„Márvány és mészkő”

HELYSZÍNI

A regényírás olyan, mint egy építkezés, ahol mindent egy embernek kell csinálnia – hangzott el többek között a legutóbbi Műhely-esten a győri Zichy-palotában. Villányi László főszerkesztő vendége ezúttal Mészáros Urbán Szabó Gábor volt.

„Márvány és mészkő”

Mészáros Urbán Szabó Gábor 1978-ban született Győrött, és azóta is szülővárosában él. Az írást „egyszerre kezdtem el a borotválkozással. De nem író, hanem felnőtt szerettem volna lenni” – emlékezett vissza a kezdetekre. Elmondása szerint nem túl jó a memóriája, amire nem emlékszik, azt „kiegészíti fantáziából”. Gyerekkorában sok könyvet olvasott és rengeteg filmet nézett, rendező akart lenni. „Most meg azt gondolom, hogy kézműves embernek kellett volna tanulni, például esztergálni, vagy vízvezetéket szerelni. Ezekre mindig szükség lesz, de olyasmire, mint én, arra nincs garancia”.

Mészáros Urbán Szabó Gábornak eddig két kötete jelent meg. 2009-ben Nemmozgó címmel adta ki nyolc év terméséből összegyűlt novelláit, tavaly pedig napvilágot látott a Bábelgép, melynek – Szabó Tibor Benjámin méltatása szerint – „lassan hömpölygő (novellának nevezett) elbeszélései gazdag fantáziával, elemi intellektuális erővel mutatják a sarkaiból kiforduló világot. MUSZG nagyon érzékeny az emberi természet nyomasztó sötétjére, az okolhatatlan kegyetlenségre, a mindent felfaló válságra, és ezeket a súlyos dolgokat könnyű kézzel tudja sorsokba, hangulatokba, plasztikus képekbe tölteni – egy David Lynch-be oltott Tarr Béla, ha élhetünk filmes analógiával.”

Az író az évezred elején „teremtette” különös nevét: „Mészáros Gáborként jöttem világra, de egy újságíró névrokonom egy szomorú vasárnap felhívott, hogy a kollégái számon kérték rajta az egyik írásomat. Azt mondta, mivel ő a rangidős, tegyek megkülönböztetést a nevem mellé. Ezért felvettem édesanyám vezetéknevét, így született ez a névszörnyeteg. Ez talán már nem túl gyakori írói körökben” – fűzte hozzá mosolyogva.

Az egyéni stílusú és gondolkodású alkotó szerint az írói lét nagyon csendes, magányos műfaj. „Mikor megismertem az irodalom nagyjait, eljátszottam a gondolattal, hogy én is élhetnék olyan életformát, mint ők, a kávéházakban összegyűlnénk és beszélgetnénk. De gyorsan jött a kijózanodás. Előnyét soha nem éreztem megbecsültségben annak, hogy írok, sőt. Néha csodabogárnak tartanak, furcsán néznek rám”.

Villányi László kérdésére, hogy mi inspirálja, elmondta, történetközpontúnak tartja magát, írásai apró részletekből születnek: egy-egy mozdulatból, élményből, logikából. „Egy elhangzott mondat is lehet valaminek a kezdete. Sok ilyennel találkozom, ami kiállja az idő próbáját, azzal foglalkozom.” Beszélt az alkotás folyamatáról is: szereti, ha fejben kész az anyag, utána jöhet az iparosmunka: leírni, csiszolgatni, tisztítgatni. Általában lassú az építkezés, de előfordul, hogy egy lélegzetre összejön. Ilyen második kötetéből a Fehér című írás, amely Villányi szerint egyik legfontosabb, legszebb, legjobb szövege.

„Gyors lefolyású születése volt, ráadásul egyike cselekmény nélküli írásaimnak. Azért lett olyan furcsa, mert egy unalmasnak tűnő problémán gondolkodtam: elképzeltem, hogy egy hófehér szobában, melynek talán ablaka sincsen, van valaki, de ugyanolyan fehér, mint a falak, Egyszerűen nem lehet észrevenni. Azon gondolkodtam, hogy lehet ebből kiemelni, hogy látszódjon. Valószínűleg sérülést kell neki okozni. Az életben is akkor figyelünk fel valamire, amikor elromlik, megsérül, megbetegedik, a normális működés nem teszi feltűnővé a dolgokat. Ezt próbáltam a nyelvbe átvinni, kiemelni valakit valamely össztulajdonsága miatt. Egy bizonyos fajta emberi létezésről szól, ami eltűnik a többi ember között szinte észrevétlenül. Szinte. Ez a próza cselekménymentes és emberi jelenlét sincs.”

