báró és Nagyapa is segítenek neki, és miután Balázs gólt rúg, a félelemből csupán egy lyukas kapuskesztyű marad.

A Fahéjas kert világa női archetípusokban sem szűkölködik: ott van Sára, a meselány, Balázs hűséges barátja és minden csínyben bájos társa, Öreghölgycsillag, a csillaggá változott és mindig kedves, segítő nagymama, és Színsárkány asszonyság, akinek semmi sem lehetetlen, még egy új évszak teremtése sem, „érzésekből, színekből és illatokból”.

A Fahéjas kert narrátora többször „kiszól” a történetekből, mintegy összekacsint az olvasóval, így még barátságosabbá, emberközelibbé téve a történetet. A szövegek stílusa modern, mai hangon szól, de a régi mesékből jól ismert elemeket is beleszövi a párbeszédekbe, így lesz egyszerre békebeli, nosztalgikus hangulatú és kortárs módon vagány a kötet.

Egri Mónika illusztrációja (Forrás: meseutca.hu)

Pikareszk regényhez is hasonlít a könyv, a csavaros, külön-külön, de akár egymással összefüggésben is értelmezhető történetei, különös szereplői, a mesebirodalom sokrétűsége, a metaforikus és olykor realista ábrázolásmód, a hétköznapi valóság és a varázslat összefonódása óhatatlanul eszünkbe juttatja E.T.A. Hoffman Az arany virágcserép című romantikus kisregényét, a rendet állandóan fölborító viszontagságok, a helyszínek közötti átjárhatóság pedig Voltaire Candide-jára emlékeztetnek.

Eredeti és szerethetően csibész, csetlő-botló, olykor kifejezetten bosszantó lények a Fahéjas kert világában a Sacc kutyák, a Hecc macskák, a Lépek lények, a Viszlát halak. Mindannyiuk megtestesít egy-egy embertípust vagy korosztályt: a Hecc macskák a kiskamaszok és serdülők kedvenc figurái lehetnek akár, zabolátlan, szemtelen, pálinkázó, randalírozó, hányaveti viselkedésük éppúgy kiváltja a „Fahéjas kerti polgárok” rosszallását, mint a hangoskodó, bulizó fiataloké a belvárosi lakókét.

A Sacc kutyák, a „bizonytalanság kutyái” már inkább szimbolikus alakok, birodalmuk „összevissza cikcakkos útszélekből, sámlinyi kanyarokból” és „fejtetőre állított házakból” áll, mindent csak úgy nagyjából csinálnak meg, mint valamiféle hányaveti életművészek, kapkodó, szétszórt jövő-menők, míg a Viszlát halak leginkább az idealista, teljesen álomvilágban élő, önmagukat rózsaszín felhőkbe ringató emberekhez hasonlítanak.

A kötet illusztrációit Egri Mónika készítette. Rajzai különösen jól illeszkednek a mese világához, a pasztellszínek, a rajzok között elrejtett rövid szövegrészek kellemes hangulatot teremtenek.

Nem is érdemes tovább tétovázni, Lassú Báró és Nagyapa ott pipáznak és kártyáznak az egyik terebélyes fa alatt, bárki találkozhat velük, ha belép a Fahéjas kert csodákkal és meglepetésekkel teli birodalmába!

 

Sopotnik Zoltán: Fahéjas kert. Kolibri Kiadó, 2013.

 

Csepcsányi Éva

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.