A túrázás imakönyve

KritX

Képzeletbeli vagy valós hátizsákjába, magányos túrázások mellé mindenkinek ajánljuk Győrffy Ákos Haza című esszékötetét.

A túrázás imakönyve

Ha bárki arra vállalkozna, hogy elolvassa Győrffy Ákos Haza című prózakötetét, csakis hosszú hetekig tartó tudatos szövegmegvonás után kezdjen bele a feladatba! Néhány könnyedebb olvasmány, egy-két krimi, lányregény megengedett, de a könyvben található esszékhez viszonylagos lelki és szellemi békére van szükség, esetleg egy rövid hétvégi elvonulásra valamely kevésbé ismert túraútvonal közelében.

A Haza ugyanis túraesszék sorozata, ahol a szerzővel nagyon is azonosítható hang egy otthon elvesztésétől egy másik „haza” megtalálásáig vezeti el az olvasót. A túrázó egyszer hegyet mászik, máskor biciklire száll, majd elindul Trieszt felé, megint máskor pedig karácsony után néhány nappal útra kel a Bakonyba a bencés kolostorhoz, vagy éppen a Dunát ússza át barátjával. Néha azonban csak bóklászik a ködben, a zúgónál vagy a kertben, és a lét nagyon is elviselhető könnyűségéről értekezik.

Győrffy Ákost Weiner Sennyey Tibor kérdezte a Művészetek Völgyében (2011)

Győrffy Ákos esszéi nem útleírások a szó hagyományos értelmében, hanem a Hamvas Béla-féle megfigyelések szintjére emelkedő gondolatfutamok. Mondhatni: meditációk, amelyek következtetéseikkel irányt mutatnak az olvasóknak. De senkinek nem kell zen buddhistává válnia, hogy az egyes utak tapasztalatait magáénak érezze. Még az a kényelem is megadatik a lapozgatónak, hogy Istenben sem kell hinnie. A Haza végére úgysem tehet mást, mint hogy legalább elfogadja más hitét.

De miről is beszél Győrffy Ákos ilyen áhítattal? Például a trieszti biciklizés során arról, hogy „ha az utazó magyar[, e]lőször azt látja, mit veszített el”. Nincs ebben semmi hamis és felfokozott vágy, inkább csak egy nosztalgia, mert „[a] tenger nélküli ország szomorú”. Ugyanis minden, ami a birtoklással kapcsolatos, az esszéírónak gyanús. Még a test is: „Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy a testemre sajátomként tekintsek!” Ugyanígy van az országhatárokkal, amelyekkel Győrffy nem le akar számolni, hanem egyszerűen nem érti őket:

„Nekivágok a meredek partnak, Illegális határátlépés, talán így hívja ezt a büntető törvénykönyv. És tényleg, mint a mesékben, minden fa mögül bárki és bármi rám vetheti magát, bármelyik pillanatban, úgy érzem. A határ miatt itt érintetlen az erdő. A fák lábon halnak meg, s ettől még félelmetesebb az egész. Szokatlan egy igazi erdőben járni. Az erdők úgy általában már rég nem igazi erdők, és ez is csak azért igazi, hogy jelezze az odaátiságot, hogy elrejtsen valamit a túloldaliak elől.”

Lassan, a természet néha lágy, máskor kegyetlennek tűnő, szűkölő ölén leszámol az ember alkotta illúziókkal. „Minél inkább eltévedek, annál közelebb kerül az otthonom” – állítja a túrázó, miközben az őszinte szövegéből kiragadott mondatok látszólag nem is lépik át a közhelyek határát. Pedig dehogynem. Ez főleg abból látható, hogy a túrázó is esendő: végig a démonaival viaskodik. Egy beavatási szertartás során még barátja életét is kockára teszi, hiszen „beavatás nélkül az ember megmarad szellemileg kiskorúnak, [ezért] egyszer át kell úsznom a Dunát, mint ahogy mindenki más is tudja, aki itt él”. Az Át című írás a kötet egyik legerősebb darabja, amely segít más megvilágításba helyezni József Attila, Petri György vagy éppen Sziveri János folyamát.

Aki tehát a politikai költészet áramlatában próbálná elhelyezni a kötetet, bakot lő. Az viszont bárkinek mentsvára lehet, ha a Hazát novellaciklusként vagy regényként olvassa. Akkor ugyanis könnyen mentegetőzhet maga előtt: ez az egész fikció, végső soron nem is történt meg! De valójában végig ott motoszkál benne, hogy ha irodalom is a kézben tartott gyűjtemény, akkor sem lehet ilyen őszintén hazudni. Mármint kitalálni, megalkotni ennyire zsigeri tapasztalatokat. Bár végső soron, a végkimenetel szempontjából talán mindenki azt hisz, amit akar:

„Mintha lenne valamilyen igyekezet arra nézvést, hogy még az emléke is elfelejtődjék annak, amire az elmúlt évezredekben egész kultúrák épültek. A másik életet azonban mindez nem érinti, mint ahogy soha nem érintette semmi olyan üzenet, amelyet az innenső partról intéztek hozzá. A másik élet érintetlenül megvan, létezik, és ugyanolyan, mint ötezer éve volt.”

A Hazát éppen ezért apró adagokban érdemes olvasni, meg-megpihenve, a rohanástól távol, természetközelben, egyedül, halkan, és ahogy említettük: hosszú hetekig tartó tudatos szövegmegvonás után. A kötet ugyanis magas küszöbbel kezdődik, amelyet átlépve a történetek mögött megbúvó elmélkedések is olyan izgalmassá válhatnak, mint maguk az elbeszélt események.

A végső, reklámszlogenbe bújtatott ajánlónk pedig egyszerűen az lehetne: ne Coelhot olvass, hanem Győrffy Ákost! Hiszen aki életvezetési tanácsok helyett a létezéshez kíván fogódzókat keresni, az mindenképpen talál jó néhányat az esszékben. Az instant bölcsességek helyett a Haza segítségével olyan kérdéseket tehet fel magának, amelyek hosszú távon pótolnak minden egyértelmű igazságot. Ha meg nem, akkor az olvasó kapott néhány túraötletet, amelyből még azt is megtudhatja: mit kezd a kullancsokkal a létezés minden elemét tiszteletben tartó természetjáró. Ez pedig kétségtelenül elég hasznos. Mint ahogy az is, hogy mit kezdjünk a hazával. Szorítsuk be egy határvonal mögé? Esetleg a természetben keressük? Vagy teremtsük meg azt a zugot, ahol mi építjük fel a hazát? Netán a haza nem is kívül van, és még csak nem is belül, hanem valahol máshol? Odaát?

Győrffy Ákos: Haza. Magvető, 2012.

Boldog Zoltán