A szöveget az író felolvasta a Műhely-esten összegyűlteknek, idézünk belőle: „Fehér a te színed, és a szíved is fehér, makulátlan, mint az orvosi gyolcs, mint a zsebkendő, amivel a könnyeidet itatod fel, ha fehérségedben egyedüllétedre ébredsz. Szereted a ruhákat, amelyek a margaréta szirmát visszaadják neked, szereted, ha gondolataid tiszták és érzelmeid karon fogva vezetnek téged, és fehér botodra bízhatod magad, ha szerelemre vagy öregségre gondolsz. Mindig csak azt tudod hinni, hogy a logika és a rend színe fehér, mert a logika és a rend könnyű, és olyannak képzeled az érzelmeket, hogy azok a maguk módján mindig helyesek, teljesek, spektrumuk hiánytalan. Márvány és mészkő, vakítóan szikrázik a fehér köveken a Nap, ahogy sétálsz, ahogy mindent, ami kedves neked és szép, védelmezőn e szín köntösébe öltöztetsz. Töretlen hittel fordulsz olyan minőségek felé, amelyek szálasak, simák, áttetsző lényegűek. Nincsen benned egy csepp megvesztegethetőség sem, mert nincsen önmagadnál érdemesebb ajánlat.” 

Villányi László megjegyezte, hogy amikor először hallotta a szöveget, szinte csak a zeneiségét érzékelte. Mészáros Urbán Szabó Gábor prózájának mondatai zenélnek.

„Édesanyám hivatásos zenész, a Győri Filharmonikus Zenekarban hegedül. Mindig zene volt körülöttem, habzsoltam, megmérgeztem magam vele” – reagált az író. A másik fontos világ, melyből merít, a filozófia. „Kiváló intellektuális játéknak tartom. Engem is izgatnak a lét kérdései, és hogy elhelyezzem magam ebben az egészben. Mindig tud a hangulatomhoz illőt mondani Schopenhauer vagy Sartre például, de életvezetési szinten nem tartom használhatónak a nyugati filozófiát.”

Az est házigazdája szerint általában úgy képzeljük el az írókat, hogy naphosszat ülnek és alkotnak, mint például Nádas Péter, aki évekig dolgozik egy jeleneten, még reggelit sem eszik, hogy az se zavarja. „Gion Nándor pedig azt nyilatkozta, hogy nappal élt és éjszaka írt. Mészöly Miklós egyszer letett maga mellé egy gyíkot, melyet a kertben talált, és elkezdett alkotni. Az állat néhány óra alatt elpusztult, utólag jött rá, hogy a gyíknak árnyék is kellett volna. Viszont ez a helyzet kellett neki ahhoz, hogy az egyik legfontosabb regényének legfontosabb jelenetét megírja. A bostoni merénylet kapcsán jut eszembe Murakami Haruki, aki indult maratonokon, és a hosszú távú futáson keresztül fogalmazta meg a prózaíró ars poeticáját” – mesélte Villányi László, majd megkérdezte vendégét: „Te hogy tudsz írni? Van rá lehetőséged, hogy órák hosszat csak azzal törődj?”

„Reggeltől estig dolgozom, kizárt, hogy nappal ezzel foglalkozzak, de az is, hogy éjszaka. Ezért kell nagyon összeszedni fejben a gondolatokat, hogy amikor nagy ritkán van időm, akkor lepapírozhassam. De ez nem egy boldog állapot alkotói szemszögből. Gondolkodom, hogy változtatni kellene. Nagy harc van az emberben a civil, létfenntartó munkája és az alkotás között. Fájdalmasabb pillanatokban arra gondol, hogy elhalaszt valamit. Bár ez egy szűrő is lehet, hogy ne írjon az ember sok hülyeséget” – válaszolta Mészáros, majd újra Villányi László vette át a szót: arról beszélt, hogy az irodalmi életben furcsa elvárás van azokkal szemben, akik novellákat írnak és eljutnak egy bizonyos szintre. Az úgynevezett irodalmárok, kritikusok úgy gondolják, az az igazi, ha valaki regényt ír. Szerinte ez nagyon egészségtelen elvárás, mert olyanokat is rákényszerít hosszabb terjedelem megírására, akik alkatilag nem alkalmasak rá. Hozzátette, ismerünk sok szerencsétlen próbálkozást, amelyen látszik: nekidurálta magát az illető író, hogy márpedig ő eleget tesz az elvárásnak.

Mészáros Urbán Szabó Gábor szerint nagyon meg tudja törni az embert a regényírás. Hosszabb műveket nem lehet ihletből írni, nem romantikus aktus, sok vajúdás van vele. Ennek ellenére „ebben az állapotban vagyok, regényt írok. A novelláknál néha fájt a nyesegetés, most tobzódhatok. Fontos, hogy arányban legyenek a gondolatok és a lehetőségek. Ha csak a gondolat van meg, de az alkat nincs, akkor felfújt, lufiszerű lesz a végeredmény. Többen tudtak élni regény nélkül, kiváló rövid prózákkal. Én viszont fejest ugrottam, és ha kudarc a vége, akkor elmondhatom, hogy kipróbáltam, a helyemen vagyok.” Elárulta, hogy a tervrajza már megvan, a regényírást ugyanis olyan építkezéshez hasonlította, ahol mindent az írónak kell csinálnia. „Néha eltántorodok attól, hogy mit vettem magamra, de tapasztalatnak kiváló. Nagyon jó lesz visszamenni, ha sikerül, a rövidebb lélegzetű szövegekhez, az igazi jutalomjáték lesz ezután.”

Zoljánszky Alexandra