Orosz irodalom hóesésben
Függönyös hóesésben érkeztünk a Nyitott Műhelybe, egy új irodalmi sorozat nyitóestjére. Vajon hányan érdeklődnek ma a kortárs orosz irodalom iránt, s hányan merik nyakukba venni ezért a várost a szakadó hóban? A kérdésnek Csanda Mária járt utána.
Előző napon a Művészetek Palotájában jártunk, ahol a Kocsis Zoltán vezényelte koncertet – Bartók: Táncszvit, Cantata Profana, Csajkovszkij V. szimfónia –, bár minden jegy elkelt rá, a beköszöntő tél miatt mégis foghíjassá vált nézőtér előtt tartották meg.
De a hó, úgy látszik, az orosz telek hangulatát idézte, mert a Nyitott Műhelybe az emberek is folyamatosan szállingóztak, és a kezdésre teljesen megtelt a barátságos előadótér.
A „Kortárs világirodalmunk” című beszélgetések létrehívója és moderátora, Bán Magda elmondta, azért indította ezt a sorozatot, mert éppen azokat nem ismerjük, akik körülöttünk élnek. Így a terv szerint a következő alkalmakkal a szlovák, a román, majd az olasz kortárs irodalmat járják körül a meghívottakkal.
Mi és hogyan változott Oroszországban az elmúlt évtizedekben, miként tükröződik mindez az orosz irodalomban? A válaszadók, M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, valamint Szőke Katalin és Goretity József műfordítók, egyetemi tanárok elmondták, hogy mindannyian nemrég jártak Moszkvában, így friss tapasztalataikat oszthatják meg a hallgatósággal.
Goretity József szerint a kortárs orosz literatúra kezdetei a 80-as évek elejére tehetők, akkor indult a hivatalosan el nem ismert „másik”, a „kegyetlen” irodalom, melyet Jevgenyij Popov és Viktor Jerofejev neve fémjelez. A magyar könyvkiadásban szerinte a kortárs német vagy olasz írókkal összevetve nagyon jól állnak az orosz szerzők.
Szőke Katalin hozzáfűzte, fontos az is, hogy újra kiadják Cvetajevát, Mandelstamot, Paszternakot. Hiátus viszont a századforduló és a húszas évek irodalma, ismereteink megálltak Csehovnál, esetleg még Majakovszkijról tudunk. Például Andrej Belij Pétervár című regénye máig nincs meg teljes fordításban. A mai Moszkváról szólva elmondta, – és ezt a többiek is megerősítették, – hogy pezsgő a kulturális élet, rengeteg a kiállítás, jóval többet fordítanak irodalomra, mint nálunk, jelentős a magánmecenatúra, azaz vannak olyan gazdag emberek, akik szívesen áldoznak az irodalomra. Andrej Belij születésének 130. évfordulója alkalmából, például, egy hétig tartó irodalmi konferenciát rendeztek magánszponzorok jelentős támogatásával.
M. Nagy Miklós, aki a 80-as években a Szovjetunióban járt egyetemre, idézte, hogy az oroszok ma azt mondják, úgy élnek, mint a svájciak. Hatalmas vagyonok jelentek meg, impozáns építkezéseket látni Moszkva-szerte. Ugyanakkor Jurij Sevcsuk, a költő és rockzenész így fogalmazta meg a szorongást: „Mikor fogy el a gáz?” Ez a félelem – hogy egyszer csak elfogynak a gazdagságot biztosító nyersanyagok, vége szakad a fellendülésnek – ott munkál az emberekben és ebből születnek az orosz irodalom egyik jellegzetes irányzatának a művei is. Míg a magyar sikerkönyvek főleg történelmi és családregények, addig az oroszoknál igen népszerűek a jövővel foglalkozó antiutópiák. Egyik bestseller-szerzőjük, Glukovszkij, az Amazon.com könyvlistáján előkelő helyen álló „Moszkva, 2033” című könyvében azt írja meg, hogy az emberiség a moszkvai metróban éli túl a Föld katasztrófáját. Az oroszokra mindig is jellemző ez az eszkatológikus beállítottság.
Szőke Katalin megerősítette, hogy érezhető ez az egzisztenciális bizonytalanság, ugyanakkor fontos jellemzője a mai irodalomnak, hogy megszűnik a határ a művészi és a bestseller között, az orosz irodalom amerikanizálódik, piacosodik. Jól megírt lineáris történeteket olvashatunk, megjelennek az oligarchák, a korrupció, a kissé archaikus társadalom találkozása a nyugati típusúval.
Goretity József ezzel egyetértve úgy fogalmazott: jellemző, ahogy a lektűr összecsúszik a magas irodalommal. A könnyed olvasmányok szerzői is fantasztikus technikai tudással rendelkeznek. Mégis, csak a minőségi irodalom tud szuverén világképet és koherens írói világot megjeleníteni, erre a szórakoztató műfaj nem képes. A piacosítás szerinte kiadói fogás, Pelevinnek például jót tenne, ha időnként egy-egy évre felhagyna a regényírással.
A kegyetlen irodalmat illusztrálandó, Goretity József Szorokin önvallomását említette, aki bevallottan azt szeretné vizsgálni műveiben, hogy miként termelődik újra az emberi kegyetlenség. Mindez szerinte az identitáskereséssel függhet össze, a Kelethez és a Nyugathoz tartozás kettősségével. Egy felmérés szerint az európai részen élők ázsiainak, míg az Urálon túl, vagy az egészen keleti Vlagyivosztokban élők Európához tartozónak vélik magukat, vagyis éppen fordítva, mint ahogy gondolnánk.
A nyelvi jelenségek közül a legfontosabb, hogy a mai írók az utca nyelvét is behozzák az irodalomba. Felszabadulás ez a szovjet tabuk után, de Goretity szerint már nem érdemes folytatni. Ezzel összefüggésben hiányolja, hogy az artisztikus hagyományok nem folytatódnak, Tolsztajánál igen, de nála is jóval egyszerűbben.
Szőke Katalin szerint sok a lecsúszott ember (visszautalt Bulgakov Hontalan Ivánjára), ezért adekvát az utca nyelve. Szorokinnak és Ulickajanak szoros kapcsolata van a filmmel is, Szorokin a szöveg „dizájnerének” tartja magát, trip-eket ír.
M. Nagy Miklós szerint kb. öt olyan orosz író van, aki az egész világon ismert: Ulickaja, Pelevin, Szorokin, Tolsztaja, Akunyin (utóbbi filológusból lett detektívregényíró), de említhető a hazafias irodalmat művelő Prohanov is, aki viszont inkább hazájában népszerű. Összességében nem tudna olyan kiemelkedő szerzőt megnevezni, akit ma Nobel-díjra jelölne az orosz írók közül. Goretity József megjegyezte, hogy ez 19. századi kérdésfeltevés, és nem kell keresni a „nagy” írót.
Végül Ulickaja új könyvéről esett szó, amelyet Goretity József fordított. Szőke Katalin egy korábbi megszólalásában banálisnak nevezte az írónő szövegeit, amivel mi is egyetértettünk. Kedvencünk Szorokin, akit lehet, hogy mi sem jelölnénk Nobel-díjra, de Kékháj című utópiájában olyan stílusbravúrral idézi meg az orosz klasszikusokat, hogy az Így írtok ti szerzője is kalapot emelne előtte.
Csanda Mária
Fotók a helyszínről: Nyitott Műhely
A portréképeken Viktor Pelevin és Ljudmila Ulickaja
